Az első…
„Ma is anyára keltem. Morcosan ülök fel az ágyamban, és mogorván nézek magam elé. Miért van az, hogy napok óta csak rá kelek? Biztosan Ginnyvel pöröl megint. Szegény lány reménytelenül beleszeretett Harrybe, már az első találkozásnál. Hatodikban megkapta, de Harry elhagyta őt a veszélyért cserébe.
Ginny nehezen ugyan, de túltette magát, ám Harryt ugyanúgy szereti.
Hermione szerint én tehetek róla, hogy nincsenek együtt. Mikor megkértem Harryt, akkor nem tiltakozott. Így kellett lennie, tudom.
Idegességemet levezetve belerúgok a poros utazóládámba, ahonnan még mindig nem szedegettem ki az egy éve bent lévő szennyest, és a többi használaton kívüli kacatot. Amit mindig azelőtt dobok ki, mielőtt szükségem lenne rá. Így hát megelőzve ezt az esetet, mindent ott tartok, ahol a helye van. A bőröndben.
Mikor felhúztam magamra a kicsit szakadt farmert, és a fekete pólómat, kinyitottam a gondosan bezárt ajtómat. Ha ezt az óvintézkedést nem teszem meg, anya már reggel hétkor az ágyam mellett toporogna, és a fülembe szavalná a napi teendőimet. Így ezt, ezzel a cselekedetemmel megúszom.
Kilépek a folyósóra, és abban a percben Percy ajtaja is kinyílik. Hálósapkáját lekapja, kócos hajjal rám sandít, majd morogván lecsörtet a zajforráshoz. Hálóingje csak úgy lobog utána. Kelletlenül elmosolyodom, majd fej rázva utána iramodom.
Útközben összetalálkozom George-dzsal, aki látszólag már régóta fent van. Kipihenten jön felfele, és köszönésképpen nyújtja kezét felém. Én odanyújtom, és egy férfias kézfogást ejtünk meg. George teljesen megkomolyodott ikerbátya elvesztése után. Szinte nem is lehet ráismerni az új George Weasley-re.
Mikor leérek, már Bill és Fleur is anyát csitítja. Percy néha-néha megakadt és fejét fogva elfordult, de aztán Ginny egy-egy szemtelenebb beszólása után újra erőt vett magán, és hangosan méltatlankodni kezdett. Persze őt senki nem veszi figyelembe.
- Elegem van már, el tudom dönteni, hogy kivel járok! – kezdett bele Ginny
- Ugyan hogyan tudnád? Tizenhat éves kislány vagy még, Harry meg felelőtlen, nem vagytok összeillők! – folytatta anya.
- Nem érdekel, hogy milyen, ha egyszer őt szeretem! – replikázott húgom.
- Engem meg te nem érdekelsz, megtiltom, hogy találkozz Harry Potterrel, most pedig irány felfelé kisasszony, ebédig nem akarlak látni! – fejezte be anya ujjával az emelet felé mutatva.
Ginny a meglepettségtől körülbelül a hápogásig jutott el, így dühösen fújtatott még egyet, majd könnyeit potyogtatva felszaladt a szobájába. Ajtót teljes erőből bevágta maga után.
- Ez legalább felnőttre vall – tette hozzá még anya, majd mintha mi sem történt volna, tovább főzött.
Testvéreimmel összenéztem, majd kiosontunk a nappaliba. Ott aztán rákezdtem: - Csak nehezen tudja feldolgozni, hogy meghalt az egyik fia, majd idővel túlteszi magát. – Többiek csak bólogattak, volt, aki meglepődve az én érett szavaimon, de még így is csöndesen vonultak el.
Persze, ezek nem magamtól jutottak eszembe. Barátnőmnek… - hú, de furcsa kimondani, hogy barátnőmnek – de tényleg neki köszönhetem a szavakat.
- Jaj, Ron! Édesanyád megélte azt, hogy elvesztette az egyik gyermekét. Ez a legrosszabb, ami egy szülő életében történhetett. És ez nem, hogy hónapok, de évek múltán is így lesz. Te meg lehetnél annyira toleráns, hogy nem vitatkozol, ha édesanyádnak van igaza.”
Mindig ugyanez volt Hermione válasza, ha elpanaszoltam sérelmeimet.
- Molly, szívem, megjöttünk, két kis vendéget is hoztam! – kiáltott apa felhőtlen boldogsággal.
Én meg meglestem a jövevényeket. Harry és Hermione álltak apa mögött, kicsit megszeppenve. Harry azért van itt elvileg, hogy velünk legyen, de Hermione kiharcolta, hogy hagyjam őket Ginnyvel kettesben. Szóval, beinvitáltam a vendégeket a kanapéra, majd vártunk a felmentést, hogy fel mehessünk. Anya körbement mindenkinél, és eljátszotta a szokásos udvariaskodást. „Kértek még valamit, drágáim?” Mi rámondtuk, hogy „Köszönjük, nem.” Így szülőanyám is elfogadta, hogy nem tud tovább itt tartani minket. Hermione felállt, én meg átkarolva derekát felkísértem a szobámba. Harry tovább ment, de meglepett fejét nem tudta eltakarni. Barátnőm erre elpirult, és zavarodottságában majdnem átesett a küszöbön.
Ma nagyon izgatott napnak nézünk elébe. Hermionéval tegnap beszélgettünk mindenféléről, míg egyszer csak bevágott egy kérdést.
- Ron, te… te voltál már… úgy… nővel?
- Nem. Kivel lettem volna… Te? Viktorral?
- Dehogyis! Mi csak csókolóztunk! – mentegetőzött
Majd megbeszéltük, hogy akkor ma megtörténik.
A szoba közepén álldogáltunk zavartan, de hamar beláttuk, hogy az ágyon kívül nincsen más ülőalkalmatosság. Én meg úgyis úgy gondolom, hogy jobb egymás mellett némán ülni, mint egymás mellett kukán ácsorogni. Óvatosan leültettem.
- Őőő – fogtam bele mondókámba, és kihúztam a kisszekrényem fiókját-, utána jártam, hogy a muglik milyen módszerrel szoktak védekezni… és beszereztem egyet. Nekünk itt van ez a bűbáj, amit nem részletezek, de anyáék kitűnő kiselőadást tudnak tartani, ha gondolod. – Hermione mosolyogva elvette tőlem a gumióvszert, vagy mit, és lette az előbbi éjjeliszekrényemre.
Utána meg olyan hévvel csókolt meg, hogy egy pillanatra még nevetni is elfelejtettem. De csak egy pillanat volt.
- Nem muszáj velem csókolózni, ha ennyire mulatságosnak tartod – lökött el magától durcásan, és kezét keresztbefonta mellkasa előtt.
Nem tehetek róla, valahogy mindig megnevetett, ha ő kezdeményez. Hermione Granger, az eminens, él-tanuló, amint rám mászik? Szerintem röhejes.
Látván durcás fejét, mosolyogva döntöttem le az ágyra. Először a puha arcát kezdtem el csókolgatni, majd az illatos nyakára tértem át. A hasát simogattam, de feljebb nem mertem menni. Bátortalanságomat látván, Hermione megfogta a kezemet, és mellére helyezte. Keblei nem voltak se nagyok, se aprók, pont az én tenyerembe illők. Halk sóhajokkal jutalmazta masszírozásaimat, én meg elkezdtem kigombolni ingjét. Ő rásegített, és örömmel konstatáltam, hogy nadrágomban is kezd szűkössé válni a hely. Áttértem farmeromra, de ő elkapta kezemet, és feltérdelt. Én meg hanyatt fekve vártam, aminek jönnie kell.
Éreztem, hogyan a gombommal játszott, és…
- Aú!
- Bocsi… jaj, de… béna vagyok… - pityeregni kezdett, majd hátat fordított nekem. Én gyorsan lenyugtattam magam, és levettem nadrágjaimat. Meztelenül térdeltem mögé, és karoltam át. Melleit kezdtem el ismét masszírozni, és a nyakába súgtam a szavaimat.
- Nem vagy az, csodásan gyönyörű vagy, szeretlek, kívánlak! – több se kellett neki, hátra fordult, és rám vetette magát. Nem tiltakoztam, helyette levettem róla a bugyiját.
- Várj, akkor felveszem az óvszert, rendben? – Hermione vöröslő buksival bólogatott, és érdeklődve figyelte, ahogyan én magamra húzom a védekező szerszámot. Mikor visszafordultam, ő már hanyatt feküdt, így csak fölé kellett hajolnom. Még adtam egy utolsó csókot, mielőtt behatoltam.
Hermione felsikkantott, és fájdalmas fejet vágott. Mikor abba akartam hagyni, megfogta derekamat, és rám szólt.
- Most már ne fejezzük be. – Én folytattam ugyan, de olyan bűntudat nehezedett testemre, mint egy hatmázsás kőszikla. Főleg, miután élvezni is elkezdtem…
Egyre gyorsabban és gyorsabban mozogtam benne, majd, pár perc után már Hermione se vágott olyan keserves képet. Ettől megnyugodtam, és átadtam magamnak a szeretkezés mámorító érzésének.
Aztán eljött a nagy pillanat…
Átjárt a gyönyör, és hirtelen mindent és mindenkit szerettem.
Hermione furán rám vigyorgott, miközben én átlendültem baloldalára.
- Jó volt? – kérdezte mohón. Mosolyogva kezdtem el csókokkal halmozni. Ennél jobban nem tudnám kifejezni, hogy mennyire nagyon élveztem.
- Tudom, hogy kellett volna előtte petting, vagy…
- Semmi gond, Ron! Életünkben először szerelmeskedtünk, nem sikerülhet minden tökéletesen.
- Igaz. És úgy tudom, van utójáték is. – Majd kezelésbe vettem szerelmemet. Bebújtam a takaró alá, és nyelvemmel kényeztettem csodásan tündöklő testét, ő meg csak nyögött, sóhajtott, sikított, és végül megélte, azt, amit eddig csak én. Eljuttattam Hermionét a csúcsra, még ha nem is úgy, ahogyan kellett volna.
Pár hosszú percig még csöndesen feküdtünk egymás mellett, és hagytam, hogy átjárjon a tudat, hogy végre igazi férfi lettem. Hermione mellett válhattam azzá, aki most vagyok. Átgondoltam egész eddigi életemet, és úgy éreztem, hogy életem végéig törleszthetek Hermionénak azért a sok segítségért, amit tőle kaptam… Tiszta szívből belé szerettem. Nem tudom, mivel babonázott meg ennyire, de végleg elintézte, hogy csak érte éljek.
- Szeretlek, ugye tudod? – kérdeztem még utoljára, mikor hozzábújtam. Ő csak visszaölelt, de nem válaszolt. Mégis tudom, hogy mi jár a fejében. Tudom, hogy egy vörös hajú fiúra gondol, akinek megváltoztatta az életét, amikor a Roxfort Expresszen fontoskodva belépett az életébe.
°°.~*~.°°
Alkotói bokajegyzet:
~ Harry és Ginny pár hét múlva nyíltan egymáséi lehettek, Mrs. Weasley végre feladta a harcot.
~ Ron és Hermione boldogan életek életük hátralévő részén, aztán jött a hetedik könyv, amiből mindannyian megtudjuk, mi lett a folytatás. (az a kemény 3-4 oldal… xD) (Úgy gondolom, a szexuális életük sem volt ezek után ilyen béndzsa) :))) |
AJÁNLOM AZ OLDALT
- nagyon jó!; 
- jó! ; 
- cuki! ;