Nymphadora Tonks élete hatalmas fordulatot vett, mikor bekerült a Főnix Rendjébe. Már az aurorképzőben felfigyeltek rá metamorf-képességei miatt, de Tonks úgy érezte, ez nem neki, csakis a képességének szól. Egyik nap azonban a híres-hírhedt Rémszem Mordon kereste fel.
- Miss Tonks, remélem tisztában van vele, hogy ha bármi furcsaságot észlelünk maga körül, azonnal törölni fogjuk az emlékeit.
- Természetesen… ööö… uram – válaszolt a még mindig hatalmas szemekkel bámuló, rózsaszín és sárga árnyalatok között ingadozó hajú lány.
- Akkor szeretettel várjuk a főhadiszálláson holnap pontban este hatkor. Ha késik, továbbá nem tudunk megbízni önben. Ez a cetli – mondta az ex-auror egy papírlapot kihúzva talárja zsebéből – minden fontos információt elárul. Elolvasta a címet?
- Igen. De miért nem…?
- Adja ide. – Az idős mágus a fával teli kandallóba dobta a cetlit. – Akkor holnap, a Grimmauld 12-ben.
Mordon egy szempillantás alatt eltűnt, magára hagyva a még mindig értetlenkedő lányt.
Tonks majdnem egy éve fejezte be az aurorképzőt. Teljesen biztosra vette, hogy ügyetlensége miatt semmilyen bevetésre nem fogják elküldeni. Eddig a minisztériumban ült minden nap, ki sem tehette a lábát a fontosabb küldetésekre.
A Főnix Rendje azonban nagy lehetőségekkel kecsegtetett. Érezte, hogy megtalálta azt a munkakört, amiért mindent feláldozna, amiért rengeteget tanult - még bájitaltant is – és amire mindig is vágyott. A Voldemort elleni harc mindig is álmai között szerepelt, jól tudta, semmi más nem érdekelné soha, minthogy megbosszulja azt a rengeteg kegyetlenséget, amit a nagyúr okozott. Azontúl, miatta nőtt fel jóformán rokonok híján, hiszen édesapja „sárvérű” volt, ami miatt aranyvérű édesanyját, Andromeda Blacket kitagadták a nagymultú családok. Érezte, hogy Alastor Mordon felkérésével megváltozott az élete.

Másnap Tonks tizenhét óra ötvenötkor már a Grimmauld tér házait vizslatta.
- Tizenkettő, tizenkettő, tizenkettő… Hol a fenébe lehet? Miért kellett elégetni azt a cetlit? Tudhatta volna, hogy rám nem lehet ilyet bízni… nekem nem olyan jó a memóriám! Különben meg neki se, mivel nem is tudta fejből a címet, még egy cetlire is le kellett írnia! Á, ezaz, tizenegy, tizenhá… Hát ezt nem hiszem el! Nincs is tizenkettes! Oké, hol vagytok? Nagyon vicces volt tényleg, de máskor ne hozzátok előre az áprilisi tréfát!
De abban a pillanatban a házsor megmozdult. A tizenegyes és tizenhármas kettévált, mintegy utat engedve a tizenkettesnek. Néhány másodperc múlva az „elveszett” ház már Tonks előtt állt. Más volt, mint a többi. Sötétebb, régiesebb és a többi kerthez képest kipusztult növényzettel rendelkezett. A lány ámulata egy pillanat alatt fintorrá változott. Ez lenne a világos oldal megmentőinek főhadiszállása? Inkább Voldemort kedvenc hétvégi házának néz ki – gondolta magában, de végül elindult a kétes épület felé. Körülnézett, hogy látja-e valaki, de mikor megállapította, hogy tiszta a terep, belépett a kapun. Fülsüketítő nyikorgást hagyva maga után megmászta a pár fokos lépcsőt, majd csöngetett. A régimódi csengő hangosan szólt, és Tonks akaratlanul is hátranézett, hogy egy arrajáró mugli nem veszi-e észre őt, de meglepődve tapasztalta, hogy az utcán senki nem figyelt fel rá.

A nehéz ajtó ugyancsak nyikorogva nyílt ki, majd megjelent egy alacsony, kövérkés asszony.
- Nymphadora! Gyere beljebb, de csak halkan! Bár, már úgyis mindegy. Sirius, légy szíves…
Tonks először nem értette, hogy honnan hallja a velőtrázó sikoltozást, majd mikor belépett a sötét előszobába, meglátott egy félig elhúzott függöny mögött lévő sikoltozó, csapkodó öreg nőt ábrázoló festményt.
- Vérárulók ebben a nemes házban, mi jöhet még szegény fejemre? Atyáim munkája kárba veszett, ellepte házukat a fertő, elveszett minden, ami fontos volt ennek a családnak, minden örökség odalett! Sárvérűek és félvérek, átkok és csapások egyszerre! De te, neked máglyán lenne a helyed! Sorvadj el, pusztulj, te féreg, megszülnöm sem kellett vol… - A ricsaj abbamaradt, ahogy egy hosszú hajú férfi elrántotta a függönyt.
- Ne haragudj, Nymphadora – lépett hozzá a durva vonású, látszólag sokat megélt, de még fiatal férfi. – A másodunokatestvéred vagyok, Sirius Black.
Tonks elsápadt. Sirius Black? A hírhedt halálfaló és feketemágus? Kezdett kételkedni abban, hogy valóban a világos oldal főhadiszállására érkezett. Észre sem vette Sirius kinyújtott karját, mire a férfi nagyot sóhajtva visszahúzta azt.
- El tudom képzelni, miket hallottál rólam, de hidd el, hogy semmi sem igaz. Én vagyok a Blackek ellentéte, ki is tagadtak, csak azért vagyunk ebben a házban, mert rám maradt és főhadiszállásnak elviselhető. Édesanyád talán mesélt is rólam. – Ezt már huncut mosollyal tette hozzá.
Tonks kicsit megnyugodott, de még mindig szkeptikusan vizslatta a férfit. Egy pillanat múlva már arcvonásai is megenyhültek és elindult a férfi felé.
- Igen, anyám azt mondta, hogy te vagy a kedvenc unokabátyja. Csak aztán olyanokat hallottam rólad, amik miatt a kedves nagybácsi képe szertefoszloóóoóó… – Tonks hatalmasat esett.
- Előre tudtam, hogy az az esernyőtartó nincs jó helyen – jegyezte meg recsegve Mordon. – Maga, kisasszony viszont lehetne óvatosabb! A legfontosabb a lankadatlan éberség. Gondoljon csak bele, hogy ha épp lopakodás közben rúg bele egy kiálló fatörzsbe, azonnal elárulja a csapatot az ellenségnek.
- Köszönjük Rémszem, mostmár biztos vagyok benne, hogy Nymphadora nem fog elesni semmilyen kiálló fatörzsben – mondta Sirius, miközben talpra segítette Tonkst.
- Egyébként Tonks vagyok. Utálom a Nymphadorát – mondta a lány, kihasználva, hogy Mordon nem válaszolt a férfi megjegyzésére.
- Valóban? Pedig szép név – kapcsolódott be a beszélgetésbe az asszony. – Én Molly Weasley vagyok.
- Mindannyiunk kitárt szárnyú tyúkanyója – tette hozzá Sirius.
- Tyúk, mi? – hunyorgott a férfire Molly. – Erről jut eszembe, kész a húsleves, gyertek vacsorázni.

- Evés közben pedig meg is beszélhetjük a legújabb óvintézkedéseket – recsegte Mordon.

- Vagy inkább ismerjük meg Tonkst – szólt epésen Sirius, mire Mordon megforgatta mágikus szemét.

Molly felemelte a gyertyatartót - ami az egyetlen fényforrást jelentette az előszobában – és levezette a csapatot az alagsori konyhába. Tonks számára visszataszító és kellemetlenül ridegek voltak a falak, a padló, a hosszú asztal, még ha világos is volt az étkezőben.
- Üljetek le, nemsokára jön Arthur és Kingsley is – tájékoztatta őket Molly.
- Kingsley Shacklebolt? – figyelt fel Tonks. – Ő is a minisztériumban dolgozik, ugye?
- Igen, a hajtóvadászatomat irányítja – vigyorgott Sirius. – Épp most készülök Tibetbe menni.
Tonks elnevette magát. Olyan játékos huncutságot látott a férfi mély vonásai alatt, ami szinte már gyerekes külsőt kölcsönzött neki.
Mindannyian helyet foglaltak, kivéve Mollyt, aki még kavart egyet a levesen, majd elzárta a gázt, és az asztalra tette a gőzölgő kondért.
- Várjunk még néhány percet, hátha megérkeznek. Úgyis forró.
A társaság bólogatott, de látszott az arcokon, hogy az asszony ínycsiklandozó főztjének nehéz ellenállniuk. Rémszem Tonks felé fordult:
- Nagyon fontos, hogy a minisztériumi állását nem kockáztathatja. A munkatársainak semmi változást nem szabad észlelnie maga körül. Tartsa észben, hogy ha bármiféle árulkodó jelet észlelünk, azonnal módosítjuk az emlékezetét, és azt sem fogja tudni, hogy létezik bármiféle aktív szövetség a világos oldalon…
- Jaj, Rémszem, hagyd már szegény lányt! – torkolta le Molly. – Biztos vagyok benne, hogy magától is rájött ezekre a dolgokra. És Merlin szerelmére, hagyd már ezt a hivatalos hangnemet, Tonks mától fogva oszlopos tagja a Rendnek és a barátunk.

Tonks elmosolyodott. A társaság kárpótolta a helyszínért, és kezdte magát jól érezni a bőrében.

A húsleves illata elborította a konyhát. Molly és Sirius elkezdtek a gyerekekről beszélgetni, hogy elüssék az időt. A lány számára hamar kiderült, hogy a Weasley család igen nagy, már hat gyerekről hallott. Nem figyelt különösebben, de az egyik névre felkapta a fejét:
- Azért nekem rosszul esik, hogy Harrynek semmit sem mondhatunk. Azt sem tudja rólam, hogy hol vagyok – mondta szemrehányóan Sirius.
- Tudod jól, hogy nem én tiltottam meg. Különben is, csak egy hete költöztünk ide, ráér megmondani neki augusztusban, mikor elhozzuk a Privet Drive-ról. Ott van most a legnagyobb biztonságban. Egyáltalán nem örülök neki, hogy a gyerekek tudnak a Rendről, főleg, hogy ebben az évben teszik le az RBF-eket. Nem fognak tudni a tanulásra figyelni. Azok után, amit Harrynek át kellett élnie, most nem hiányzik, hogy hiú ábrándokba ringassa magát Voldemort elpusztításával kapcsolatban.
- Mollynak igaza van – kapcsolódott be Rémszem, aki eddig varázsszemével pásztázta a plafont. – Egyébként Sipor az emeleten mászkál körbe körbe.
- Már megint gyűjtöget – mondta sötéten Sirius. – Anyám ósdi kacatjait hurcolja ide-oda, főleg a családtagok festményeihez és büszkén mutogatja nekik, hogy ő megmenti az értékeket.
- Ez azért van, Sirius, mert valaki lusta segíteni a takarításban! – rivallt rá Molly.
- Tudom, tudom. De Molly drága, ezért vannak a gyerekeid itt. Szerintem élvezik is, hogy láthatnak ilyen holmikat. Nem hiszem, hogy máshol találkoztak feketemágusok holmiaival. Ők segítenek, nekem más dolgom van.
- Más dolgod? – hőbörgött az asszony. – Egész nap Csikócsőrrel üldögélsz és Harrynek írsz leveleket, amiket úgyis el kell égetned. Jó is, hogy jöttél, Tonks, majd te segítesz Siriusnak kilábalni ebből a melankolikus korszakából. Elhiszem, hogy mi, az „öregek” nem vagyunk túl jó társaság neked Sirius, de most itt van Tonks, aki biztos közelebb fog állni a szívedhez. Persze, semmi sem erőszak, drágám! – fordult kedvesen mosolyogva Tonkshoz.
- Nem… én, szívesen – nyögte Tonks magán is meglepődve. Miért nem mer a férfi szemébe nézni?