Remus álmatlanul átfordult a másik oldalára az ágyban. Órák óta próbált aludni, nem túl sok sikerrel. Végső elkeseredésében már azon elmélkedett, hogy keres valahol egy altatófőzetet, de még mielőtt elhatározásra jutott volna hangosan kopogtattak az ajtón.
Mogorván tápászkodott fel, és kapta magára a hálóköntösét hogy beengedje a látogatóját.
- Ki az? - kérdezte a bejárat felé tartva.
- Én vagyok, professzor. - Lupin halványan elmosolyodott, mikor felismerte Nymphadora hangját, s kitárta az ajtót. Kicsit meglepődött, hogy a lányon csak egy kinyúlt póló van, meg egy rövidnadrág, ami szinte ki se látszott a felső alól, viszont így is aranyosnak találta az összeállítást.
- Ne haragudjon, ha felébresztettem - kezdett mentegetőzni egér vékony hangon Tonks.
- Mi a baj? - vágott közbe Lupin, miután sikerült elterelnie gondolatait a boszorkány furcsa megjelenéséről, és észrevette Nymphadora falfehér arcát.
- Tényleg sajnálom, hogy ilyen későn kell zaklatnom. Velem tudna jönni? – nézett rá kétségbeesetten Tonks. Remusnak meg se fordult a fejében, hogy tiltakozzon, helyeslőn bólintott, mire Nymphdaora karon ragadta, és sietős léptekkel elindult.
Rövid „séta” után, a lány befordult egy eldugottabb folyosóra, Lupin szája pedig tátva maradt a döbbenettől.
Egy fej nélküli test ostromozta kitartóan a Roxfot egyik falát.
Nymphadora időközben elengedte a karját, elindult a legközelebbi páncél felé, benyúlt mögé, és előhúzta Bill Weasley félig dísztökké változott fejét.
- Én csak meg akartam átkozni – magyarázkodott Tonks. - Erre meg leesett…
- Biztos valamit elrontottál - jegyezte meg Lupin. - El kell vinnünk Madam Pomfreyhoz.
- Tudom, viszont segítség nélkül nem ment… - motyogta Nymphadora.
- Viszem a fejét, te meg fogd a karját! - Nymphadora nyomban teljesítette az utasítást, átnyújtotta Bill egyik részét Remusnak, aztán megragadta a fiú kezét, Bill engedelmesen követte.

Viszonylag hamar elérték a gyengélkedőt, addigra Tonks már gondolatban meg is dicsérte magát, amiért magával hozta a mágust, ugyanis, mikor bekopogtak a gyengélkedő ajtaján (hosszas várakozás után) megjelent a javasasszony, aki előbb felmérte a betege állapotát, majd azonnal hívni akarta a házvezető tanárokat, de Remus lebeszélte erről az ötletéről, és azt is sikerül elérnie, hogy Nymphadora elbocsátást nyerhessen Madam Pomfrey karmai közül.
Tonks arra sem emlékezett, hogyan jutott ki az ajtón, azonban már a folyosón sétált, Lupin pedig épp azt ajánlotta fel, hogy főz neki egy csésze teát a szobájában.
Nymphadora csak biccentett.
- Maga szerint Bill rendbe jön? - nézett tanácstalanul Remusra.
- Nem lesz semmi baja, néhány nap és kiheveri - vont vállat Lupin.- Gyere! - azzal kitárta az ajtót.
- Ülj le - mutatott egy székre Remus, a lány engedelmesen odasétált és levetette magát. - Nem igaz, hogy mindig eltűnik - bosszankodott Lupin a vízforraló kannát keresve. - Elmeséled, mi történt?
- Én csak mentem a folyosón… - kezdte Nymphadora, de a mágus a szavába vágott.
- Hogy kerültél a folyosóra? - nézett rá érdeklődve a frissen megtalált, és időközben már gőzölgő kanna fölött.
- Tenison megint bezárkózott a fürdőszobába, én meg kijöttem WC-re, viszont visszafelé összefutottam Billel - morogta mérgesen Tonks. - A lényeg az, hogy összevesztünk, ő le Nymphadorázott, erre megátkoztam… nem azt szerettem volna, hogy leessen az a tökfeje…
- Idd meg – azzal Remus halványan mosolyogva a kezébe nyomta a teáját, majd a lánnyal szemben nekitámaszkodott az íróasztalának.
Tonks egy hálás pillantást küldött felé, és egyszerre kiitta az egészet.
- Maga szerint - kezdte eltűnődve Nymphadora. - elküldenek emiatt a Roxfortból?
- Nem hiszem, csak írni fognak egy levelet a szüleidnek - magyarázta Lupin, mire a lány elfintorodott.
- Tehát, ha szerencsém van rivallót kapok, ha nincs bárdot, hóhérral együtt…
- Ennyire azért nem szörnyű a helyzet, végül is csak a fejét változtattad át.
- Anyámnak ez is szörnyű lesz. Azzal fogja kezdeni, hogy ő mennyire jó barátja Molly Weasleynek, utána előadja az otthoni szlogent, miszerint a pálcámat takarításra kellene használnom, nem pedig párbajozásra. – sóhajtott egy halálraítélt elkeseredettségével Tonks. – Igen, ezt biztos megemlíti.
- Ha akarod – kezdte szelíden mosolyogva Lupin. – én is írhatok a szüleidnek. Azt nem biztosítom, hogy a rivallót megúszod, de a bárdot biztosan.
- Megtenné? – nézett fel rá hálásan Nymphadora.
- Csak akkor, ha holnap bocsánatot kérsz Billtől. Nem volt szép tőled, hogy megátkoztad. – próbált szemrehányó hangsúlyt megütni Remus, miközben elfordulva letette a csészéjét.
- Bocsánatot fogok kérni. – vigyorgott Tonks.
- Én pedig írok egy levelet Andromedának. – biccentet Lupin.
- Professzor, ne említse meg, hogy miért átkoztam el Billt… Anyáék nem szeretik, hogy mindig azt hangoztatom, mennyire nem bírom a nevemet… szerintük a Nymphadora nőies- fintorgott Tonks. Remus még mindig mosollyal az arcán bólintott.
- Hát akkor, köszönöm a teát – motyogta Tonks az üres bögréjére pillantva, aztán hosszasan tűnődött azon, mennyire érdekes szituációba keveredett, hiszen a tanára (aki most olyan édesen néz le rá) teázni hívta hajnali fél egykor.
Végül „most vagy soha” elhatározással felállt, vészesen közel kerülve így Remushoz, a mágus pohara mellé helyezte a sajátját, s felnézett Lupin arcára, viszont a varázsló addigra lekapta róla a tekintetét, és az üres ketreccel kezdett szemezni az egyik polcon.

- Én csak… - kezdte, de megakadt a mondatban, jobb elfoglaltságnak tartotta közvetlen közelről belebámulni Remus szemébe, mint tovább magyarázkodni.
Lupin igyekezett hátrébb húzódni, még mielőtt valami ostobaságot tenne, azonban a lábai maradást fontolgatták, ezért csak állt, és próbálta levakarni az arcáról az árulkodó „tedd meg, én úgysem merem” kifejezést.
Tonks végül lábujjhegyre állt kislányosan puszit nyomott Remus szájára, de Lupin mozgósítva akaratereje maradványait, eltolta magtól.
- Fáradt vagy, összezavarodott, ráadásul a diákom – rázta meg a fejét a mágus, mindenhova nézve csak a lányra nem.
- Összezavarodott?! – fortyant fel Tonks.
- Jobb lenne, ha most visszamennél a hálótermedbe – folytatta Remus.
- Nem kell a sablonos szöveg – jegyezte meg a lány. – Egyszerűbb, ha megmondja, hogy nem érdeklem.
- Nymphadora, én nem…
- Nem vagyok Nymphadora! – csattant fel mérgesen Tonks, miközben sarkon fordult és kicsörtetett a szobából.
Lerohant néhány lépcsőn egészen a klubhelységig, átszaladt a hatalmas karosszékek között, az egyik föld alatti alagút felé, ami a lányok hálótermét rejtette, aztán a lehető leghangosabban becsapta maga után a kerek ajtót, de hálótársai nem vették a fáradtságot, hogy megkérdezzék miért csapkod, csak Kelly McConer vetette oda neki, hogy halkabban is megérkezhetett volna.
A faajtók meg Kelly McKoner hosszas szapulása után Nymphadora dühösen bedobta magát az ágyba, s a plafonra kiragasztott Walpugis posztert kezdte el bámulni
Ráadásul rettegett a hétfői sötét varázslatok kivédése órájától.
Egészen hamar elaludt, de így sem tudta kipihenni magát, mert néhány óra múltán már Lucy ugrált vidáman az ágyán.
- Ha sietsz megvárlak – közölte Tonksal, de a lány válaszképpen csak morgott valamit, és kikászálódott az ágyából.

- Miért jöttél vissza olyan későn a WC-ről? – érdeklődött Lucy.
- Összefutottam Billel, aztán beúszott a képbe Lupin is, szóval szörnyű estém volt, nem akarok beszélni róla – legyintett Tonks, miközben bevonszolta magát a fürdőszobába, hogy megmossa a fogát, néhány perccel később pedig már álmosan ült le az időközben félig-meddig kiüresedett nagyteremben.
Első dolga volt, hogy szemügyre vegye a tanári asztalt, egyáltalán nem lepődött meg mikor ott találta Remust. Épp azon átkozódott magában, hogy Fortuna megint elhagyta, amikor egy bagoly szállt le elé egy piros borítékkal.
- Gyorsak voltak… - jegyezte meg, s Lucy „Miért kaptál rivallót?” kérdésére nem is figyelve kibontotta a levelet. Abban a pillanatban az anyja hangja rázendített végtelenül hosszúnak ígérkezett monológjára.
Szinte nem se hallotta a szidalmakat, automatikusan magába kanalazta a reggelit, de mikor Andromeda rátért Lupin levelére kis híján megfullad a gabonapehelytől.
- Fogalmam sincs hogyan vetted rá Remust, hogy írjon nekünk, de ez semmit nem segít a helyzeteden! Akkor is megátkoztad szerencsétlen fiút, Dora nagyot csalódtunk benned…
Tonks kíváncsian a tanári asztal felé sandított, viszont Lupin konokul bámulta a pirítósa maradványait.
- Tényleg érdekes estéd lehetett… - vetette oda neki Lucy.
Tonks még mindig kevergette a müzlije maradványait, s érdeklődő pillantásokat küldött a tanári asztal felé, arra várva, hogy Lupin végre befejezze az evést és kifáradjon a nagyteremből, ugyanis egyáltalán nem akart a varázsló előtt távozni.
Valószínűleg Remus is ezen a taktikán volt, mert épp az ötödik pirítósát pusztította, olyan lassan, hogy közben már a fél tanári kar és a diáksereg nagy része elpárolgott.
Nymphadora egy újabb süteményért nyúlt azon merengve, hogy ha így folytatják tovább csak ketten maradnak majd a nagyteremben, ami kellemetlen helyzetek tömkelegét vonná maga után.

Végül Remus döntött úgy, hogy hét pirítósnál többet nem bír leküzdeni rosszullét nélkül, felállt, átvágott a nagytermen és Tonksa rá se nézve kiballagott a folyosóra.
Nymphadora közben egy halk ördögi kacajjal, meg egy „Győztem!” mondattal pár perc után szintén megunta a nagyteremben szobrozást.
Minden vágya lett volna visszamenni a hálóterembe, bedőlni az ágyba, aztán minimum délig aludni, de mivel Lupin betartotta a megállapodásukat, miszerint ír a szüleinek, kötelességének érezte felmenni a gyengélkedőbe, és meglátogatni Billt.
Mogorván kaptatott fel a lépcsőkön, nem is igazán figyelte merre megy, a lába vitte úti célja felé, csak akkor eszmélt fel, amikor nekiment valakinek.
- Hoppá… - mosolygott a fiú, miközben Tonks csuklója után kapott, nehogy a lány a hanyatt essen.
- Öhh… Bocs – morogta vissza Nymphadora felpillantva a fiú arcára, megdöbbenve látta, hogy a Helena bátyjának ment neki.
- Semmi baj. Nymphadora vagy igaz?
- Tonks – javította ki kicsit élesen Nymphadora.
- Helana mesélt rólad – jegyezte meg egy „én mindent tudok ám” vigyorral az arca helyén.
- Remek, gondolom sok szépet mondott – azzal Tonks elindult, de a fiú követte.

- Tudom, hogy nem vagytok valami jóban.
- Nem lehetett nehéz rájönni…
- Akkor tűnt fel, amikor kiütöttétek egymást, aztán ketten feküdtettek a gyengélkedőn és mikor bementem, épp csokibékával lövöldöztetek.
- Madam Pomfrey utána kidobott minket - mosolyodott el Tonks.
- Jól tette – torpant meg Tom, Nymphadora szintén akaratlanul megállt. - Én a könyvtárba megyek – bökött a mellettük lévő folyosóra. -, még nem gyűjtöttem anyagot a bűbájtan dolgozathoz.
- Én már meg is írtam – büszkélkedett Tonks, elégtétellel nyugtázva, hogy mégsem mindig ő készül el a házi feladatokkal utoljára. – Szóval szia! – azzal már hátat is fordított a fiúnak, azonban még így is hallotta Tom utolsó mondatát: Jó legyél.
Elgondolkodva tovább indult, de rövid időn belül Remus irodája elé ért, és akaratlanul is megtorpant.
Ha most bekopogna, Lupin biztos holt sápadt lenne a döbbenettől… talán el is ájulna…
Gonoszul elmosolyodott az ötleten, de nem vitte rá a lélek, hogy zaklassa Remust, ezért hátat fordított az ajtónak, és már ment is volna tovább, ha egy hang meg nem szólítja a háta mögött.
- Szervusz Dorácska…
Nymphadora előhúzta a pálcáját, és csak aztán fordult hátra.
- Ne nevezz Dorának!
- Azt csak Anyucinak lehet? – gúnyolódott tovább Helena, de már az ő kezében is ott volt a pálca.
Tonks kilőtt egy átkot, viszont a lány félreugrott, így csak az egyik lovagi páncélt találta el, ami nagy robajjal a földre esett.

Az a néhány ember, aki a folyosón volt, már meg sem lepődött az incidensen, nyugodtan sétálgattak tovább nem is törődve azzal, hogy Lupin ajtaja kitárul, és megjelenik benne maga a tanár.
Remus, amint meglátta Tonksot egy árnyalatnyival sápadtabb lett, Nymphadora pedig próbálta átváltoztatni a hírtelen égővörösre gyúlt haját, valamilyen kevésbé intenzív színné.
- Ő kezdte – nyögte végül Tonks, rámutatva a másik lányra.
Lupin kicsit megrázta magát, és Helenára fordította tekintetét.
- Nem igaz! Ő rajongta körbe a bátyámat! – vádolta elszántan Nymphadorát, Remus a mondat hallatán egy egészen furcsa arckifejezést vett fel, s újra Tonksra nézett.
- Te nem vagy normális – intette le mérgesen a boszorkány. – Csak összefutottunk a folyosón.
Tonks még be sem fejezte a mondatot, de Lupin már több tucat romantikusabbnál romantikusabb szituációt tudott elképzelni, hogyan is „futhatott” össze Nymphadora azzal a fiúval…
Közben Helena és Tonks már hangosabban vitatkoztak, végül a varázsló erőt vett magán, és kiszabta a büntetést.
- A folyosón tilos párbajozni. Tehát ma és holnap délután büntetőmunka.
- De nekünk edzésünk van! – fortyant fel Helana.
- Átszervezhetitek máskorra – adott ötletet Remus. A lány vetett rá még egy utolsó felháborodott pillantást, aztán duzzogva elvonult.
Lupin visszafordult Tonkshoz, aki épp a „kviddicsmajom” szót morogta maga elé.
- Öhm… - motyogta Remus a falat fixírozva. – Hozzám indultál?
- Nem! – nézett szemrehányóan Lupinra Nymphadora, mintha még az ötletet is felháborítónak találná.
- Nem azért gondoltam, csak hát az ajtó…- kezdett bele monológjába Remus, de addigra már Tonks köszönés nélkül, szintén sértődötten faképnél hagyta.
A boszorkány az eddiginél is gyorsabb tempóban folytatta útját, közben pedig azon bosszankodott, hogy ennyire röhejes reggelje még nem volt soha, hiszen az elmúlt tíz percben csak kellemetlen személyekkel futott össze. Az azonban enyhítő körülménynek számított, hogy semelyikükkel sem társalgott néhány pillanatnál tovább… ilyen is csak a mesében van, ráadásul büntetőmunkára is mehet délután, Remushoz…

De legalább nem egyedül fog szenvedni, bár ezt az új „édes hármast” sem igazán értékelte.
Alig néhány perc alatt elérte a gyengélkedőt, viszont Madam Pomfreyn kívül senki nem volt a kórteremben.
- Hol van Bill? - szegezte neki a kérdést Tonks.
- A Weasley fiú? Elment – vont vállat a javasasszony, miközben megigazította a párnát az egyik ágyon. - Már egy órája.
- Elment? – csattant fel mérgesen Nymphadora. – Vagyis fölöslegesen jöttem ide?!