Fél óra múlva már mindketten sötétbe öltözve álltak a Rend tagjainak gratulációi közt.
Alastor Mordon (tőle szokatlan) mosollyal fogadta a jegyeseket, s mikor Tonks megölelte a vén aurort, Rémszem hálás pillantással nézett tanítványára.
- Jobb színben vagy – állapította meg, miközben végigmérte a fiatal boszorkányt.
Mollyt teljesen lázba hozta a hír s már az esküvő időpontjáról és helyéről faggatta a párt, végül Tonks kinyögte, hogy két hét múlva az Anyja születésnapján szeretné megtartani a ceremóniát. Remus nem tiltakozott, bár egy kicsit feszélyezte a közeli időpont.
Fred és George Weasley pedig csak vigyorogtak s olyan mondatokkal halmozták el Lupint mint a „Nem hittem volna, hogy megnősül professzor.” vagy „Én mindig McGalagonynak drukkoltam.”
Mivel még túl korán volt a temetés elkezdéséhez Lupin, hogy megszabaduljon a Weasley ikrektől, akik már Hestia Jonesszal való kapcsolatát elemezgették, gyorsan elhívta Tonksot sétálni.
- Nem akartam nélküled kiválasztani a dátumot, de ez így elég közeli, a szüleim is örülnének neki – magyarázkodott nyomban Tonks, mikor már hallótávolságon kívül tudták a rendtagokat.
- Semmi baj – rázta fejét Remus, miközben a Roxfortra meredt. – Csak meg szerettem volna kérdezni, hogy kit kérsz fel tanúdnak?
- Mollyra gondoltam – mosolygott Nymphadora. – Biztos nagyon örülne neki. És te?
- Én mindig úgy képzeltem, hogy Sirius vagy James lesz a tanúm. – sóhajtott Lupin. – Eszembe jutott Harry is, de ő még gyerek és nem tud eljönni, szóval fogalmam sincs. Nekem nincs senkim.
- Rémszem biztos boldogan vállalná – vetette fel Tonks, mire Remus csak bólintott.
- Ott a szellemszállás – mutatott egy öreg mogorva fa felé. – Szerinted őrzik a kijáratát?
- Nem, különben én sem lennék itt.
- Meg kellene nézni… - gondolkodott hangosan a mágus.
- Ha akarod, elkísérlek – vágta rá a boszorkány.
Remus nem felelt, csak biccentett és elindult a fúriafűz irányába, közben akaratlanul is arra gondolt, hogy barátai már nem élhetik meg az ő boldogságát.

Szívszorító érzés volt belépni a szellemszállásra. Tonks mindvégig mellette állt és fogta a kezét, erőt adva neki a további lépésekhez s csökkentve a mardosó bűntudatot, amiért ő sosem hálálta meg eléggé Sirius és James áldozatát.
Nymphadorának is feltűnt leendő férje bánata, de nem tudott mást tenni, minthogy szorítja kezét.
- Szerintem, mehetnénk – sóhajtott a varázsló, miután háromszor keresztül-kasul bejárták az épület dohos szobáit, még egy búcsúpillantást vetett az előtérre, majd kilépett a napsütötte roxmortsi útra. A falúból az emberek egy része már elindult, hogy búcsút vegyen Dumbledoretól
Tonks nem mert szólni, nem akarta megtörni a pillanatot. Lupin gondolataiba mélyedve ballagott mellette s ő csak ment, nézte a varázsló megtört arcát, és fogta kezét.
A Roxfortiak időközben befejezték a reggelizést, most pedig nyomott hangulatban próbáltak helyet foglalni maguknak. A minisztériumi delegáció tagjai gőgösen meredtek a gyerekekre s itt-ott, kis csoportokba verődve beszélgettek.
- Üljünk le valahol elől – húzta el Tonksot Remus a tömeg útjából, aztán a boszorkánnyal együtt elindult üres székeket keresni a forgatagban.

Lupin akaratlanul is észrevette, hogyan néznek Dorára az emberek. Doroles Umbritge, bámulta őket s olyan megvető pillantásokat küldött a boszorkányra, amilyet csak tudott, de amint tekintette Remusra tévedt és észrevette, hogy a mágus figyeli őt, békavigyorra húzta száját, nyomban odasúgott valamit a mellette álló öreg minisztériumi varázslónak, s nemsokára már a vén mágus is rosszállóan csóválta fejét, ha rájuk nézett.
- Miért vagy ilyen nyugtalan? – kérdezte jövendőbeli férjétől Tonks, miközben az letuszkolta őt egy székre.
- Nem vagyok nyugtalan – hazudta Lupin.
Dora csak vállat vont, de még mindig gyanakodva fürkészte a varázslót.
– Az nem a vadkan tulajdonosa? – mutatott hírtelen egy görnyedt öregember felé. – Mi dolga van itt?
- Ő Albus öccse – súgta neki Remus, mire Tonks megborzongott.
- Nem is tudtam, hogy volt testvére.
- Hát igen, még régen összekaptak valamin, azóta úgy tudom haragban vannak. Azért kedves tőle, hogy eljött.
Nymphadora csak bólintott, elszorult torka nem engedte beszélni.
Lassan mindenki helyet foglalt. Elkezdődött a temetés. A sellők búcsúja után következett Hagrid menete. Az óriás a székek közti átjáróban zokogva közeledett, karjaiban Dumbledore holtestével. A látványtól a gyászolók nagytöbbsége sírva fakadt, Tonks azonban Albus Öcsét figyelte. A férfi, csak ott ült egy széken és kővé dermedve figyelte a fejleményeket.
Hosszú percek múltán a fekete taláros ember befejezte beszédét, a márványkripta felemelkedett, s végül a kentaurok is elbúcsúztatták az örök nyugalmába helyezett varázslót. Az emberek lassan felálltak, odasétáltak társaikhoz, hogy együtt szörnyülködhessenek tovább a történteken.

A minisztériumi küldöttség tagjai közül sokan meredtek feléjük, miközben ők a Weasley házaspárral beszélgettek.
Molly Nymphadorával épp azt vitatta meg, hogy a Widra St. Capdel Temploma alkalmas lesz-e a házasság kötéshez, mikor Arthur is észrevette a Tonks Remus páros felé érkező pillantásokat, Lupinnak kezdett elfogyni a türelme és egy minisztériumi alkalmazott felé indult volna, de Mr. Weasley óvatosan visszafogta a varázslót, figyelve rá, hogy a két boszorkány ne vegyen észre semmit.

Remusnak csak este sikerült elrángatnia Tonksot a Weasley házból, ahová már a gyerekek is megékeztek. Ginny lelkesedett az esküvőért, de valahogy mégis levertnek tűnt, nem mondta el Tonksnak mi bántja a fiatal boszorkánynak, viszont sikerült megtudnia Fredtől, a dolog legfőbb okát, vagyis Harry-t.
- Sajnálom, hogy nem sikerült megnéznünk azt a házat – szólt szórakozottan Nymphadora, mikor már otthon a walpurgis posztereit szedegette le a falról.
Remus nem felelt, csak az ágyon ülve gondterhelten sóhajtott.
- Dora, megharagudnál, ha azt mondanám, ne vállaljuk fel a kapcsolatunkat mások előtt? – hadarta el gyorsan Lupin, s közben az ablakon meredt kifelé, hogy véletlenül se találkozzon pillantása a boszorkányéval.
Tonks azonban nem nézett hátra, csupán dermedve állt a fallal szemben.
- Szégyellsz? – hüledezett, még mindig a walpurgis posztereket nézve.
- Neked kell engem szégyellni – rázta a fejét Remus, mire Nympadora villámló szemekkel fordult felé, kezében annak a poszternek a felével, amit már egy órája nagy óvatossággal hámozott le a falról. A kép lakójának még sikerült időben kiugrania s így a feje helyett csak pár hajszálától vált meg.
- Már megint a farkaskór! Hányszor megmondtam neked, hogy engem nem érdekel a betegséged?! – mennydörögte a boszorkány. – Ezután fogsz mindent semmisnek tekinteni?
- Az összeköltözés… nem tudom… esküvő… - dadogta meglepetten Lupin s egy félős pillantást vetett jövendőbeli felesége felé, aki most kísértetiesen hasonlított a dühös Molly Weasleyre. – Dora, nem láttad, hogy néztek rád azok az emberek, csak azért mert a kezemet fogtad!? - fakadt ki végül.
- Nem nézett senki sehogy! Rémeket látsz Remus!
- Az emberek tudják, mi vagyok! Ők már azért megvetnek, mert együtt látnak Velem! Értsd meg, hogy nem magamat akarom védeni, hanem téged! Nem akarom, látni, mikor átéled azokat a borzalmakat, amin én is keresztülmentem! – kiabálta Lupin, s felpattant. Állva egy fejjel magasabb volt a nőnél, pedig a boszorkány még így is bűbáj segítségével növesztett magán.

Tonks nem szólt semmit, a vér is megfagyott az ereiben, Remus sosem beszélt vele ilyen hangon. A varázsló most kirontott a szobából, de ő nem tudott utána menni, hogy megnyugtassa, vagy bocsánatot kérjen. Idegességtől remegő kézzel folytatta a poszterek leszedését, nem törődve lakóik panaszos kiáltásaival.
Mire végzett a fal tisztára kaparásával tizenegyet is elütötte az óra, Remus ekkor már befészkelte magát a kanapéra.
Tonks csak magát hibáztatta veszekedésükért, bocsánatot akart kérni a mágustól, de nem volt kedve felkelteni s inkább úgy döntött, hogy reggel megbeszélik, viszont még mielőtt betakarhatta volna a varázslót az már nyitott szemmel nézett rá.
Nem aludt, ébren volt csupán pár percre hunyta le a szemét, azonban mikor meghallotta a nő lépéseinek zaját legszívesebben kirohant volna a házból. Most pedig a legrosszabbra számítva felült, a keskeny kanapén.
Nymphadora, viszont nem kezdett el újra kiabálni, csak könnyedén megcsókolta, majd a fülébe súgta:
- Ha akarsz menj, de szeretlek!
A szavak, őszintébben csengtek, mint eddig bármikor s ő csak ült, döbbenten, és egy szót sem tudott kinyögni, Tonks csalódottan fordult el, észhez térítve ezzel a varázslót, Remus hírtelen karja után kapott, sebesen visszarántva magához a boszorkányt.
- Nem megyek… nem mehetek… szeretlek… - minden szót egy újabb csókkal toldott meg, így most a nőn volt a meghökkenés sora. – Csak te vagy nekem Dora – motyogta s gyorsan megcsókolta a boszorkányt. – Csak te…
Tonks nem mondott semmit, szemi csillogtak mikor átölelte a varázslót, aki ekkor észrevétlenül pálcája után nyúlt. Nymphadora tudta mit akar csinálni Remus és habozás nélkül ellökte a varázspálcát.
- Ma ne. Bízzuk a véletlenre – mosolygott s újra megcsókolta Lupint. A férfin látszott, hogy nem szívleli az ötletet, azonban nem hangoztatta ellenvetéseit, csak lefejtette jövendőbeli feleségéről a sötét pólót.

Nymphadora Tonks egy fényesen megvilágított Templom előterében állt. Mellette Ted Tonks, a férfi büszkén tekintett végig fehérbe öltözött lányán. Néhány órája már itt volt ugyan, de csak ekkor találkozott a fiatal boszorkánnyal, akit két napja édesanyja vett kezelésbe a nagy nap alkalmából.
Tonks, bármilyen dühös volt is Apjára, most odaszaladt s a nyakába vetette magát.
- Sajnálom, hogy most tudtam eljönni – kért bocsánatot Ted, közben pedig elengedte karjai közül lányát.
- Semmi baj – rázta a fejét Dora. –Azt hittem mérges vagy…
- Nem vagyok mérges – tiltakozott Mr. Tonks. – Nem azt mondom, hogy nem zavar… na, már mindegy! No, menjünk be, nézzük meg kihez adlak – váltott kedélyes hangnemre, de szemében furcsa fény villant.
- Ne ítéld el Remust jó? – figyelmeztette Dora
- Nem ígérhetek semmit. Elvégre ő…
- Ő is ember! – torkolta le Tonks s villámló szemekkel nézett Apjára.
- Tudom, hogy ember – biztosította Ted, miközben az ajtón túl felhangzott zene egyre erősebben követelte a menyasszony belépését. Mr. Tonks mosolyt erőltetett arcára. – Induljunk, mert még azt hiszik, megszöktél. – Jobbját nyújtotta lánya felé, hogy aztán vele együtt nyithassa ki a hatalmas ajtót.
A teremben most nem voltak sokan. Remus ott állt egy emelvény előtt, mellette Rémszem, az öreg aurorral szemben pedig Molly két gyűrűvel kezében.
- Ő az igaz? Ott Alastor mellett? – suttogta Ted alig észrevehetően.
Nymphadora a szemét forgatta, majd úgy döntött a kérdés nem volt olyan vérlázítóan nagy megkülönböztetés, ezért csak helyeslően biccentett.
Néhány lépés után Apja leült Andromeda Tonks mellé, s ő már Remus előtt állt, senki másra nem figyelve elveszett a férfi tekintetében. Hosszú percek múltán eszmélt fel, mikor Lupin elfordult és egy „igent” mondott. Ő gyorsan megerősítette férjét s miután felkapta a földől, a remegő kezéből kiejtett gyűrűt, gyorsan felhúzta azt a mosolygó varázsló újára, miközben a mágus odasúgta neki:
- Gyönyörű vagy!

Fél órára múltán már egy frissen beszerzett kertes ház udvarán vágták fel a tortát a rendtagok, egy seregnyi auror, Weasleyék, és a Tonks családot képviselő néhány ember jelenlétében.
- Dora, lenne egy meglepetésünk – sietett feléjük, Mrs. Tonks. – Ha nem bánod, egy percre elrabolom a feleségedet – fordult Remus felé, a varázsló akkor épp azon fáradozott, hogy elhitesse Rémszem Mordonnal, a torta nincs megmérgezve, ezért csak intett jelezve, nem zavarja, ha kis időre megfosztják Nymphadora társaságától, majd újra a vén aurornak kezdett el magyarázkodni a torta szagával kapcsolatban. Néhány perc múlva, azonban egy falfehér Dorát kapott vissza ahelyett, akit elküldött.
- Mi történt? – faggatta gyanakodva, mikor a boszorkány letántorodott egy széke. – Baj van?
Tonks azonban nem felelt, viszont az udvar végébe mutatott, ahol a Walpurgis leányainak gitárosa rákezdett egy lassú számra. Remus csak vigyorgott és egy hálás pillantást küldött az arra járó Mrs. Tonks felé.

- Ő… itt… az én esküvőmön – hebegte Nymphadora. – Ez a szüleim ajándéka.
- Apropó szülők. Apáddal még mindig nem beszéltem. Hol van? – nézett körül Remus.
- Arthur épp a mugli Tv-ről faggatja – vont vállat Tonks, már látszott rajta, hogy kezd magához térni a kezdeti sokkból.
- Szerinted oda kellene mennem hozzá? Elvégre, az is elég rossz pont, hogy most, az esküvő napján találkozunk…
- Rossz pont? – hitetlenkedett a boszorkány. – Remus, mióta számolsz te rossz és jó pontokat?
- Nem számolok semmit, de ha számolnék, akkor a rosszból biztos több volna mint a jóból – csóválta a fejét, közben tekintetével Dora apját kereste.
- Na menjünk táncolni – pattant fel hírtelen a nő.
- Tudod, hogy nincs nagy tehetségem a táncoláshoz – ellenkezett Lupin. – Legutóbb pedig karácsonyi dalokra táncoltam veled.
- Aha, és mi baj van a karácsonyi dalokkal?
- Ez nem karácsonyi dal – állapította meg a mágus.
- Hát igen, ez nem karácsonyi dal – helyeselt Tonks s kézen fogva húzni kezdte Remust az erre a célra lejárólapozott, parkettnek kinevezett udvar közepe felé.
Mivel már Lupin is belátta, hogy bármilyen kellemetlen, a saját esküvőjén kötelessége táncolni a feleségével, így beleegyezően a nő derekára csúsztatta kezét.
- A legutóbbi esküvőn Lilyvel táncoltam – nevetett, mikor észrevette, amint Molly és Arthur feléjük igyekeznek.
- Akkor bezzeg táncoltál…
- Sirius hibája volt. Azt se tudtam, merre vagyok, aztán már csak akkor tűnt fel mit is csinálok, mikor James odajött hozzám és elmagyarázta, hogy Lily az ő felesége. – nevetett, még mindig a meghívottakat figyelve. - Furcsa, hogy nem lehetnek itt – tette hozzá, elsötétült arccal. .
- Héj, most boldognak kell lenned! – szólt rá Tonks. – Nem kéne mindig a történteken bánkódnod. Ami volt elmúlt, egyszer még úgyis látod őket.
- Ha látom őket, az azt jelenti, hogy téged nem látlak – mosolyodott el Remus.
- Vagy lehet, engem is akkor látsz majd újra.
- Ne mondj ilyet! – méltatlankodott Lupin.
- Nem mondok… Sajnálom, csak mostanában egyre többször jut eszembe, hogy mi lesz holnap…

Remus szorosabban magához húzta feleségét, de miután elhalt a zene gyorsan le is ült, az asztal mellé és hallgatta, hogyan bírja rá Tonks Rémszemet a táncra.
- Kérlek Alastor, nem többet egy számnál!
- Minek akarsz te öregemberekkel táncolni?
- Mert ez az esküvőm. Kérlek szépen!
- Na jó táncolok, ha végre megfogadod, amiket mondtam! Most is a farzsebedben van a pálcád!
- Majd kiveszem, ha táncolsz velem.
- Nem nekem kell a feneked miatt aggódni, hanem a drága férjednek – bökött Remus felé, a mágus azonban már Apósát figyelte. A varázsló épp most hagyta abba a beszélgetést Andromedával, és felé indult.
- Hagyd már Rémszemet Dora! – vetette oda elhaladtában a nőnek.
- Így van Tonks, hagyj békén! – parancsolta Alastor. – Amúgy sem hiszem, hogy a bűbájok sokáig bírnák…
- Bírják a bűbájok – nyugtatta meg Dora. – És, ha nem vetted volna észre most váltottam nevet.
- Döntsd már el, hogy hogyan hívjunk! Előbb a Nymphadorát utálod, most a Tonks se jó! – zsörtölődött Mordon. – Ennyire te sem lehetsz finnyás!
- Jó napot! – állt Remus elé egy szőke pocakos varázskló.
Lupin érezte, hogy gombóc nő a torkában s csak félve biccentett, mikor a férfi leült mellé. Ted nem szólt semmit, a lányát nézte.
- Még mindig gyerek – bökött a fiatal boszorkány felé, akinek látszólag sikerült rábírnia Rémszemet, hogy táncoljon vele, mert a vén auror olyan arcot vágott mintha bejelentették volna a sötét varázslók kihalását. – De már itt ülök az esküvőjén.
Remus nem tudta mire vélni a megjegyzést, csak figyelte, ahogy felesége táncba viszi mentorát.
Ted megköszörülte torkát és Lupin felé fordult.
-Dromedával együtt szeretnénk meghívni titeket egy családi ebédre – hadarta el gyorsan s újra a parkett felé nézett, tekintete most saját feleségére vándorolt, az asszony Arthur Weasleyvel ropta.
- Szívesen elmegyünk, de valószínűleg azután, hogy Harry Pottert elhoztuk, mert Nymphadorának be kell mennie a parancsnokságra, és nekem is van egy kis dolgom a Rendnél – magyarázta a férfi felé fordulva, s csak most vette észre, hogy az eddig őt fürkészte.
- Megértem – válaszolt röviden Ted, majd gyorsan felállt, mint aki jól végezte dolgát. – Hát, akkor én megyek és lecsapom Arthur kezéről a nejemet – biccentett s elviharzott Andromeda felé. Néhány perc múltán pedig már lánya sietett Lupinhoz.
- Tudtad, hogy Rémszem régebben táncolt? – huppant le férje ölébe Tonks.
- Nem, de megjegyzem. Viszont amíg ti lejtettetek egyet, én beszéltem apáddal – jegyezte meg mosolyogva.
- Csakugyan és még egyben vagy?
- Egyben ráadásul a fejemmel sem labdáznak a fejvesztett futamban – tette hozzá szolidan megpuszilva feleségét.
- Remek, de mit mondott? – sürgette a boszorkány.
- Semmi olyat, amit eddig ne tudtunk volna. Szemtől szemben is meginvitált minket magukhoz. Én meg elmondtam neki, hogy csak később tudunk menni, mert el kell hoznunk Harry-t…
- A nászutat nem említetted? – vágott közbe Tonks.
- Nem megyünk nászútra… - emlékeztette Lupin szégyenkezve, mert nem tudta megadni Nymphadorának az utazást, Tonks azonban még szélesebben mosolygott.
- A nászéjszaka viszont nem marad el.

- Ne legyél vele túl kemény. Dora teljesen ki van borulva Rémszem miatt. Próbál erős lenni, de látom rajta – vetette oda férjének Andromeda, miközben tányérokat rakodott az asztalra. – Ott voltam, ha eltekintünk „attól”, Lupin, nagyon kedves és figyelmes.
- Mit értesz figyelmes alatt? – kérdezte mogorván Ted.
- Hát… - Dromeda itt elakadt, de aztán újult erővel folytatta. – Például soha nem csókolta meg Dorát, mikor én is ott voltam.
- Ez még nem változtat semmin – mordult fel Mr Tonks. – Ő az, ami.
- Szerintem kedves ember – ellenkezett Andromeda.
Férje nem válaszolt, tüntetőleg beletemetkezett a reggeli próféta már-már rongyossá olvasott példányába.
Lassan telt az idő s mikor az óra majdnem déli tizenkettőt mutatott kopogtatás hallatszott az ajtó felől. Dromeda odasietett aztán beengedte a vendégeket. Néhány perc múlva már Remus Lupin és Nymphadora Tonks is egy-egy teli tányér előtt ült.
Ted Tonks próbálta türtőztetni magát, felesége kérésére nem zúdította rá minden kétségét Remusra, viszont nem tudta azt tetetni, örül lánya választásának. Mogorván ült az asztalnál és hallgatta a többiek beszélgetését, végül aztán mosolyt erőltetett arcára, azután kibökött egy kérdést.
- Szóval, mihez akartok kezdeni? Úgy értem Dora, nem hiszem, hogy te sokáig maradhatsz a minisztériumban…
- Hát igen, ha tovább folytatódik a mugliszületésűek üldözése nem fogok beállni segíteni a halálfalóknak – dörmögte egy fáradt mosoly kíséretében Tonks. – Mindenesetre eladtuk Remus meg az Én házamat, abból vettük meg azt a nagyot, ahol az ünnepség volt, a maradékból pedig eléldegélünk, ha szűkösebbre fordulna a helyzet.
- Aha – biccentett Ted, - Tehát felkészültetek.
- Mindenre – mosolygott Nymphadora.
Mr Tonks nem válaszolt, csak hümmögött egyet, és szótlanul folytatta az evést. Remus sem volt bőbeszédű, megdicsérte Anyósa főztjét majd hallgatásba burkolózott, feszélyezetten érezte magát, hiába magyarázta neki Tonks, Apja nem emberevő szörnyeteg egy gyerekmeséből, ő mégsem hitt neki. Sejtette, hogy rá a nagypocakos Ted ugyanolyan veszélyt jelent, mint a főszereplőkre a magyar mennydörgő.

- Lupin – szólította meg hírtelen, mire Remus összerezzent. –, mond csak, hány éves vagy?
- Ohh… hány éves… harminc… harmincnyolc múltam március tizedikén – dadogta meglepetten a mágus.
- Dora, te pedig huszonnégy… akkor nagy a korkülönbség köztetek – jegyezte meg gonoszul a varázsló.
- Igen, eléggé… öhm… nagy… - motyogta maga elé meredve Lupin, s közben érezte, hogy Nymphadora az asztal alatt megszorítja kezét.
Fél óra múltán már nem bírta a szülői faggatózást, ezért gyorsan kimenőt kért a mosdóba, a konyhából kiérve azonban nem ment tovább, megállt a fal mellett és hallgatózott. Tudta, hogy pár évvel korábban aljas, undorító dolognak tartaná, amit csinál s Sirius és James megdicsérnék tettét, de túl kíváncsi volt ahhoz, hogy ne próbáljon ki mindent.
Odabent Tonks szólalt meg először.
- Na? – kérdezte félve. – Valami ellenvetés?
- Nekem kedvesnek tűnik… csak hát…- Mrs Tonks elharapta a mondat végét, de férje folytatta helyette.
- Vérfarkas. Akármilyen kedves is lehet, ha egyszer vérfarkas, a kedvesség nem változtat semmin! – dühöngött Ted alig hallhatóan.
- Na és, ha vérfarkas? Attól ő ugyanolyan ember, mint te vagy én! – emelte fel a hangját Tonks.
- Dora, miért kell minket ilyen helyzetbe hoznod? – sopánkodott Mr Tonks, miközben felpattant s elkezdett körbe-körbe járkálni. Remus az ajtó előtt megdermedve hallgatta beszélgetésüket.
- Milyen helyzetbe hozlak? Most… nem értem… hogyan… miért… - dadogta a méregtől elfúló hangon a fiatal boszorkány. – Olyan vagy, mint a halálfalók! – vádolta Apját, ő is felállt. – Ugyanolyan előítéleteid vannak Remussal kapcsolatban, mint nekik veled szemben!
- Ez nem igaz. Semmi bajom nincs a vérfarkasokkal, sem mással.
- Mégsem bírod elfogadni Remust.
- Nekem semmi bajom a vérfarkasokkal, ha az egyik nem a lányom férje! – pontosított Ted.

- Felnőtt ember vagyok, el tudom dönteni, hogy mi a jó nekem! Remus a férjem, örülnék, ha ezt ti is tiszteletben tartanátok. Ne akard mindig irányítani az életem! – sziszegte dühösen Tonks.
- A lányunk vagy! Nem te döntöd el…
- De igenis én döntöm el! – vágott közbe Nymphadora.
Ted Tonks nem válaszolt, csak hápogott és hitetlenkedve meredt lányára. Lupin az ajtó előtt állt mozdulatlanul várva a folytatást.
- Dora, én nem akarok bele szólni, de ugye tudod, hogy ha bármi baj van, ide jöhetsz… - Mrs Tonks hangja erőtlenül csengett, lánya biccentett aztán elindult kifelé. – És tudod, hogy amit nem mondtál el… Lupin meg apád is örülne…- tette hozzá, mire Nyphadora megdermedt.
- Nem… nem értem miről beszélsz – felelte halkan s kilépett a szobából, hogy aztán két vékony pulóverrel térjen vissza. Lupin néhány másodpercnyi habozás után belépett a konyhába, majd végignézett a társaságon. Az elképedt Ted még mindig állt és nyitogatta a száját, de hangot nem adott ki. Mrs Tonks lányát nézte s hitetlenkedő pillantások sorozatát, küldte Nymphadora érintetlen borospohara felé.
- Remus szerintem mehetünk… Apunak még vissza kell menni a mungóba – szólította meg Tonks, majd felé dobta kabátját.
- Öhm… Rendben… persze, menjünk – dadogta még mindig kábultan Lupin, feleségével együtt búcsút intett Apósának és Anyósának, aztán szótlanul elindult haza. Gondolataiba merülve észre sem vette, hogy már rég az otthoni konyhában ül s Tonks fürkésző szemét bámulja.
- Mi az, amit el kellene mondanod? – bukott ki belőle a kérdés, azután gyorsan lekapta tekintetét a boszorkányról.
- Hallgatóztál? – nézett rá hitetlenkedve a nő. – Amúgy nem érdekes – vont vállat. – Majd egyszer elmesélem, de most hosszú lenne elmondani…
- Ostoba vagyok – rázta fejét Lupin.

- Kérsz egy teát? – terelte másra a szót Nymphadora, miközben felpattant és úgy tett, mintha nem is hallaná férje sopánkodását.
- Hogy hihettem azt, minden rendben lesz? Ostobán egy meggondolatlan varázslóra hallgattam. A szüleid gyűlölnek engem, te veszekedtél velük… A minisztérium is egyre nagyobb lendülettel keresi a vérfarkasokat… ezzel veszélybe sodortalak téged.
- Remus…
- A magamfajták nem szoktak házasodni! Én… Hogy lehetek ilyen naiv? – pattant fel. – Sajnálom Tonks, de nem maradhatok itt. A ház… A házat eladjuk… Még visszafordítható minden…
- Nem fordíthatsz vissza mindent! – rázta a fejét Tonks, fékezve egyre kitörő zokogását. Tudta, hogy az következik, amitől ez ideáig rettegett. Remegését leplezve letett egy csészét az asztalra, majd félve férjére nézett.
- Ha elmegyek elfelejtsz és akkor mindennek vége. Te visszamész a szüleidhez, kilépsz a rendből, biztonságban leszel.
- Remus… te el akarsz hagyni?
- Jobb lesz így – bizonygatta Lupin gyorsan kisietett a konyhából, átvágott a nappalin s már indult volna az ajtó felé, mikor Tonks utána rohant.
- Nem hagyhatsz egyedül! Nem mehetsz el Remus, nem hagyhatsz magamra… - sopánkodott és a férfi nyakába vetette magát, de Lupin eltolta.
- Így lesz a legjobb neked… majd jön valaki más a helyemre… - vetette oda feleségének, már keze a kilincsen volt mikor Tonks összerogyott.
- Neked kellene elmondanom – hadarta miközben belekapaszkodott Remus talárjába. Lupin sajnálta ugyan, de nem tett semmit, csak állt és nézte a boszorkányt. – Nem akartam, hogy így tudd meg. Ez nem rossz dolog. Nem szabadna olyannak lennie, mintha rossz volna…
- Miről beszélsz? Mi rossz? – értetlenkedett a mágus, közben szelíden lefejtette a nő kezét ruhájáról.
- Terhes vagyok Remus! – zokogta Nymphadora, rózsaszín haja egyre nőtt és szürkült. A kijelentését döbbent csend fogadta.
- Én? Én vagyok az apja? – nézett rá hitetlenkedve Lupin. A hír áramütésként érte, még fel sem fogta igazán mit kérdezett, csak az utolsó védőbástyájaként értelmezte a mondatot.
- Persze, hogy te vagy! Minek nézel engem?! Nem vagyok… nem állok össze… - dadogta halványan Tonks s vádlón meredt férjére.
- Nem… nem úgy értetem… csak… biztos? Nem lehet, hogy tévedtél? – hitetlenkedett Remus miközben ő is leült felesége mellé és az ajtónak vetette hátát.
- Két mugli tesztet töltöttem ki, az Abszol Úton nem voltam… - szipogta Nymphadora s gyorsan megtörölte szemét, amiből még mindig patakokban folyt a könny.
Remus csak ült maga elé meredve.
- Mérges vagy? Én szólni akartam…
- Nem vagyok mérges rád, magamra inkább… Nem tudunk tenni valamit?- kérdezte Lupin s egy sokatmondó pillantást vetett Nymphadora hasára.
- Nem fogok semmit sem csinálni, ami árthatna neki.
- Megértem, de ha lenne valami megoldás…
- Milyen megoldás? – Tonks botránkozva meredt rá. – Miről beszélsz?!
- Nem tudom – sóhajtott Lupin s kezébe temette arcát. – Nem tudok én már semmit. Öreg vagyok, fáradt és beteg te pedig…
- Fiatal, egészséges és gyönyörű, tudom Remus, ezt elmondtad párszor – vágott közbe Tonks még mindig könnyezve közelebb bújt a mágushoz. Remus hitetlenkedve csóválta a fejét.
- Nem szabadott volna… ez nem történhetett meg… nem lehet így… nem értem… miért… hogyan…
- Megérdemelted, hogy legyen egy gyereked – ölelte át Tonks, látszott rajta a nyugalom jele, mert haja egyre színesebb lett.
- Nekem nem lehetne gyerekem! Vérfarkas vagyok! Dora, akárhogy is tagadod, nem tudod megváltoztatni a tényeket, az vagyok, ami és ez veszélyes dolog. Én vagyok a veszélyes. Rád meg a gyerekre is.
- Nem vagy veszélyes, az veszélyes aki benned van, de nem te. Te soha nem bántanál senkit. Na jó, talán Bellát igen, de mást nem – tette hozzá halvány mosolyt csalva a varázsló arcára.

- Állj fel Tonks! Nem maradhatsz a földön – szólalt meg lassan Lupin, ő maga is feltápászkodott és talpra segítette feleségét.
- Örülsz a babának? Legalább egy kicsit? – kérdezte a boszorkány félénken, miközben visszatámolygott a nappaliba, ahol Remus letuszkolta egy kényelmes fotelbe, ő pedig leült a nővel szemben.
- Nem tudom… fogalmam sincs hogyan tovább. A szüleid élve megnyúznak, ha megtudják… a baba… gyűlölni fog engem… aki miatt olyan lesz… miattam lesz szörnyű az élete, miattam fog kínokat kiállni teliholdkor.
- Ne aggódj már! Te nem örökölted a farkaskórt! Tudod, akkor nem biztos, hogy ő is beteg lesz - nyugtatta meg Tonks.
- Érzem, olyan lesz mint én. De te most menj, aztán feküdj le aludni. Pihenned kell.
- Ugye nem fogsz ezentúl pátyolgatni? – kérdezte szenvtelenül Nymphadora.
- Nem – sóhajtott a varázsló. Tonks lassan elindult, de amint észrevette, hogy a mágus nem követi visszanézett. – Te hova mész?
- Elmegyek sétálok egyet…
Tonks rettegve nézett fel rá, Lupin egy darabig nem étette miért, majd gyorsan hozzátette.
- Visszajövök.