Tonks első éjjele a Black-házban nem volt felhőtlen. Miután szíve már nyugodtan vert, a szoba nyomasztó hangulata rátelepedett a lányra. A sötét falak, mintha összenyomták volna. A lány csak forgolódott az ágyában, be sem merte csukni hosszabb időre a szemét. Hirtelen valami csattanást hallott. A lány azonnal felpattant és kiugrott az ágyból. Pálcát rántott és egy szál hálóingben lopakodva elindult az ajtó felé. Csak annyira nyitotta ki az ajtót, hogy kiférhessen a résen, nehogy megnyikorduljon. Be sem csukta maga után, hanem folytatta útját az előszoba felé. Mivel síri csönd volt, az alagsorba indult. Hirtelen eltűnt a lába alól a talaj és Tonks legurult a sötétség borította lépcsőfokokon.

Minden tagja fájt. Nehézkesen kinyitotta a szemét és egy pár cipőt látott meg. Ahogy felnézett a rongyos ruhás alakra, félelem lett rajta úrrá. Egy torz alakot látott hatalmas tokával az állán, amitől nem látta az arcát. Erőt vett magán és pálcája híján az öklét akarta használni a férfi ellen, de ahogy felpattant, meglepődve konstatálta, hogy az alak a derekáig ér.
- Te meg ki vagy? – kérdezte a gyanús figura rekedten, alkoholbűzt eregetve a leheletével.
- Tonks. Az új tag. És te? Csak azt ne mondd, hogy a Rendnek dolgozol.
- De’ogynem, én vagyok, hikk, a… az infláció, akarom mondani, az információ-felelős.
- Hát persze – mondta kételkedve Tonks. – És miért jöttél ilyen későn?
- ’Át az úgy vót, hogy ezt nem lehetett veszni hagyni… ez az üzlet, komolyan mondom neked, ez volt az év üzlete. Nagyon nagyon jó üzlet vót ez ám.
- Mundungus! – hallották Tonks háta mögül. – Már megint a kocsmából jössz?
Tonks megfordult. Sirius állt vele szemben a lány esés közben elhagyott pálcáját szorongatva.
- Gondolom, ez a tiéd – nyújtotta át a varázseszközt, mire Tonks lesütötte a szemét ügyetlensége miatt. – És te Dung, leestél a lépcsőn, vagy mi volt az a nagy robaj? Mondtam, hogy ne gyere ide részegen…
- Az én voltam – ismerte be a lány még mindig szemlesütve.
- Oh, nem ütötted meg magad? – váltott a férfi kellemesebb hangnemre.
- Nem, nem vészes. – A lány már megint érezte, hogy akaratlanul vigyorog.
- Na jó, én asszem lefekszem, mert hosszú, hikk, volt ez a nap. Sirius, komolyan mondom, hikk, neked, hogy ez nagyon jó üzlet vót ez. Komolyan mondom, ilyen jó… - tántorgott az apró emberke a lépcső felé.
- Örülök, Dung, de szerintem is az lenne a legjobb, ha lefeküdnél – nyomta meg az utolsó szót Sirius, mire Mundungus szemforgatva elindult a lépcsőn.

- Sajnálom, hogy felébresztettelek – kezdte Tonks az általa okozott hanghatásokra utalva.
- Igazából nem aludtam. Kérsz teát? – A férfi meg sem várva a választ, feltette a vízforralót a gázra.
Tonks leült az asztalhoz.
- Holnap új tagokkal is megismerkedhetsz. Bár Mundungust már nem kell bemutatni. Itt lesz Charley és Bill is, Mollyék idősebb fiai. Hermione is holnap érkezik, ő Ron barátja. És persze, hogy még undorítóbb legyen a ház, Piton is benéz, hogy mondjon valami rettentően okosat. – Tonks nem láthatta a neki háttal álló férfi fintorát, de a hangja mindent elárult.
- Perselus? – kérdezett vissza a lány szintén fintorogva. – Amikor tanított a Roxfortban, én azt hittem, hogy halálfaló.
- Dumbledore valamiért megbízik benne. Senki nem tudja, hogy miért, de kénytelenek vagyunk hinni neki. De nekem mondhat bármit, akkor is utálnám Pitont, ha kiderülne, hogy ő lett a szeretet megtestesítője. Egy évfolyamba jártunk a Roxfortban. Állandóan keresztbe akart tenni nekünk, általában ő itta meg a levét. Már akkor is kísérletezett a sötét varázslatokkal és én nem tudom elhinni, hogy felhagyott a múltjával. Csak rá kell nézni…

Tonks már nem figyelt a férfi szavaira. Annyira furcsának tűnt, hogy Sirius egyidős Pitonnal. Hiszen Piton még tanította is őt. Legalább húsz év lehetett köztük. Mégis, ez a nagy korkülönbség szinte elveszett, mikor a férfi megszólalt gyermeki, játékos hangján és megnevettette a lányt. Elbűvölte fiatalos stílusa és az ezzel ellentétes férfias megjelenése. Hosszú, fekete hajfürtjei most is vidáman simogatták a hátát, ahogy indulatos beszédétől mozgott a feje. Szakálla titokzatossá tette arcát, látszott, hogy vonásai finomak, és rettenetesen helyes lehetett. Tonks elhatározta, hogy ha jobban megismerik egymást és lesznek, olyan jóban, megkéri Siriust, hogy vágja le a szakállát.

- Hahó, Tonks – állt mostanra előtte egy bögrét nyújtva.
- Ja, ne haragudj, csak elmerültem a gondolataimban. Pitonról – tette hozzá gyorsan.
- Hát igen, furcsa lehet most találkozni vele, miután hét évig nyúzott a suliban.
- Igen, az lesz. Nem voltam a kedvenc diákja. Azzal bosszantottam, hogy minden óráján más külsővel jelentem meg és először nem ismert fel. Volt, hogy beültem a ,mardekárosok közé, hogy tőlük vonjon le pontot a bénaságukért, de persze nem sikerült. Csak a griffendéleseket szívatta. Meg persze mindenkit, aki nem az ő házába járt.
- Azt hiszem, ez részben az én hibám – mondta vigyorogva Sirius. – Szerintem így akar bosszút állni azért, amit mi csináltunk vele Jamesszel. Mi voltunk az iskola bajkeverői. Úgy hallom, Fred és George követik a példánkat. Persze, Harry sem tartozik a nagy szabálybetartók közé. Büszke vagyok rá, hogy a keresztfiam.
- Harry Potter a keresztfiad? – ámult Tonks. – Amúgy anya mesélte, hogy te és James Potter voltatok a mardekárosok rémei. Hallottam pár vicces történetet. Szegény Lucius… Ha Narcissa néni tudta volna, hogy megaláztátok, talán hozzá se megy a szégyen miatt.

Sirius mosolya már-már zavarba hozta Tonkst. A férfi csak nézte őt, ahogy beszél és minden mondatánál szélesebbre húzta a száját. Szemei ajkait pásztázták, mire a lány önkéntelenül megnyalta azokat. A férfi ekkor belenézett Tonks szemébe és láthatóan elmerült benne. Végtelennek tűnő pillanatok múlva a lány föleszmélt és felpattant, hogy hozzon magának egy újabb adag teát, de szerencsétlenségére a bögréje még tele volt. Nem nézett Siriusra, de érezte, hogy arca, hajával együtt pirosra változik.
- Ö, hol van a tej? – kérdezte, hogy leplezze füstbe ment tervét.
- A hűtőben. Elfelejtettem megkérdezni, hogy kérsz-e, mert én nem szoktam bele tenni. Bocsánat.
- Semmi baj. – A lány örült, hogy végül ki tudta menteni magát.

Óráknak tűnő perceket ültek egymást bámulva és teát iszogatva. Végül Sirius nem tudta leplezni álmosságát és elment aludni. Tonks, bár semmi pénzért nem árulta volna el a férfinek, de nem akart visszamenni a szobájába, pedig alig bírta nyitva tartani a szemeit.

Hangos pukkanásra ébredt. Kinyitotta a szemét és rá kellett jönnie, hogy a reggel a konyhában érte. Fred és George álltak előtte.
- Te itt aludtál? – kérdezte az egyikük. Tonksnak fogalma sem volt róla, hogy George vagy Fred volt-e, hiszen a fiúk az utolsó szeplőig egyformák voltak.
- Igen, este még megittam egy teát, aztán úgy látszik elaludtam.
- Azt látom – nevetett George és Tonks lába felé mutatott a pálcájával. – Reparo! – kiáltotta, majd felvette az immár épségben lévő bögrét a földről.

- Hahó mindenki! – jelent meg Ron álmos feje a konyhaajtóban. – Még nincs reggeli? – Olyan fejet vágott, mint amikor egy kisbabától elveszik a csörgőjét.
- Én szívesen összeütök valamit – ajánlotta Tonks, mire a három fiú szeme felragyogott.

Elővett egy serpenyőt és olajat öntött bele. Kivett a hűtőből tíz darab tojást – mert látta a fiúkon, hogy sokat tudnak enni -, majd felütötte és sóval összekeverte egy tálban. Épp bele akarta önteni az olajos serpenyőbe, mikor rájött, hogy még nem gyújtott tüzet alatta. Félretolta az eszközt és egy pálcaintéssel meggyújtotta a gázt. Csakhogy mind a négy láng megjelent, és a Tonkshoz legközelebbi felgyújtotta odalógó hálóingének ujját. Tonks felsikoltott, majd az első keze ügyébe akadó üveg tartalmát borította a lángokra. Csakhogy az nem eloltotta, hanem táplálta a lángokat, mivel Mundungus kétes eredetű szeszesitalának maradéka volt benne.
- Merlin segíts! - hangzott a konyha másik végéből Molly hangja. Az asszony egy pálcaintéssel eltűntette a lángokat és eloltotta Tonks ruháját is.
- Köszönöm – motyogta a lány szégyenében. – Csak segíteni szerettem volna.
- Semmi baj, drágám – válaszolta türelmetlenül Molly. – De most menj, és öltözz fel, majd én befejezem a rántottát.
Tonks lebiggyesztett ajkakkal fordult meg. A három fiú felmutatott hüvelykujját látva elmosolyodott, majd fájdalmas arcot vágott és kékre változtatta a haját. Ezzel elnyerte a fiúk elismerését, és úgy érezte, jóvátette ügyetlenségét.

Mikor a szobájához ért, Sirius épp kilépett a sajátjából.
- Kék? Nagyon jól néz ki – vigyorgott a férfi. – Engem is megtaníthatnál a metamorfmágiára, sokkal könnyebb lenne az életem.
- Sajnos ez születési adottság. Te viszont megtaníthatnál rántottát csinálni katasztrófaokozás nélkül. Molly épp helyrehozza, biztos finom lesz. Átöltözöm és megyek én is.
- Akkor a konyhában találkozunk – válaszolta Sirius drámaian, mintha a konyha helyett a „túlvilág” szót mondta volna. Ezzel újra megnevettette a lányt és önbizalmat csalt az arcára.
Tonks első rend-gyűlése meglepő fordulatokat tartogatott. A tagok a konyhában gyűltek össze, és miután mindenkinek bemutatták Tonkst – Pitonnak nem kellett -, megkezdődött az ülés. Jelen volt: Sirius, Molly és Arthur, Rémszem, Piton, Kingsley, Dumbledore és Remus Lupin, akiről Tonks csak annyit tudott, hogy vérfarkas. A Weasley-gyerekek tábora kiegészült Hermione Grangerrel és fent töltötték az időt az emeleten. A Rend gyűléseiről kitiltották őket a tagok, Mollyval az élen.

Piton szólásra emelkedett:
- Fontos információkat osztott meg velem a Sötét Nagyúr. – Dumbledore őszinte érdeklődéssel figyelte a férfit, amíg a többi arcon látszott az ellenszenv is. – Legfőbb céljának azt tűzte ki, hogy megszerezze a Rejtélyügyről a Potter-gyerek jóslatát.
Dumbledore arca elkomorult:
- És tudja, hogyan hozhatná el?
- Nem, uram. Ez biztos. Ő maga nem tudna bejutni, ezért valószínűleg az imperiust fogja használni az ott dolgozókon. Úgy látszik, nincs tudomása arról, hogy csak az hozhatja el a jóslatot, akiről szól.
- Értem. Ezzel időt nyerünk, Perselus. Tartsa fent a látszatát, hogy ön sem tud több információt a jóslatról.

Tonks tekintete Piton és Sirius között ingázott. Ha a két férfi egymásra pillantott, mérhetetlen gyűlölet jelent meg az arcukon.

Ezen az ülésen Tonks még nem sokat szólt. Próbálta megérteni, mit tud a Rend és mit nem. Ennek ellenére nagyon lelkes volt. Bár utálta Pitont, amit mondott érdekes volt és az, hogy ez az ember Voldemort előtt is tudja titkolni gondolatait és érzéseit, mély csodálattal töltötte el.

A gyűlés végén összecsomagolták a jegyzetelésre szolgáló pergameneket. A legtöbb tagnak azonnal rohannia kellett egy-egy küldetésre, így a konyhában csak Tonks, Sirius, Remus és Piton maradtak. Molly felment az emeletre, hogy kiadja a következő utasítást a takarítással kapcsolatban.
- Piton – szólította meg Sirius a gyűlölt férfit -, Harrynek most nagy szüksége lenne egy kis… segítségre. Alig két hónap múlva visszamegy a Roxfortba és védtelen lesz.
- Nem nyújtanak elég védelmet a fél méter vastag falak? – kérdezett vissza gúnyosan Piton.
- Tudod, hogy értem – váltott idegesebb hangnemre Sirius. – A családjánál mágikus biztonságban van, de a Roxfortban bármi történhet vele. Mint ahogy az elmúlt években is.
- Főleg, amikor harmadéves korában tőled kellett rettegnie!
- Tőled viszont egész elsős korától kezdve kell! Nem is tudom, miért gondoltam, hogy egy ilyen magadfajta keselyű segítségére lehet szüksége! De mivel Dumbledore-nak nem lenne ideje rá annyit figyelni, gondoltam legalább az óráidon ellenőrizhetnéd, hogy történt-e vele valami.
- Még hogy én?! Hogy az óráimon azzal törődjek, hogy szegény Potter fejével van-e valami gond? És ezt mégis hogy képzelted? Turkáljak az elméjében, mikor Longbottom épp felrobbantja az üstjét?
- Hagyd Sirius! – szólt közbe Remus, mikor látta, hogy barátja már előrántotta a pálcáját. Csakhogy Piton is úgy tett.
- Expelliarmus! – üvöltötte Piton. Az átok majdnem a Siriust lefogó Remusba csapódott, de Tonksnak sikerült hárítania.
- Tűnjön el! – üvöltötte a lány volt tanárának.

Piton Tonks szemébe nézett, majd egy lesújtó pillantást vetve hozzá szólt:
- Magából hogy lett auror? Átváltozott a felügyelőprofesszorrá és kitöltötte a lapjait?
- Tűnjön el – ismételte a lány már halkabban.
Piton meglengette fekete talárját és fensőbbség teljes kifejezéssel lépett ki a konyhából.

- Gyűlölöm! – üvöltötte Sirius tömény undorral a hangjában. – Mért fogtál le, Remus? Meg kellett volna átkoznom úgy, hogy az imádott nagyura se ismerje fel!
- Nyugodj meg, Sirius. Nekem most mennem kell, Tonks, megtennéd, hogy vigyázol rá még egy kicsit, mielőtt valami meggondolatlanságot tesz? – fordult a lányhoz Remus.
- Persze – vágta rá Tonks, majd Siriusszal együtt leültek az asztalhoz, miután elbúcsúztak Remustól.

- Nem vagyok gyerek, akire vigyázni kell – jelentette ki bosszúsan Sirius.
- Tudod, hogy nem úgy értette. Csak jót akar neked, hogy…
- Hogy mi? Hogy ne gyújtsam fel ezt a rohadt házat? Vagy, hogy ne dobjam ki Piton papírjait? Esetleg, hogy ne szökjek ki és ne öljem meg azt a senkiházit?
- Nem. Csak nem akarja, hogy meggondolatlanul cselekedj. – Tonks a lehető legnyugodtabb hangot erőltette ki a torkán. Teljesen megértette Siriust. Vissza kellett jönnie abba a házba, amit gyermekkora óta gyűlölt. Mindennap szembesülnie kellett azokkal a dolgokkal, amelyeket oly mélyen megvetett: a családja sötét felfogásával és azzal, hogy ő szökevény, így bujdokolnia kell ki tudja meddig. Tonks sajnálta Siriust és jobb kedvre akarta deríteni, de fogalma sem volt, mivel. Észre sem vette, hogy a férfi megnyugodott a beálló csöndben és most őt figyelte.
- De talán én pont valami meggondolatlanságot akarok tenni… - kezdte, majd kezével megérintette a lány arcát és finoman elfordította, hogy tekintetük találkozzon. Végigsimított a finom, puha bőrön a hüvelykujjával, majd közelebb hajolt a lányhoz.

Sirius még sosem tapasztalt ilyet, de most először nem mert megcsókolni egy lányt. Félt, hogy a lány számára nem okoz boldogságot egy tizenkét évet Azkabanban ült szökevény csókja. És a kinézetével sem lehetett megelégedve.
Tonks viszont epekedve várta a csók elcsattanását. Behunyta a szemét, de a szájához nem ért hozzá a férfié. Még mindig érezte a férfias kezet az állán, de megijedt, hogy Sirius meggondolja magát. Kinyitotta a szemét. Arcuk egy centire sem lehetett egymásétól, mégsem értek össze. Tudta, hogy neki kell lépnie, ha azt akarja, hogy megtörténjen a csók. Csak azt nem értette, hogy miért.

- Jaj, hogy ezek a fiúk milyen lusták. Mintha kárba veszett volna a nevelésem. – Molly sóhajtozva lépett be a konyhába.
Sirius kihasználta az alkalmat, felpattant és kiviharzott a konyhából. Tonks utána rohant, maga sem tudta, miért. Molly alig fogta fel a cselekményt, olyan gyorsan történt.
- Hát ezekbe meg mi ütött? – kérdezte már csak magától.

- Sirius! – kiáltott az előtte becsapódó ajtónak Tonks. – Nyisd ki azonnal! Ha nem nyitod ki, hangosan dörömbölni fogok és sikítozni!
Sirius úgy látszott, jobbnak látta követni a lány utasítását, így az ajtó kinyílt és ő felbukkant mögötte semmi pénzért nem nézve a lányra.
Tonks belépett. Becsukta maga mögött az ajtót, majd a férfihez akart lépni, de az megelőzte és a falhoz szorította.
- Én nem akartam, azonnal el kell menned. Kérlek, Dora, ne ringass hiú ábrándokba! – Sirius arca egy centire volt Tonksétól. Tekintete a lány szeme és ajkai között cikázott.
- Tessék? Hogy hívtál? – kérdezte tátott szájjal Tonks. Be kellett vallania, hogy tetszett neki a Dora megszólítás. De tudta, hogy csak Siriustól tudná elfogadni.
- Nekem tetszik – mondta elmosolyodva a férfi. – Sajnálom, ha nem szereted, de ez igenis szép név.
- Tetszik – biztosította a lány. – Így igen. És nem akarlak ámítani. Inkább te játszol velem.
- Én? – Sirius őszintén csodálkozott.
- Igen, te! Különben miért nem csókolsz meg végre?

Sirius legyőzte azt az egy centi távolságot és az ajkaik végre összeértek. A férfi először gyengéden, majd mohón falta a lány száját. Olyan rég érzett már ilyet. Elbódította Tonks illata és azt akarta, sose legyenek távolabb egymástól, mint abban a pillanatban. A lány viszonozta a csókot, majd játékosan ellökte magától a férfit. Sirius meglepődve figyelt fel a lány immár világosvörös hajszínére és hamvas, fehér bőrére. Orra körül apró szeplők gyülekeztek, a fiatal ártatlanságot szimbolizálva. Nem volt benne biztos, hogy Tonks direkt változott-e, de nem is törődött vele. Vadállati ösztön lett rajta úrrá. Meg akarta szerezni a lányt, maga mellett akarta tudni örökre. Tonks az alsóajkába harapott, majd elmosolyodott. Egy ugrással leterítette a meglepődött férfit, majd csókolni kezdte a földön. Felült a férfi ölén, majd engedte, hogy az lehámozza róla a talárját. Utána felpattant és egy szempillantás múlva a megvetetlen ágyon fekve várta Siriust, aki olyan gyorsan követte, hogy lélegzetvételnyi időt sem hagyott neki.

A két meztelen test összeolvadt, forrón, vadan és szenvedélyesen. Nevettek, nyögtek és sóhajtottak egyszerre. Tonks olyan boldogságot tapasztalt, amit azelőtt senkivel.
- Szeretlek – nyögte a férfi fülébe, mikor az megszabadult minden feszültségétől.
Utána jött csak rá, hogy milyen szó hagyta el a száját, de már lehetetlen lett volna meg nem történtté tenni. Csak abban nem volt biztos, hogy akarta-e volna.
„Szeretlek” – ez a szó megrémítette Siriust. Ahogy Tonks kimondta, az édes nyögés a velejéig hatolt és egy pillanatra megállt számára a világ. Nem az zavarta, hogy rokonok voltak, hiszen ez a távoli unokatestvéri viszony semmit nem veszélyeztetett. Másrészről, az aranyvérű családok mind rokonságban álltak egymással, és Sirius is volt már együtt „távoli rokonával” a Roxfortos diáklányok közül. De Tonks más volt. Vagy talán maga Sirius változott a hosszú évek alatt. Megrémítette a gondolat, hogy a lány többet érez iránta. Ha nem is szerelmet – amit valószínűleg csak a körülmények miatt vallott -, de mégis többet, mint ez a férfi, aki a puszta testiségre vágyott csupán. Nem akart a lány szemébe nézni. Tonks észrevette, hogy valami nincs rendjén.

- Valami baj van? - búgta halkan.
- Dora, én… Ugye nem hitted azt, hogy szerelmes vagyok beléd? – Gyűlölte magát ezért a kérdésért, ezért a mindent elrontó, szívet törő kérdésért. Ugyanakkor félt ámítani a lányt. De miért? Maga sem értette, annyira nem vallott rá ez a viselkedés! Miért nem hagyta, hogy Tonks gondoljon, amit akar, majd rájön, hogy Siriusnak csak egy éjszakára, illetve délutánra kellett. Ez nem is igaz! – ellenkezett Sirius lelkiismerete. És tényleg nem volt. Végül megállapodott magával, hogy az idők során megtanulta tisztelni a lányokat, ezért érzett ebben a pillanatban így. Gondolatai gyors sodrásában felbukkant a szégyen is. Hogy tehette ezt?! Pont egy ilyen fiatal, életvidám lányt kellett elvarázsolnia? Nem tudta volna megbocsátani magának, ha Tonks érzelmi állapota miatta változott volna. Rettenetesen szégyellte magát.

Tonks arca azonnal megváltozott. Haja zöld színt öltött, arcáról eltűntek a szeplők és szemeiben tükröződött a csalódottság.
- Nem, dehogy – válaszolt halkan. – Én sem úgy értettem, csak… azért én többet akartam volna tőled, mint egy numera! – fejezte be indulatosan, majd felpattant a férfiről.

Elég abszurd volt a helyzet Sirius számára. Diákéveit juttatta eszébe. Hányszor végigélt már hasonló képeket! Olyankor mindig nevetett és azt mondta: én viszont nem. Ezen incidenseken pedig jót szórakoztak Jamesszel.

De ezek a pillanatok már a múlt ködébe vesztek, elnyelte őket, mintha sosem történtek volna meg. Siriusnak immár érett férfiként kellett gondolkodnia, és ez most nem esett nehezére. Legjobban az fájt, hogy a lány utolsó mondata után mégis érzett valamit. Nem tudta pontosan meghatározni, hogy mit. Talán sajnálatot, bosszúságot, esetleg szeretetet.

Tonks felkapta szétdobált ruháit és vissza sem nézve a férfire, kiviharzott a szobából egyedül hagyva a még mindig az ágyon fekvő, meztelen és mozdulatlan Siriust.

Mindent elrontottam! – üvöltötte magában a férfi, úgy, hogy szinte érezte, hogy szétrobban a feje. Gombóc volt a torkában. Talán még sosem érzett ilyet. Csapkodni, törni, zúzni lett volna kedve, vagy csak itthagyva mindent, elmenekülni. Bujdokolni, ahogy az utóbbi egy évben tette. Egy valamit nem akart: felejteni. Rájött, hogy Tonks fontos volt a számára. Újra érezte a felizzó szenvedélyt, ahogy a lányra gondolt. Akarta őt, újra és újra, de akkor megszólalt benne a lelkiismerete, hogy nem teheti meg ezt vele. Hiszen előtte az élet! Csak elrontaná, csak szenvedést tudna neki adni, ha együtt lennének. Bármennyire is nem akarta, de biztosra vette, hogy az a helyes megoldás, ha mostantól nem foglakozik Tonksszal. Talán mindketten tovább tudnának lépni. Igen, ez a helyes megoldás – döntötte el magában.


Tonks leroskadt az ágyára. Nem sírt, nem üvöltött, csak feküdt. Elrontottam! – gondolta. – Miért kellett ilyen hülyeséget mondanom? Nem is szeretem! Hogy szerethetném, ha csak két napja ismerem?
Ez a két nap mégis oly hosszú volt mindkettejük számára. Mintha évek óta ismernék egymást, de mégsem tudtak semmi konkrétat a másikról, csak azt, hogy van valami, ami vonzza őket és annyira erős, hogy lehetetlen szétválasztani. Még most is. Tonks tudta, hogy ezzel nem fejeződött még be a köztük lévő kapcsolat. Elhatározta, hogy nem fogja annyiban hagyni. Valahogy nem tudta elképzelni Siriusról, hogy annyira érzelemmentes legyen, hogy valóban csak egy alkalmat kívánt tőle. Valami más kell, hogy legyen a megoldás! – töprengett magában, de nem jutott dűlőre. Annyira még nem ismerte a férfit, hogy rájöjjön, vajon mi zajlik benne. Biztos, ami biztos, néhány napot akart adni Siriusnak, hogy át tudja gondolni a dolgokat. Hiszen a férfiak olyan lassú felfogásúak! – tette hozzá bosszúsan.
Tonks csak feküdt az ágyon és merengett. Hallotta, hogy a szomszéd szoba ajtaja kinyílik, és egy ütemet mintha kihagyott volna a szíve, reménykedett, hogy Sirius hozzá indult. Egy pillanatra csend lett, nem hallatszott sem a léptek zaja, sem az ajtó nyikorgása. Végül a férfi lépteinek halk neszezése távolodni kezdett és abba maradt. Tonks nem is volt biztos benne, hogy tényleg megállt-e az ajtaja előtt.

Sirius rávette magát, hogy kimenjen a konyhába ennivalóért. Biztos volt benne, hogy Tonks a szobájában maradt. Amilyen halkan csak tudott, kiosont az ajtón, de az megnyikordult. Sirius magában szitkozódott, hogy miért nem olajozta még meg, majd lábujjhegyen tett pár lépést. Kit akarok becsapni? – kérdezte magától bosszúsan, hiszen az ósdi parkettán az is hallatszott volna, ha egy szellem lebeg el felette. Pont a lány ajtaja előtt állt meg. Felemelte az öklét, hogy bekopogjon, de végül erőt vett magán és továbbindult a konyha felé.


Majdnem egy hét telt el úgy, hogy Tonks és Sirius amennyire csak tudták, kerülték egymást. Illetve, mivel mindkét fél reménytelenül makacs volt, úgy tettek, mintha nem létezne a másik. Némán kerülgették egymást, egymásra sem nézve. Ha Tonksnak a vízforraló kellett, - látszólag - nyugodtan leült az asztalhoz és megvárta, amíg Sirius befejezte a teakészítést. Utána felpattant, és mintha a másik nem is használta volna az eszközt, kiöntötte belőle a maradék vizet, majd újat töltött és az asztalhoz visszaülve megvárta, hogy elkészüljön. Az érdekes az volt az egészben, hogy ezalatt Sirius is az asztalnál ült, és akkorra egymással szembe kerültek. Bár a pillantásuk nem találkozott, érezték, hogy minduntalan egymást nézik.

Lassan ez a magatartásforma kezdett általánossá válni közöttük és mindketten meglepődve tapasztalták, hogy élvezik. Vicces volt, de egy harmadik fél bevonásával kérdezték meg egymástól a fontos dolgokat. Tonks második rántottasütési kísérlete sikerrel végződött, így a hét végén ő szolgálta fel a reggelit.
- Molly, szerinted Sirius mennyit tud megenni? – kérdezte Tonks ártatlanul az asszonyt.
- Gondolom, amennyit mindig is, drágám. Rakjál csak neki hat tojást nyugodtan. – Molly gyanított valamit, de arra álmában sem gondolt volna, hogy mi zajlik kettejük között. A többiek nem vették észre az egyértelmű tényeket, mert vagy a Rend dolgaival voltak elfoglalva, vagy, ami a gyerekeket illette, az ikrek nyalánkságainak tervezgetésével, esetleg a takarítással. - De miért nem kérdezed meg tőle?
- Ugyan, mindig nagyobb a szeme, mint a szája! – Tonks elégedett volt kétértelmű válaszával. – A végén még kitalálja, hogy nem is szereti a rántottát!
Sirius arcán átfutott egy halvány mosoly. Nem tudta, hogy csak képzelte, vagy a lány ábrázata is megváltozott egy pillanatra.

Remus a hétfői gyűlés után a Black-házban maradt. Elfoglalták a konyhát Siriusszal, és a vajsörös üvegekkel – amiket inkább a házigazda ürített ki -, hogy felemlegessék boldog ifjúságuk legszebb perceit.
Sirius a mértéktelen vajsöradag hatására sem beszélt a Tonksszal történtekről. Csak annyit mondott, hogy érdekes lány, és megéri megismerni.

Remus a lehető legnagyobb jóindulattal elhatározta, hogy követi barátja tanácsát – ami persze nem is volt tanács -, és megismeri a lányt, mint a Főnix Rendjének egyik értékes tagját.