Remus kikászálódott az ágyból, egy négylábú asztal felé igyekezett. Tonks már mélyen aludt, ő pedig erre várt. Előhúzott egy régóta rejtegetett leveletm, és gyorsan átfutotta a sorokat, majd a végére odabiggyesztette:
- „Szeretlek: Remus.”
Gyorsan összehajtotta a papírt s letette az asztalra, aztán felesége felé fordult, aki békésen aludt.
Tonks az utóbbi időben sokat változott, bár ezt jószerével senki nem vette észre. Arca kipirosodott, többet evett, és folyton vidám volt. Egyedül Molly Weasley-nek tűnt fel, hogy a boszorkány nem iszik egy csepp alkoholt sem, miután Tonks elmagyarázta az asszonynak állapotát, az boldog mosollyal fogadta a hírt.
Remus már napok óta készült akciójára, de csak most érezte úgy, hogy eljött az ideje. Lassan letérdelt felesége mellé, óvatosan megcsókolta, kezét pedig rátette a nő hasára.
Néhány másodpercig csak nézte a boszorkányt, azután fáradtan felállt, majd kisietett a hálószobából. Gyorsan átvágott a nappalin, hogy az előszobában kössön ki. Felkapott egy öreg utazótalárt és a próféta egy összehajtott példányát, azonban még mielőtt cipőt húzhatott volna Tonks ijedt hangja ütötte meg a fülét.
- Remus? Remus, hol vagy?

A boszorkány felpattant s átsietett a házon, közben már-már kétségbe esetten kereste férjét, míg végül meg nem találta az előszobában.
- Melinre, Remus, azt hittem… - kezdte, de miután feltűnt neki, hogy a férfi indulásra készen áll, elszörnyülködött. – Hova akarsz menni?
- Van egy levél az asztalodon, abban mindent leírtam. Menj, feküdj vissza, pihenned kell! – utasította szelíden Lupin, mire Tonks hátralépett, és még mindig úgy meredt férjére, mintha az egy gyilkosságot követett volna el.
- Itt akarsz hagyni? Le fogsz lépni, engem meg itt hagysz a gyerekkel?! – vonta kérdőre Nymphadora, miközben folyamatosan hátrált.
- Te elmész a szüleidhez. Nekem dolgom van, leírtam mindent egy levélben, nem szeretnék magyarázkodni. James pont így akarná…
- James azt akarná, hogy elküldj a szüleimhez? Mikor ott tanyáznak a házuk előtt a halálfalók? – hitetlenkedett undorodva a boszorkány. – Nem hiszem, hogy jól értelmezted James akaratát.
- Sirius is ezt tenné… - győzködte magát Lupin, közben már az ajtó felé sétált.
- Siriusnak se neje, se gyereke! Családos ember vagy Remus, nem mehetsz el – fakadt ki Tonks.
- Elmehetek. Kötelességem. A halálfalók nem fognak bántani Alastor köpenyében, ha mindent úgy teszel, ahogy leírtam. Vigyázz magadra…
- Fogd már fel, ott nem biztonságos! Már egyszer bejutottak a halálfalók, akkor nem jelent nekik gondot, hogy megismételjék. Ráadásul a drága Bella őrzi a házat!
- Nem maradhatsz egyedül, vagy oda mész, vagy Weasleyékhez, de nekem indulnom kell.
- Nem kell!
- De igen, kell! – vetette oda Lupin s lenyomta a kilincset, már félig az ajtóban állt, azonban Nymphadora még utána kiáltott.
- Visszajössz? – kérdezte félve, miközben férje után szaladt.
- Nem tudom, de te most alszol, aztán reggel elmész a szüleidhez. Nem vitatkozom tovább Tonks! Belehalok, ha miattam bármi bajod történik – magyarázta, kilépett az esti szürkületbe, és elsietett a Fidelius bűbáj hatókörén túl.
Tonks követte férje utasításait. Lüktető fejjel visszafeküdt, viszont aludni csak nehezen tudott, reménykedett benne, hogy ha felkel Remus még mindig ott fekszik mellette, nem pedig öngyilkosságba vonul. A levelet nem olvasta el, magabiztosan hitte, ha nem tervez előre, akkor miden a régi lesz.
Reggel fáradtan ébred, próbált erős maradni, mikor kitapogatta Lupin üres helyét maga mellett. Lassan, kisírt szemmel felemelte a levelet és olvasni kezdte:

„Tonks, ne aggódj értem! Nem lesz semmi bajom, Harry-vel megyek, de nem fog semmi rossz történni! Ne idegeskedj, nem éri meg. Ami a legfontosabb, NE GYERE UTÁNAM! Meg se forduljon a fejedben utánam jönni, felfogtad? Ha tudok, írok, de kevés rá az esély. A legjobb, ha elfelejtesz.
A gyereknek sem kell megmondanod, hogy én vagyok az Apja. Ha túlélem, nem látogatom meg, nem zaklatlak, nyugodtan élhettek nélkülem. Sajnálom, hogy így alakult, nem lett volna szabad, felelőtlen voltam, viszont most az egyszer utoljára meg szeretnélek kérni, kövesd az utasításaimat.
Tudod jól, fontosak vagytok nekem, tehát vigyázz magadra. Reggel egyél valamit! Nem akarom, hogy miattam éhezz, vagy a babának baja essen! Utána szedd össze a legszükségesebb dolgaidat. Csak a legszükségesebbeket, a többiért elküldesz valakit!
A köpenyben hoppanálsz a szüleidhez. Ott észrevétlenül bejutsz a házba. Biztonságban leszel. Küldesz Mollynak egy levelet, miszerint kilépsz a rendből. Bízom benned.
Szeretlek: Remus”

Óvatosan felállt az ágyról, s mindent Remus leírása szerint tett. Magába erőltetett pár kanállal a reggelire készített gabonapehelyből, összepakolta néhány holmiját, felvette a hajdani Rémszem Mordon láthatatlanná tévő köpenyét, végül elindult szülei otthonába.
Vetett egy komor pillantást a házra, majd minden önfegyelmét felhasználva, zokogás nélkül hoppanált.
Kénytelen volt a tavacska mellé érkezni, nehogy meghallják a felbukkanását jelző hangot. A lehető leghalkabb léptekkel sietett el a bokrok mellett, és igyekezett úgy tenni, mintha nem is látná a birtokot fürkésző göndör hajú nagynénjét. A bejárathoz érve gyorsan bekopogott aztán várt. Néhány óráknak tűnő másodperc múltán Andomeda Tonks nyitott ajtót, ő pedig sietve berontott a házba s csak az előszobában rázta le magáról a köpenyt.
- Én vagyok az – nyugtatta meg Mrs. Tonksot, aki már pálcája után nyúlt.
- Bizonyítsd! – vágta rá az asszony, mire lánya szürke haját nagy erőfeszítések árán bekékítette, nyomban megenyhült az arca.
- Mi baj van? – kérdezte aggódva. – Jól vagy? Hol van Lupin?
- Nem tudom… Nem tudom, hol van, mit csinál… - hadarta Tonks, miközben lassú hullámokban úrrá lett rajta az elfojtott zokogás. Anyja vállára borult, akit meglepett a boszorkány váratlan kitörése.
- El… elment? – dadogta ijedten, és lerázta magáról lányát, hogy bezárja az ajtót.
- Tegnap este. Azt mondta, jöjjek ide – szipogta Nymphadora.
- Értem… Apád még mindig ágyban van, nem tud felállni mióta… - Szemlátomást kereste a szavakat, hogyan fejezhetné ki a halálfalók behatolását házukba. – Mióta meglátogattak minket. A szobában, majd mindent elmesélsz nekem, meg neki is. - Tonks csak szótlanul biccentett, Anyja pedig betámolygott vele a nappaliba, ahol Ted Tonks egy kanapén terpeszkedett.

Szülei a vártnál előbb megemésztették a baba hírét, mindenben lányuk mellet álltak, s Tonks is örült, hogy nem kell folytatnia a gyerekkorában elkezdett háborút Dromeda és Ted ellen. Remus neve mindenesetre káromkodásképp hatott a Tonks családnál.
Nymphadora igyekezete ellenére sem tudta elfogadni férje hiányát, abba sem volt hajlandó beletörődni, hogy egyedül kell nevelnie gyerekét.
Andromeda ugyan felajánlotta, természetesen addig maradhat náluk, ameddig akar. Tonks próbálta nem mutatni, mennyire összeszorul a torka a kijelentésre, ezért csak csöndesen így felet:
- Nem szeretnék gondot okozni.
Igazából magában már eltervezte, hogy nem fog sokáig maradni. Szülei kedvesek voltak vele, de túlzásba vitték a pátyolgatást, ez most is ugyanúgy zavarta Nymphadorát, mint régebben.

Két hétig szülei házában várt. Szólt ugyan Mollynak, Remus eltűnéséről, de nem említette meg neki, hogy szeretne kilépni a Rendből. Otthonról sem hozta el ruháit. Régi, elnyűtt talárokban zárkózott be hajdani szobájába.
Pár nap után már egyik porcikája se kívánta a gyógyulófélben lévő Ted és Andromeda társaságát, iskolás korában sem szeretett ebben a házban tartózkodni, s most kifejezetten büntetésnek érezte, hogy újra össze van zárva szüleivel.
Egészen addig követte Lupin utasításait, míg Bill Weasley egy baglyot nem küldött neki a hírrel, hogy férje a Foltozott Üstben lakik. A levél elolvasása után rögtön útnak indult, de Andromeda még az ajtóban útját állta.
- Hova mész? – kérte számom lányát.
- A Foltozott Üstbe, ott van Remus – hadarta Tonks, mialatt magára terítette a láthatatlanná tévő köpenyét.
- Harryvel ment nem? – nézett keresztül rajta Dromeda, majd mérgesen hozzátette. – Merlinre! Vedd már le magadról azt az ostoba köpenyt, szeretnélek látni, ha veled beszélek!
Nymphadora erre láthatóvá tette fejét, s mérgesen hadarni kezdte a magyarázatot:
- Kaptam egy levet, abban azt írták Remus a Foltozott Üstben van. Megyek, megkeresem, és hazaviszem. Rendben?
- De hát elhagyott! – hitetlenkedett Mrs. Tonks. – Ezek után szerinted, hazamegy veled? Ha szeretne, nem ment volna el…
- Nem ismered Remust!
- Viszont logikusan gondolkodom. Dore kérlek, maradj. Miért mennél utána?
- Mert a férjem – indokolta meg Nymphadora, aztán már el is tűnt, s kisietett a házból.
Elsietett a tóig, aztán rögvest hoppanált a kocsma elé.
Londonban szinte szét se nézett, egyenesen berontott az ajtón, odabent pedig lekapta magáról a köpenyt. A Foltozott Üst üresen állt, egyedül a vén kocsmáros figyelte érdeklődve Tonksot, miközben a boszorkány átvágott a helységen, egyenesen hozzá.
- Melyik szobában találom meg Remus Lupint? – kérdezte feldúltan. A mágus valószínűleg levonta a következtetést, miszerint nem lenne szerencsés még jobban dühíteni az amúgy is feszült boszorkányt, így készségesen kinyögte, hogy „huszonkilenc”.
Tonks meg se várta az eligazítást, elszaladt a lépcső felé. Végigrohant temérdek folyón, aztán kifulladva megállt a huszonkilences szám előtt.
Nem tudta mit fog mondani, nem tervezett előre, csak bekopogott és várt.

Megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy Remus a szobában tartózkodik, ugyanis odabentről hangos léptek hallatszottak, azután a kitáruló ajtóban megjelent egy fáradt, nyúzott férfi.
- Tonks? – nézett végig a nőn magyarázatot várva. Azonban a boszorkánynak elakadt a szava, ezért kisvártatva ő folytatta. – Gyere be!
Nymphadora öntudatlanul belépett a szobába, s várakozóan figyelte férjét.
- A szüleidnél kellene lenned – morogta Remus, aztán leültette a nőt a szűk ágy szélére, ő maga pedig fáradtan lehuppant mellé.
- Remus…
- Sajnálom – bökte ki kényszeredetten Lupin.
Tonks értetlenül meredt rá.
- Nem lett volna szabad elmennem – folytatta Remus. Közben maga elé meredt, nehogy találkozzon tekintete az őt fürkésző boszorkányéval. – Sajnálom. Nem akarlak elveszíteni. Ha megbocsátanál…
Érezte, hogy Tonks óvatosan megfogja kezét, s megszorítja jelezve, ő bizony nem fogja egykönnyen elengedni a férfit.
- Hiányoztál, menjünk haza – suttogta könnyes szemmel a boszorkány. Remus biccentett, majd feltápászkodott, s felsegítette a feleségét.
- Dora… - szólította meg hírtelen Lupin, mire Tonks kissé összerezzent, de a varázsló felé fordult. Meglepetten nyugtázta, hogy Remus nem kerüli a tekintetét, csak egy árnyalatnyival szorosabban fogja kezét. – Nem hagylak magadra többet, megígérem.


Remus Lupin sietős léptekkel vágott át egy kerten, majd az ajtóhoz érve nyomban benyitott a házba.
- Tonks! Bill mesélte, néhány napja hallottak… - kezdte, de mikor rájött, hogy mondatai süket fülekre találnak elhallgatott és körülnézett. - Tonks? – Felesége azonban nem válaszolt, s ő egyre nagyobb aggodalommal hámozta le magáról a rongyos utazótalárt. – Tonks!
Feszülten fülelt, kis időmultán pedig már halk öklendezés ütötte meg a fülét, mire nyomban beszaladt a tőle pár lépésnyire nyíló ajtón.
Rögtön megpillantotta a boszorkányt, aki a WC-re támaszkodva hányt.
- Jól vagy? – kérdezte félve Lupin.
- Remekül! – nyögte erőtlenül a boszorka, miközben megpróbált felállni, de csak visszaroskadt a WC mellé. – Nem értem, miért most kezdek el okádni – dühöngött. – Másoknál a terhesség elején jönnek a hányások, én meg már a javában vagyok!
- Nem tudom, mi lehet a baj… Anyád azt mondta, későn érő típus vagy… - jegyezte meg a tőle telhető legóvatosabb hangon Remus.
Nymphadora egy sértődött-dühös pillantást vetett rá, de nem válaszolt.
- Nem akartalak megbántani – sietett gyorsan a mágus a bocsánatkéréssel, közben kereste Tonks pillantását, de a nő tüntetőleg nem nézett a szemébe. – Hoztam hírt Apádról.
-Tényleg? – kapta fel a fejét a nő. – Mi van vele? Jól van?
- Igen. Bill mesélte, neki Ron mondta, merthogy náluk van, mert összekapott valamin Harryékkel, tehát Billtől hallottam, hogy Ted két kobolddal, egy Dirik nevű férfival, meg Dean Tomassal bujkál.
- Két kobold… meg Dean Tomas…– tűnődött Tonks. – Valahonnan ismerős a neve…
- Nekem nem – jegyezte meg Lupin egy halvány mosoly kíséretében.
- Mindegy is, az a fő hogy jól van…
- Igen, de te? – nézett felesége falfehér arcába. – Elég rosszul festesz.
- Ha segítesz felállni, megpróbálok kimenni innen, és nem összehányni a szobákat – mosolyodott el Nymphadora, mire Remus talpra segítette a gömbölyödő nőt, s pillantása egy ideig elidőzött a boszorkány hasán, ezt Tonks is észrevette.
- Remélem nem zavar, hogy meghíztam… Nem tudom elrejteni metamorf mágiával, eddig úgy-ahogy ment, de már nincs rajtam felesleg csak a gyerek…

- Dehogy zavar! – csattant fel a mágus. – Egyáltalán nem zavar! Sőt, jól áll neked a terhesség, nem kéne rejtegetned. – Puszit nyomott a nő szájára, s végigsimította a hasát, mire Nymphadora megborzongott.
- Kedves tőled, de amíg nem engedsz el itthonról, nincs ki elől rejtegetnem – jegyezte meg, és egy fogkefét kapott fel a csap mellé odakészített pohárból.
- Ha a halálfalók megtudják, Beatrix addig keres, amíg ránk nem bukkan.
- Tudom – legyintett Tonks, közben már gyorsan átmosta a fogát, s visszadobta a fogkefét. – De értsd meg, gyűlölök itthon ülni.
- Eleve nem tehetnél sokat a rendért, én sem csinálok semmit, csak a rádióban mondok néhány bíztató szót..
- Ja és bezársz ide engem, ezt se felejtsd el, fontos munkád a zárkámat őrizni – morogta hozzá egykedvűen a boszorkány, miközben Lupint kikerülve kisétált a mosdóból, Remus követte.
- Épp most említetted, hogy már nem tudod elrejteni a terhességedet, az utcákon pedig hemzsegnek a halálfalók, még csak az hiányzik nekem, hogy észrevegyenek – aggodalmaskodott a varázsló, és felesége mellé leült a konyhaasztalhoz, kereste a nő pillantását, azonban Tonks még mindig kerülte a tekintetét.
- Már százszor közöltem veled, hogy ha magadtól nem is jöttél rá, metamorf mágus vagyok! Úgyse ismer fel senki.
- Nem akarok kockáztatni…
- Én meg nem akarom, hogy kilenc hónapra bezárj ide.
- Nem bezártalak, csak megkértem, hogy ha lehet ne nagyon mászkálj el itthonról.
- Akkor holnap meglátogathatom Mollyékat? – nézett egy kislányos mosoly kíséretében férjére Tonks.
- A Weasley háznál, lehet, hogy halálfalók vannak…
- Felveszem a köpenyt.
- Az a köpeny, lassan tönkremegy.
- Akkor kiábrándítom magam – vitte be a találatot Nymphadora, amit Lupin csak egy komor grimasszal nyugtázott.
- Azért légy óvatos… – Remus gyengéden tenyerébe csúsztatta a boszorkány asztalon heverő kezét.

- Mindig óvatos vagyok – vigyorgott Tonks. – Kérsz kávét? Amúgy ma Lee kit hívott extra vendégnek? – kérdezte, közben meg se várva a választ észrevétlenül szabaddá tette kezét, hogy felállva előkaphasson egy bögrét.
- Nem hallgattad? - hitetlenkedett Lupin, s közben érdeklődve figyelte neje minden egyes mozdulatát, mintha az idők végezetéig emlékezni akarna arra, hogyan veszi le Tonks a polcról a cukortartót.
- Épp a WC fölé görnyedtem, szóval nem sok esélyem volt bármit is hallani, vagy felfogni – felelte cinikus hangsúllyal a boszorkány.
- Egy mungós doktor jött be, és mesélt a korházi dolgokról, hogy a halálfalók, naponta megnézik az új betegeket, meg hogy milyen undorító dolgokat csinálnak… - elharapta a mondatot, és egy aggódó pillantást vetett feleségére, aki most egy pohár meleg kávéval tartott felé.
- Hol csinálnak, mit? – nézett rá szórakozottan Tonks, s visszafordult a cukorért, de útközben elejtette a gőzölgő kávét, ami még mindig a kezében volt. Hangosan káromkodott, miközben odébb ugrott, nehogy lefröcskölje magát a forró folyadékkal.
Lupin rögvest felpattant, és előhúzta a pálcáját.
- Hogy lehetek ilyen szerencsétlen?!
- Reparo – suttogta a férfi, s feleségére pillantott, a boszorkány viszont semmivel és senkivel nem törődve szidta önmagát. Pálcájával gyorsan felszívta a kiömlött kávét, utána pedig odasietett Nymphadorához.
- Ügyetlen, ostoba, liba vagyok, nem tudom miért…
- Nem vagy se ostoba, se liba – nyugtatta meg Remus, és leültette egy széke a nőt. – Nem a te hibád, már megszoktam…

- Én próbálok változni, de nem megy! Mindig mindent összetörök! – sopánkodott a nő, beszéd közben idegesen dobolt kezével a konyhaasztalon, Lupin nem tudta mire vélni viselkedését.
- Ne butáskodj már. Nincs semmi baj, ez csak egy pohár kávé, semmiség – próbálta nyugtatgatni, de látszólag eredménytelenül.
- Nem semmiség! – erősködött Nymphadora, s már-már a sírás szélén állva kitört belőle, amit hónapok óta magában tartott. – Remus, mi lesz, ha legközelebb a gyereket ejtem el?! Őt nem lehet Reparoval összeforrasztani! Szörnyű Anya leszek, előre tudom.
Lupin elfojtott egy döbbent nyögést. Eddig nem gondolt arra, hogy vajon mi zajlik Tonksban. Hírtelen csak megvetni tudta önmagát, amiét nem figyelt jobban a boszorkányra.
Gyorsan felpattant, letette a poharat az asztalra, és felesége elé guggolt, hogy a szemébe nézhessen.
- Nem leszel szörnyű Anya. A gyereket pedig nem fogod elejteni – jelentette ki magabiztosan, s gyengéden megszorította a nő kezét.
- Félek, Remus. Tudom, hogy mindent el fogok rontani, az én hibám lesz, ha valami rossz történik – hadarta idegesen Tonks, még mindig kerülve férje pillantását.
- Bízom benned. Te is hihetnél magadban, és ha egy kicsit több önbizalommál fognál bele dolgokba, nem lenne semmi baj – mosolyodott el a férfi, s szelíden megcsókolta a boszorkányt, akit meglepett a gesztus, viszont látszólag egy árnyalatnyival jobb kedve lett.
- Nem tudom… egy gyerek annyira törékeny, én meg mindent összezúzok. Nézd meg, azt a szerencsétlen poharat is forrasztani kellett. Mi lesz, ha a babának baja esik miattam?
- Semmi baja nem lesz.
- Megígéred?
- Ha akarod, akár itt helyben megesküszöm – bizonygatta Lupin végigsimítva Tonks arcán, mire ő halványan mosolygott.
- Tudod, nekem nincs bajom a gyerekekkel – magyarázta. – Amint betöltik az ötéves kort, már lehet velük játszani, de addig olyanok, akár egy porcelánbaba, ha hozzáérsz összetörik.
Lupin elmosolyodott, s úgy gondolta jobb, ha eltereli Tonks gondolatait ügyetlenségéről, ezért szelíden megszólalt.
- Nem akarod kiválasztani a nevét?
- Nem tudom… már nézegettem a naptárat, de nélküled nem szeretnék dönteni – jelentette ki magabiztosan. – Egyben viszont biztos vagyok – tette hozzá vigyorogva. – Nem lehet Nymphadora.

- Sejtettem – csóválta a fejét Remus, s visszaült a székre, de Tonks kezét nem engedte el. – Na, akkor nézzük. – Előhúzta pálcáját - Invito naptár!
Mire elmondta a varázsigét, már felé is repült a sarokban álló asztali naptár, Lupin gyorsan kettejük közé helyezte, aztán eldugta pálcáját.
- Mit nézzünk először, fiút vagy lányt? – kérdezte felpillantva feleségére, de Tonks még mindig elnézett mellette.
- Lányt – vágta rá. – Biztos vagyok benne, hogy lány lesz.
- Te tudod – vont vállat Remus, s fellapozta a naptárat. – Penni – olvasta fel az első nevet, amit meglátott. – Ez elég egyszerűnek tűnik.
Nymphadora megrázta a fejét, aztán ő is lapozott néhányat.
- Nelly… Mit gondolsz? Nelly Lupin…
- Jól hangzik, de azért még nézzünk szét, hátha találunk jobbat – vélekedett Lupin, s tovább keresett, végül hármat sikerült kiállítaniuk, ami mindkettőjüknek tetszik.
- Akkor melyik legyen? – kérdezte tízegyére Tonks. – Aura, Nelly vagy Letty?
- Döntsd el inkább te – visszakozott Remus.
- A mi gyerekük! Segítened kell – csóválta a fejét Tonks. Remus sóhajtott egyet.
- Rendben.
- Aura Lupin, Nelly Lupin, Letty Lupin… Mindegyik aranyos – vélekedett Tonks, azután vigyorogva hozzátette. – Kénytelen vagyok még kettőt szülni.
- Rajtam nem múlik – nevetett Remus, aztán Nymphadorát szelíd mozdulattal felállította, és magához húzta, majd a boszorkány az ölében landolt.
- Szeretlek – súgta oda neki újra, hetek óta először, s kis csókot nyomott a nő szájára, egyre többet követelve kezdett keze a talár alá vándorolni.
- Remus… - Tonks mosolyogva próbált felállni, de Lupin visszatartotta. – Remus, Anyu jön vacsorára, főznöm kell.
Remus hosszas ellenkezés után elengedte ugyan feleségét, azonban még utoljára végigsimított karján.
Nymphadora rögtön előkapta pálcáját, mire egy serpenyő, három tányér, tojás és liszt ugrott elő különböző szekrényekből.
Lupin csak csendesen figyelte a boszorkány tevékenykedését. Körülbelül fél órán át bámulta Tonksot, amint dúdolgatva dolgozik, mikor a nő végre megszólította.
- Remus, kérlek, idehoznád a kenyeret?
Lupin gyanakodva állt fel, hogy teljesítse a boszorkány kérését, azonban nem kerülte el figyelmét, hogy Tonks kezében ott a pálca, vagyis egyszerűen magához hívhatta volna a kenyeret.
- Remus… - Lupin épp Tonks mögött állt, így csak a hátát láthatta, de sejtette, hogy valami nincs rendben.
- Tessék? – Lupin a konyhapultra dobta szerzeményét.
- Én csak… szóval nem érdekes… nem vagyok benne biztos… – dadogta zavartan Nymphadora, közben pedig szórakozottan megpöccintette pálcáját, mire az egyik tojás széttört. - vagyis biztos vagyok, de… csak egy kérdés, viszont őszintén kell felelned.
- Folytasd – biccentett Remus.
- Boldog vagy? – nyögte ki Tonks, azonban nyomban meg is bánta kérdését. – Mert én igen, hogy itt vagy te, meg a baba, és… és olyan jól megvagyunk… de nem tudom, hogy te is így érzed-e, vagy el akarsz menni… - hadarta még mindig lengetve pálcáját, így egy kanál és három villa is ide-oda repkedtek a konyhában.
Idegesen próbálta a két evőeszköz röppályáját módosítani, de rögvest elfeledkezett a levegőben cikázó tárgyakról, mikor megérezte, hogy Remus ujjai ráfonódnak a karjára, aztán már azon kapta magát, hogy Lupin előtt állt, és a férfi szemébe néz.
- Boldog vagyok – suttogta a mágus, s puszit nyomott Nymphadora arcára.