Tonks egy hatalmas ásítás közepette lépett be a konyhába. Mikor kitörölte az ásítás okozta könnyeket a szeméből, meglepődve vette észre, hogy Sirius és Remus az asztalra dőlve alszanak. Nem akarta őket felébreszteni, ezért halkan próbált teát csinálni. Ez persze a süvítő teafőzővel nem volt lehetséges, így a két férfi egyszerre mozdult meg.

- Reggel van? – kérdezte Sirius rekedtes hangon.
- Inkább hajnal – jegyezte meg Remus. – Alig egy fél órára aludhattunk el. Szia, Tonks.
- Szia, Remus – köszönt a lány mosolyogva. Sirius csak akkor vette észre, hogy ő is ott van a konyhában.
- Tonks! Haha – mondta nagyon értelmesen. A lány nem törődött vele.
- Kérsz teát Remus? – kérdezte már nyújtva is a bögrét.
- Köszönöm, jól esne. – Remus elgondolkozva nézett felváltva barátjára és a lányra, de nem kérdezett semmit. – Nem tudsz aludni?
- Nem igazán. Még meg kell szoknom ezt a légkört – mondta a lány és leült a két férfival szemben. Sirius elég rossz állapotban volt. Hunyorogva bámulta Tonkst az egyik maradék vajsörrel a kezében.
- Kösz én nem kérek teát – mondta a lánynak. – Itt van a jó öreg vaj – hikk – sör. – Azzal megölelte az üveget és nyomott egy cuppanós puszit a szájára. Tonks nem tudta, hogy elfintorogja magát, vagy nevessen.
- Sirius barátom igencsak felöntött a garatra – magyarázta Remus. – Sajnálom, hogy így kell látnod, de neki sem könnyű…
- Tudom – vágott közbe Tonks. Nem akarta hallani a férfi védőbeszédjét.

Lupin témát váltott a kínos csönd elkerülése végett.
- Holnap, illetve ma jöhetnél velem jóslat-őrzésre, ha van kedved. Arthur már két napot elvállalt, hagy pihenjen!
- Jó ötlet – örült meg Tonks. Végre jó ürüggyel hagyhatja el a házat. – Akkor vacsora után indulunk?
- Igen. Ha jól sejtem, ez lesz az első őrködésed, ugye?
- Igen, már nagyon vártam, hogy mikor kezdhetek neki.
- És milyen lesz a külsőd? – kérdezte Sirius bambán vigyorogva. – Csak ne játszd el a szűzlányt, a halálfalók nem dőlnének be neki.
Tonks elsápadt. Nem tudta, hogy inkább a dühtől, vagy a megaláztatottságtól. Tudta, hogy a férfi részeg, de ezt nem várta volna tőle. Remus érdeklődve kapta fel a fejét, majd arcvonásai visszaálltak eredeti helyzetükbe. Úgy gondolta, nem az ő dolga, hogy mi van kettejük között, és lehet, hogy nem is az, amire ő gondolt. Pedig az volt.

- Szerintem induljunk lefeküdni – indítványozta, hogy elkerülje az előrelátható veszekedést.
- Jó, feküdjünk le! – csillant fel Sirius szeme. Természetesen Tonksra nézett. A lány mostmár szúrós pillantást vetett rá, majd felpattant, hogy kövesse Remus példáját.
- Jó éjt – mondta Lupin, majd zavarában villámgyorsan eltűnt a konyhából.
Tonks nem volt ilyen gyors. Sirius is felpattant és elkapta a karját. Majdnem hanyatt vágódott az asztalon, de sikerült megállítania a lányt.
- Dora! – lehelte a lány fülébe – Nem menj el!
Tonks legszívesebben kitépte volna magát az ittas Sirius szorításából, de valamiért nem tudott az eszének engedelmeskedni. Tisztában volt vele, hogy a férfi csak azért viselkedik így vele, mert részeg, ugyanakkor az izgalmas játék folytatódott és ő már nem tudott hideg fejjel gondolkozni. Fogalma sem volt róla, hogy mit szeret ebben a férfiban, aki talán csak a magány miatt közeledett hozzá. Nem értette, miért vonzódik hozzá, hiszen az apja lehetne! Azontúl, egy megtört, elkeseredett embert látott maga előtt és nem tudta nem sajnálni. De mégsem csak szánalmat érzett, ezt nagyon jól tudta.
- Dora – folytatta Sirius. – Bocsáss meg!
A férfi hangja egyszerre józanná vált, és a lány érezte, hogy Sirius akkor is ezt mondaná, ha nem itta volna meg a vajsörkészletét.
- Miért? – fordult meg a lány egy hirtelen mozdulattal, ahogy érezte, hogy a szorítás alábbhagy a derekán. – Azért mert nem szeretsz, vagy mert így viselkedsz velem?
- Hogy kéne viselkednem? – Ezt már a részeg Sirius mondta és Tonks látta, ahogy felizzik a férfi szemében a szenvedély.
- Hagyj engem békén! – mondta összeszorított fogakkal, majd megpróbálta lefejteni magáról a férfi karjait.
- Nem! – jelentette ki Sirius és újra szorosan magához szorította a lányt. – Látom rajtad, hogy nem gyűlölsz! – mondta ki a tényt, majd halkan folytatta – Szeretsz engem Dora?
Tonks nem válaszolt. Megijedt a férfi viselkedésétől. Sirius közelebb hajolt, így méginkább érezte rajta az alkoholszagot. Tudta, mit akar a részeg férfi. Ő is akarta, de nem így, hogy ez a szenvedély nem az ő személyének, hanem az alkoholnak és a kielégületlenségnek szólt.
- Részeg vagy! Hagyj békén! – kiáltotta, ahogy Sirius szorítása már kezdett fájni.
- Nem-nem… Nem lehet, sajnálom, nem lehet! – Egy eszelős hangsúlyával mondta mindezt, ami ha lehet, még jobban megrémítette Tonkst.

Sirius maga felé fordította, majd megcsókolta a lányt. Vadul, szenvedélyesen, durván csókolt. Mikor Tonks már nem ellenkezett, eleresztette a száját és a nyakába lihegett. A lány érezte a combján dudorodó férfiasságát. Sirius nyögve falta a puha bőrt néha beleharapva abba. Tonks nem tudott ellenállni többé. Átjárta a szenvedély és végre viszonozta a férfi tevékenységét. Beletúrt a hosszú, fekete tincsekbe és halkan nyögdécselve bíztatta őt. Sirius vágya egyre nagyobb lett, majd annyira feszítette, hogy részegségét meghazudtolva egy szempillantás alatt kigombolta nadrágját, majd felkapta a lányt, és kicsit szédelegve ugyan, de sikerült felfektetnie az asztalra.
- Sirius! – Tonks próbálta elfojtani a kiáltást, de a férfit még jobban felizgatta. Lerángatta róla a nadrágját, majd sűrű zihálás közepette elmerült a lányban.
- Igen! – kiáltott fel Sirius, mikor megtapasztalta, hogy a lányt kellőképpen felizgatta és szabad utat kapott vágya beteljesítésére. Bár az alkohol ezt lassította, de így legalább Tonks is eljuthatott a csúcsra.
Sirius egyre gyorsabb ütemben zihált, mire Tonks észbe kapott.
- Siri, ne!
A férfi ittasságát újra meghazudtolva azonnal rájött, hogy mire akarta figyelmeztetni a lány, majd elvált tőle és a beteljesedés már nem hordozott magával kockázatot. Érezte, hogy az aktus alatt szinte kitisztult a feje, és immár józanul tudott gondolkodni.
Tonks összezárta lábát és felült az asztalon.
- Sajnálod? – szegezte a férfinek a kérdést.
- Én… – kezdte Sirius zavartan, majd magabiztosan befejezte – nem, dehogyis. Gyere, osonjunk be a szobámba, mielőtt lejön valaki megnézni, hogy mi történt itt.
Tonks elmosolyodott, majd felhúzta a nadrágját. Sirius ugyanígy tett, kicsit még szédelegve. Egy tisztítóbűbájjal eltakarította a nyomát, majd karon ragadta a lányt és a szobájába vezette.
- Szegény édesanyja, ha látná, mit csinál a fia az ősi házban, ha tudná, megszakadna szegény szíve. Drága űrnőm mindig is tudta, hogy ez egy fattyú, ezt be is bizonyította már számtalanszor. És most, ebben a házban…
- Sipor! – szólt Sirius az előszoba egyik sarkában megbúvó manóra. – Senkinek nem mondhatsz semmit, érted? Amit hallottál, az meg sem történt.
A sötétben nem látták a manót, de Sirius tudta, hogy az mélyen meghajolt, majd egy pukkanás kíséretében eltűnt.

- Jó éjszakát – suttogta Sirius az immár mellette fekvő lánynak. Szorosan magához ölelte. Egy pillanatra újra elfogta a kétely, de végül erőt vett rajta és behunyta a szemét. Szinte azonnal el is aludt.

Tonks még sokáig nem tudott aludni. Félt a reggeltől. Félt attól, hogy megint minden elromlik, a most érzett tökéletesség, mintha soha nem is létezett volna, elillan. Végigsimított a mellette fekvő férfi karján és csak nézte a sötétben körvonalazódott arcot.
Bárcsak megszeretnél – mondta az alvó Siriusnak, majd ő is behunyta a szemét és próbálta csitítani heves szívdobogását.
Tonks rettentően félt.
Másnap reggel Sirius korán felébredt. Megfordult az ágyban, de érezte, hogy valami szorítja a takaróját. A látvány váratlanul érte: a hangtalanul alvó Tonks maga alá gyűrve a takarót, aludt. Sirius először nem hitt a szemének, majd minden eszébe jutott: a sok vajsör, Remus, és önmaga, ahogy megragadja a lányt és a konyhában szeretkeznek, Sipor, majd, hogy egymás mellett alszanak el.

Siriusnak igen erős fejfájása volt, de a szíve ennél sokkalta jobban fájt. Újra megtette.
Tonks olyan édesen aludt. Finom, puha bőre enyhén libabőrös volt, ahol nem fedte a takaró. Fekete haja körülölelte kerek arcát és egy-egy tincs kuszán lógott bele. Egyik keze az arca előtt volt behajlítva, másikkal a paplan sarkát szorongatta. Akkor ezért nem tudtam magamra húzni – gondolta mosolyogva a férfi. Csak azt nem tudta, mi lesz, ha a lány felébred.

Nem vállalhatta fel, mint egy kapcsolatot. Lelki szemei előtt megjelent Molly, ahogy hullafehérre sápadva ujjal mutogat rá és sikítozik, hogy: Perverz disznó! Hiszen majdnem egykorú Harryvel! Persze ez erős túlzás volt, de Sirius talán csak kibúvókat keresett. Igazából, nem érezte magát elégnek Tonks számára. Félt a kudarctól, hogy megszereti, aztán a lány otthagyja egy olyan férfiért, aki talán pont olyan, mint egykor Sirius volt. Talán ettől félt a legjobban: hogy valaki nemet mondhat neki. Hiszen ilyen még nem fordult elő soha vele. A Roxfort elsőszámú szívtiprójaként mindig megszerezte, akit akart. De mostanra már nem ugyanaz a jókedvű, minden gondon felülemelkedő fiú nézett vissza rá a tükörből. Helyette egy megtört, börtönviselt, őszülő figurát látott. Már két héttel a beköltözés után érezte, hogy nem tudna itt élni, ebben a házban, amihez csak rossz emlék köti. Itt semmiképpen nem lehetett boldog. Viszont nem is mehetett el. Ami Tonksot illeti, őt nem rángathatta bele ebbe a megkeseredett életbe. Nem egy ilyen fiatal lánynak való, hogy végignézze olykor rátörő rohamait, amikor kétségbeesetten rohan Csikócsőr szobájába, hogy egy kicsit egyedül lehessen és megbeszélhesse az állattal a szívét nyomó dolgokat. Csikócsőr kitűnő hallgatóság volt, hiszen nem válaszolt semmit, csak nézte a férfit nagy, megértő szemeivel. Sirius újra belátta, hogy jobb neki egyedül.
És különben is! Nem szabadott abba az álomba ringatnia magát, hogy Tonks mindig ott lesz mellette és felvidítja magányos napjait. A lánynak már csak néhány napja volt a szabadságából, és vissza kellett mennie dolgozni a Minisztériumba. Tehát csak délután lehetne vele, illetve, akkor, amikor a lánynak nem kell akcióba lépnie. Na igen, ez is rendkívül dühítette Siriust, hogy amíg ő a takarítást felügyeli, addig Tonks akár az életét is kockáztathatja. Nem bocsátotta volna meg magának, ha nem vigyáz rá kellőképpen. Bár tudta, így is végig fogja izgulni az éjszakákat, amikor a lány bevetésen van, de a teher mégsem volt annyira nagy.

Sirius újfent be tudta adagolni magának a tökéletes magyarázatot, hogy miért nem szabad folytatnia a Tonksszal való kapcsolatot.

Tonks ébren volt már, de nem merte kinyitni a szemét. Félt, hogy a varázs elmúlik és, hogy talán már nem is Sirius szobájában van, hanem a sajátjában, egyedül.
Erőt vett magán és felkelt. Sirius épp az ajtó felé indult.
- Ó… Jó reggelt! – köszönt a férfi zavarodottan. Azt hitte, kiosonhat anélkül, hogy felébredne a lány.
Tonks látva Sirius ábrázatát, úgy gondolta elejét veszi egy következő ellentámadásnak a kapcsolatuk szempontjából.
- Szia! Sirius? Mi lenne, ha ez titokban maradna. Úgy értem, nem szégyellem, csak… - nem kellett folytatnia. A férfi megfordult és leült mellé az ágyra. Jól láthatóan örült a hirtelen fordulatnak, hiszen Tonks mentesítette őt minden tehertől, sőt, még izgalmasabbá tette kettejük dolgát. Sirius nem vallotta be magának, de azért volt néhány dolog, amiben még hasonlított kamaszkori önmagára…

Este Lupin csak vacsorára érkezett meg. Tonks rettentően izgatott volt az első bevetés miatt. Ezen a napon ő és Remus voltak a sorosak a Harry Potter és Voldemort közötti jóslat őrzésében. Remus teljesen nyugodt volt, hiszen ő már többször elvégezte ezt a feladatot.
Sirius elbúcsúzott a lánytól, minden jót kívánt, de tudta, hogy addig nem fog aludni, amíg Tonks vissza nem érkezik. Ahogy azt vacsora alatt megbeszélték, alkalmazták magukon a kiábrándító-bűbájt. Ezután Tonks és Lupin megfogták egymás kezét, majd hoppanáltak a Mágiaügyi Minisztérium kilencedik emeletének folyósólyára.
- Gyere – intett Remus, és elindultak a Rejtély– és Misztériumügyi Főosztály ajtaja felé.
A folyosó teljesen kihalt és sötét volt és egy egyszerű, fekete ajtó zárta le. Több irányváltoztatási lehetőség volt jobbra és balra is, de Tonkst furcsa érzés kerítette hatalmába. Mintha vonzotta volna a csontjait az ajtó, pedig nem volt díszes, figyelemfelkeltő, csak egy teljesen egyszerű, már-már barátságtalan fekete ajtó.
- Itt vannak a tárgyalótermek. Utoljára a halálfalókat hallgatták ki itt – tájékoztatta őt Remus.
- Érdekes – suttogott átszellemülten a lány -, nem is tudtam eddig erről a helyről.
- Nem vagy egyedül vele. Aki ide lejön, az már gyanús. Kivéve persze az itt dolgozókat. Az a hír járja, hogy halhatatlanok. Persze ez csak ostoba mese, amit azok találtak ki, akik illegálisan beléptek és – mondjuk úgy – az emléktörlés nem járt teljes sikerrel.
- Miért olyan titkos ez a hely? – Tonks teljes ámulatba esett.
Remus szembefordult vele, mire a lány majdnem beleütközött.
- Itt van a jóslat.

Tonksnak tátva maradt a szája.
- Itt? De hát én azt hittem, hogy el van rejtve Voldemort elől. Nem őrizgethetjük itt minden éjjel! Akár nappal is eljöhet érte valamelyik minisztériumi pincsije, aki kilopja neki!
- Sss – csitította Remus a már túl hangos lányt. – Ez nem ilyen egyszerű. A jóslatot csak az veheti el, akiről szól. Ezzel persze Voldemort nincs tisztában. Igazad van, sokszor próbálkozott már egy-egy csatlósával, de mindig kudarcot vallott. Ő maga nem jöhet el, nappal biztos nem. Ezért őrködünk éjjel. Bár eddig még nem bukkant fel, és szerintem egy ideig nem is fog, legalábbis addig, amíg nem biztos benne, hogy csak ő maga szerezheti meg. Nem kockáztathat ilyen nagyot… még nem. És mire megtalálná a rá vonatkozó jóslatot…
- Több is van? - kérdezte Tonks még nagyobbra tátva a száját.
- Persze, rengeteg. Az összes jóslat itt van, ami még nem teljesedett be.
- Hú – csillant fel a lány szeme -, talán rólam is szól egy.
Remus elmosolyodott.
- Igen, talán rólam is. De ne kísértsd a sorsot, Tonks, szerintem jobb, ha nem tudod, hogy van-e, vagy nincs.
- Ne hülyülj már, Remus. Ha rólam szól, akkor jogom van tudni. Nézzük meg!
Remus elnevette magát.
- Ugyan, mire bejutnál a jóslatok termébe, felkelne nap. Gondolhatod, hogy nem a fekete ajtó mögött van! Egy sor veszélyeket rejtő termen kell átjutnod hozzá.
- De izgi! Remus, mi lenne, ha…
- Tonks, ez most nem játék. Viselkedj felnőttként, kérlek. A feladatunkat kell teljesítenünk, őrködni fogunk.
- Oké, jól van, parancsnok. – Tonks lebiggyesztett ajakkal folytatja a sétát, de Remust ez nem hatotta meg.

Elérték a fekete ajtót. Tonks érezte, ahogy „az ismeretlen” megmagyarázhatatlan erővel vonzza minden porcikáját. Be kell jutnom – gondolta.
- Akkor most letáborozunk – jelentette ki Remus, azzal leült a fal tövébe. Tonks követte a példáját. Mivel ki voltak ábrándítva, nem láttak egymásból semmit, csak a fülükre hagyatkozhattak. Tonks természetesen rálépett Remus lábára, de hamar észbe kapott.
- Jaj, ne haragudj! Amúgy – érdeklődött tovább, mikor már a földön ült -, milyen veszélyek lesnének rám odabent?
- Hát… igazából nem is arról van szó, hogy veszélyes, hanem, hogy olyan dolgokat rejt ez az osztály, amik a gyengébb idegzetűeket akár az őrületbe is kergethetik. A termek elhelyezkedése pedig összekeverik az illetéktelen betolakodókat. Egy kör alakú helyiségből nyílik mindegyik, de csak akkor jutsz azonnal oda, ahova szeretnél, ha a veled szemközti ajtón mész be, és nem torpansz meg egy pillanatra sem, különben a termek összekeverednek. Így teljesen eltévedsz és örülhetsz, ha egyáltalán rátalálsz a keresett teremre. Én is csak egyszer voltam ott, amikor Dumbledore megmutatta nekünk a jóslatot.
- És nekem nem mutatja meg senki? – kérdezte Tonks reménykedve.
- Szerintem Dumbledore-tól kérdezd meg. De lehet, hogy nekünk is csak azért mutatta meg, mikor újraalakult a Rend, hogy tudjuk, egyáltalán miről van szó.
A lány elgondolkozott. Annyira csábította a jóslatterem, hogy elhatározta, valahogy be fog jutni. Végtére is, csak azt kellett elintéznie valahogy, hogy Remus elaludjon. Mivel a férfi úgy sem látta őt, elővette a pálcáját, de eszébe jutott, hogy amíg ő bolyong a termekben, addig nem őrködne senki a folyosón.

Kitalálta, hogy úgy tesz, mintha ő aludna el. Mivel Remus nem láthatta, kivitelezhetőnek tűnt, hogy ne tűnjön fel távolléte.

Úgy fél órája ásítozott egyre nagyobbakat, mire Remus megkérdezte:
- Álmos vagy? Mert ha ennyire ásítozol, nyugodtan aludj egy keveset, én majd őrködök.
- Biztos vagy benne? – kérdezte a lány egy újabb színlelt ásítás kíséretében.
- Persze, végtére is, ez az első őrködésed, még nem vagy hozzászokva. Nyugodtan.

Tonks örült, hogy Remus nem láthatta, mert ördögi vigyor terült el az arcán. Várt egy kicsit, majd, egy gyenge varázslattal elkábította Remust. Tudta, hogy egy-két perc múlva fel fog ébredni, és azt fogja hinni, hogy egy kicsit elbóbiskolt.

Tonks odalépett a csábító, fekete ajtóhoz. Ahogy hozzáért, az azonnal kinyílt. Egy kör alakú teremben találta magát, ami teljesen fekete volt, apró kék lángocskákkal a körben felsorakozó ajtók között. Tonks tudta, hogy nincs vesztegetni való ideje, azonnal átvágott a termen és benyitott a szemközti ajtón.

Ott is sötétség fogadta. A terem hatalmas volt, tele polcos szekrényekkel. A polcokon apró, kék gömböcskék sorakoztak halvány, delejes fényt bocsátva a helyiségbe. Minden gömbhöz tartozott egy-egy névtábla és a polcok számozva voltak.
A táblákon ilyen szövegek áltak:

A. H. U. P. –től G. K. I. -nek
Martin Cocher és Vilma Cocher
1879.

Tonks hamar rájött, hogy az évszámok szerint voltak beosztva a jóslatok. Elindult a polcrengetegben, amíg rá nem talált Harry Potterére. Érdeklődve figyelte az apró gömböcskéket, ahogy teljesen egyformán, egyenlő távolságra sorakoztak egymástól.
- Ki rendezgeti ezeket, ha csak azok érinthetik meg, akikről szól? – tűnődött félhangosan, majd megfordult és visszaindult egy másik soron. Szórakozottan olvasgatta a neveket, hátha ismerős lesz valamelyik, majd hirtelen megtorpant.
Lehetséges, hogy Sirius nevét látta?

C. Y. T.-tól J. P.-nek
Sirius Black és Nymphadora Tonks
1970.

Tonks lemerevedett. Remegő kézzel ért a gömbhöz, ami meleg volt, mintha egy kéken világító gyertya lett volna. Leemelte a polcról, majd jobban szemügyre vette. Áttetsző gáz kavargott benne, de nem tudott kiszabadulni, mintha az örök körforgás lett volna a dolga. Tonks nem tudta, mit kéne tennie ahhoz, hogy megtudja a jóslat tartalmát, de úgy döntött, hogy még mindig remegő keze nem megbízható a tartására. Eltette hát talárja zsebébe és elindult az ajtó felé. Furcsa volt, mintha nem ugyanazt az ajtót találta volna ott, de benyitott.

A terem egy hatalmas, ódon arénához hasonlított. A közepén egy emelvény állt, rajta pedig egy ősrégi lefüggönyözött boltív kapott helyet. Tonks lefutott a lépcsőkön és felállt az emelvényre. Mintha suttogást hallott volna. Közelebb lépett a boltívhez, mire enyhén meglebbent a függöny, noha a teremben egy fuvallat sem futott végig. Tonks még közelebb hajolt, mire a függöny fellibbent, és a lány hátrahőkölt az ijedtségtől. Ügyetlenül lépett, és lebucskázott az emelvényről. Üvegcsörömpölést hallott, mire felpattant és amilyen gyorsan csak tudott, felrohant a lépcsőkön. Azt hitte, a boltív függönye rejtett valamiféle üveget, amit ő tört össze, de mikor visszafordult az aréna tetejéről, elsápadt. A boltív ugyanúgy állt ott, ahogy addig, de az emelvény mellett egy szellemszerű, áttetsző idős férfi alakját látta meg. A jóslat – döbbent rá. Lélekszakadva rohant le a lépcsőkön, de ahogy leért volna, az alak szertefoszlott, apró, kéken csillogó üvegszilánkokat hagyva maga után.
- Sirius – nyögte Tonks. Szemei megteltek könnyel, és érezte, hogy elszorul a torka. – Mostmár sohasem fogom megtudni.

Lassan, óráknak tűnő pillanatok alatt mászta meg újra a lépcsőfokokat. Szidta magát ügyetlenségéért, és szerencsétlenségéért. Mire felért az ajtóhoz, erőt vett magán, letörölte könnyeit és benyitott. Újra a fekete, márványfalú körterembe találta magát. A kijáratra gondolt, és megcélozta a szemközti ajtót. Nem érdekelte, hogy Remus meglátja-e a nyíló ajtót, vagy sem, kilépett a főosztály folyosójára.

- Tonks, ugye nem gondoltad, hogy nem jöttem rá? – kérdezte Remus szelíd hangja valahol a sötétben.