„MERT Ő A LEGJOBB BARÁTOM? AKIT SZERETEK!”

Ez visszhangzott a fülemben. Az ágyamon feküdtem és Oliverre gondoltam. Arra az emberre, akire úgy néztem mindig, mint a bátyámra. Ma ez az érzés eltűnt. Helyébe egy olyan lépett, amit soha nem fogok megbocsátani magamnak.

- Hogy lehetek ilyen hülye ringyó?! – kérdeztem magamtól. -Ha a legjobb barátommal kikezdek, arra nincs mentség.

Felkeltem az ágyból, és lassan körbe tekintettem. Most vettem csak észre, hogy a szoba ajtajában ott áll két évfolyam társam: Mia és Sharon. Döbbenten néztek rám.

- Katie! Te idióta kis dög! Te sose voltál ringyó! – kiáltott fel Mia. Mia tekintete izzott a dühtől. Biztos Oliver miatt.
- Olyan hülye vagy! De mi így szeretünk! – mondta megenyhülve Mia. Éreztem, hogy gyengülök. Sírnom kell! Eddig soha de soha nem sírtam más előtt. Soha!
Most azonban végigcsordult egy könnycsepp arcomon, és hangosan szippantottam egyet.

- Katie… - kezdte Sharon.

Nem bírtam tovább egyedül. Odaszaladtam hozzájuk és megöleltem őket. Sharon megsimogatta a buksimat, Mia pedig előkotort egy papír zsepit az egyik zsebéből (megjegyzem, csak poén szinten, Miánál nagy csoda, hogy volt zsepi, ugyanis ő szokott kérni mindig tőlem.)
Megtörültem az arcomat és felemeltem a fejem. Mia és Sharon nagyon aggódó fejjel néztek rám.

- Katie… Ami lent történt azon nincs mit szégyel… - de közbe vágtam. - Mi az, hogy nincs mit szégyelnem?! Igenis van, mert Ő a legjobb barátom. Ő minden titkomat tudta. Csak ezt nem… - és megint elkezdtem bőgni. – Szánalmas vagyok! – ordítottam fel.
- Katie! Hagy mondjam végig, légy szíves! – kérte Sharon. Nem szóltam egy szót se, erre ő azt gondolta; „Hallgatás. Beleegyezés.” – Te sose vetted észre igazán, hogy mi történik kettőtök között. De mi igen. Ő is akarta ma, ugyanúgy mint te. Ezért nincs mit szégyelned.

- Ha akarta, akkor ahhoz miért kellett berúgnia. És különben is miért várta, hogy én is be… vagyis, hogy bennem is legyen pia? – kérdeztem. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy Oliver csakugyan akarta. Meg különben is. Akkor meg még rosszabb, mert mindenhol azt híreszteltük; „Mi csak barátok vagyunk.”

- Katie! Nem tudom, miért akadtál ki ennyire. Hisz ez csak egy ártatlan csók volt. – akart meggyőzni Mia.

- Lehet, hogy igazatok van, lányok. Ártatlan csók, neki – Ami nekik ártatlan kis csók, az nekem igenis fontos. Ártatlan csók, amit Olivertől kaptam. De hiszen ők még azt se tudják, hogy szeretem Olivert. – Annyit azonban tudnotok kell… - nagylevegő – Szeretem Oliver Woodot! Ennyi. Most légyszi hagyjatok magamra.

Mián is, és Sharonon is láttam, hogy meglepődtek, de pillantásukban észrevettem, hogy aggasztja őket valami.

- Katie, azt te ugye tudod… - kezdte Sharon.
- Igen, tudom. Persze, hogy rólunk beszél az egész ház. Légyszi most már télleg menjetek ki.
- Katie, nem erről van szó… - most az egyszer Mia se volt az a nagyszájú lány, akit ismertem. Minthogyha félt volna kimondani azt, amit muszáj volt velem közölniük. - Hanem arról… hogy… szóval, hogy Olivernek ott van Martina, a barátnője. – azzal fogták magukat és kimenekültek. Tudták, hogy most mi fog jönni… Ordibálva küldtem volna el őket. Amit valljuk be őszintén, nem akartak.

- Ez… ez… nem… lehet… igaz… Oliver!
- Azt a büdös, redvás, (itt van még egy csomó nem ide illő jelző) életbe!
Úgy éreztem, mintha a szívem ketté szakadna. Nagyon ideges lettem, hisz Martinának én segítettem, hogy Oliverrel járhasson.
Erre még jobban beidegeltem. Elkezdődött a pusztítás.
A szobában található berendezési tárgyak zúzása.

Szegény ágyamat kicsit megrúgdostam. A ládámat se kíméltem, kiesett belőle minden.
A kviddics mezem is. Ez is Oliverre emlékeztetett. A sok együtt töltött időre. A játékunkra. A kviddicskupára, amit ma megnyertünk. És… a ma este történtekre.
Idegesen felkaptam a ruhát és becsesztem az ágy mögé.
- Soha többé Oliver! Maradj csak Martina mellett… amellett a kis ááh nem is érdekeltek! – morogtam.

A pálcámmal a CD-lejátszóra böktem. Ilyenkor csak a zene tud megnyugtatni. A lejátszó automatikusan bekapcsolt. Bár ne tettem volna ezt meg. Ugyanis a következő szám jött, és ettől teljesen depresszióba estem.

O-o

„A világ leggyorsabb embere mélyen alszik a volánnál
Senki sem akar egyedül lenni, szóval, hogy kerültem ide?”
- Én se akarok egyedül lenni, mégis egyedül ülök a szobámban. Oliver nélkül – gondoltam.
„Mikor rád nézek
Ő bámul vissza rám”
- Martina! Te álnok kis kígyó!
„Ébren, mosolyogva, mert ő benned van”
- Mosolyogjak azon, hogy Oliverre rácsimpaszkodott egy vérszívó pióca?

„Ő minden dolog, amivé tenni akarsz?
Ő jelent neked mindent?”
- Igen! Nekem Oliver az életem!
„Felemel téged? Igazzá tesz téged?
Megsírat téged?
Tudja-e, hogyan érzel?”
- Nem!
„A szeretet körül vesz téged,
A te világod teljes
De az én világomban csak te vagy”
- Csak te!

"Még mindig érzem az illatot
A ruháimon és a bőrömön”
(Megjegyzem: Oliver nagyon jó parfümöt használ:)
- Még érzem a csókod izét Oliver! – a kezemet a számhoz érintettem.
„Még mindig látom az arcod, amikor mellette alszol
Ő minden dolog, amivé tenni akarsz?”
- Már nem bírom sokáig!

„Mondd, felemel téged? Igazzá tesz téged?
Megsírat téged?
Tudja-e, hogyan érzel?”
Egy könnycsepp… kettő. Nem bírtam tovább, elbőgtem magam. Ez a szám, kicsalta a könnyeimet.

„A szeretet körül vesz téged,
A te világod teljes
De az én világomban...”
Egy szőnyegre ültem a kandalló elé, és a tűzbe bámultam.
„Elegem van a rettegésből, te kiengedted
Most betakarlak, mint a mindenre kiterjedő kétség
Ő neked a mindened”
- Martina! Egyszer kinyírlak!

„Felemel téged?
Igazzá tesz téged?
Megsírat téged?
Tudja-e, hogyan érzel?
A szeretet körül vesz,
A te világod teljes
De az én világomban...”
Lendületesen felugrottam. – Igen! – megyek és megátkozom Martinát!
„Te felemelsz engem, igazzá teszel,”
Ezt nem tehetem meg Oliverrel! Ő szereti azt a kis…
„Megsiratsz engem”
Ja bocs. Itt csak én lehetek a vesztes!
„Most már tudod, hogy érzek”
Igen! Ezt legalább érezheti!
„A szeretet körül vesz téged,
A te világod teljes”
- Martinával!
„De az én világomban csak Te létezel”
- Csak Te, Oliver Wood! Mert szeretlek!

Várjunk csak… Visszatekertem az utolsó versszakhoz

O-o

„Te felemelsz engem, igazzá teszel,
Megsiratsz engem
Most már tudod, hogy érzek
A szeretet körül vesz téged,
A te világod teljes
De az én világomban csak Te létezel”

Rádöbbentem, hogy mit is kéne tennem!

- Csak a tied Oliver! És ezt Neked tudnod kell! Neked kell döntened!

- Elmondom neki! Biztos megérti, meg… - az ajtóhoz indultam, de egyszer csak hangos dörömbölést hallottam.
- Hirtelen kinek lettem ilyen fontos? – kérdeztem gúnyosan magamtól. Elindultam az ajtóhoz, és most hirtelen hangos puffanást hallottam

Kinyitottam az ajtót, és meglepődve láttam, hogy Mia és Sharon áll az ajtóban. Kettőjük közt pedig… Martina görnyedt, az ajka felrepedt, és vére a kőpadlóra esett.
Kérdő tekintettel néztem barátaimra.

- Ö… Ez a ribanc Rád akart törni, hogy a legváratlanabb és legalkalmatlanabb pillanatban átkozzon meg! – kezdte Sharon. A kedves és finom Sharon, aki mindig békés és csendes, most villámló tekintettel nézett az ajtó előtt térdelő Martinára. Pálcáját rászegezte, kész volt bármelyik pillanatban támadni.

A másik oldalon Mia állt. Rajta mondjuk nem lepődtem meg. Öklét még mindig fenyegetően tartotta, és úgy nézett Martinára, mint ahogy más egy eltaposandó féregre. Bal ökle még mindig piros volt. Tehát Ő ÉRTEM megverte Martinát.

- Te… te megverted őt? – kérdeztem immár vigyorogva. Eddig depis voltam, de hála Miának és Sharonnak máris jó kedvem lett.
- Hát, mint már Sharon mondta, ez a dög itt Rád akart támadni. Nekünk pedig kötelességünk megvédeni. Mi egy TEAM vagyunk!
- Köszi szépen – mondtam vigyorogva – de miért akart ez megátkozni?

Erre Martina felemelte azt a beképzelt fejét könnyek közt ő is ki akarta próbálni a mugli párbajozást. Csakhogy Mia lefogta a támadást.

- Nyughass te… - arcán olyan gyűlöletet láttam, mint még soha. – Nem engedem, hogy bántsd a legjobb barátaimat!
- Ő okozott nekem fájdalmat! – ordított fel Martina. – Elvette tőlem!
- Nem értelek! Az a bajod, hogy egy csókot kaptam Olivertől?! – kérdeztem idegesen. Már nagyon irritált ez a ?lény itt előttem. – Szívem, amit tettem, azt azért tettem, mert Én, ellentétben veled, szeretem Olivert!

Erre a kijelentésre megdöbbenéssel nézett rám Martina és… oldalra fordulva most már láttam, az egész klubhelyiség. Hát, ez így… öhm elég ciki.
Fred és George az első sorokból bámultak rám, tekintetükben nem volt harag, csak döbbenet és ámulat. – Most Miáéknak van igazuk, hogy észre lehetett venni, hogy van köztünk valami, vagy ez tényleg teljesen új? – kérdeztem magamtól.
Nézve a többieket, mindenkinek a tekintetében benne volt; - Sejtettük! –
De sokak örültek a hírnek, Potter a hüvelykujját mutatta nekem, Lee Jordan arca pedig sugárzott az örömtől, hogy a Griffendélben újabb pár van. Parvati Patil is vigyorgott, és súgott valamit Lavender fülébe.
- Na most meg lesz az új pletyka – gondoltam

Ellenben Martina, ő érthető módon nem volt elragadtatva attól, hogy Oliver fogta és kidobta.
- Te! Nem csak egy csókot szedtél el! Elloptad őt! – hisztizett még mindig. Nem nagyon érdekelte, hogy ő itt mér csak a vesztes lehetett. Csak a középpontba akart kerülni.

- Figyu, édesem! Én… - inkább nem folytattam, mert ebben a pillanatban Wood lépett be a portrélyukon. Meglepődve nézte ezt a felfordulást. Aztán a szeme megakadt rajtam és az előttem fetrengő Martinán.

- Martina! Szánalmas vagy! – kiáltott rá. – Ezért se folytathattuk volna, meg másért se. Nem tudsz semmi olyat csinálni amit szeretek. Túlságosan ragaszkodó vagy!
- De Oliver! Én szeretlek téged! Soha-soha nem vehetnek el tőlem! – kiáltozta könyörgő hangon.
- Tudod, nem elvettek tőled, csak ráébredtem, hogy nem egy hisztérika mellett akarom leélni az életemet! – mondta még mindig nyugodt hangon Oliver.
- Ez az Oliver, add meg neki! – kiáltozták vidáman a Weasley ikrek.
- Nem szándékozok többet mondani neked, Martina. Azonban annyit tudnod kell – kezdte Oliver. – Soha nem lesz barátod, ha mindig át akarod formálni az énjét!
- De még, ha adnál egy kis időt… - Matina nagyon nem akart le állni. – Érted megváltoznék!

- Figyu! VÉGE! THE END! SCHLUSS! Milyen nyelven mondjam még?
- Meg különben is, igazából nem téged szerettelek. Ha nem pont Katie kér meg, hogy adjak neked egy esélyt, akkor soha nem jártam volna veled. Szép vagy, de rosszabb vagy, mint Hisztis Myrtle! – ezt a beszólást a jelenlévők hangos kacagással jutalmazták.

Oliver most hozzám fordult, és megfogta a kezemet.
- Nekünk még beszélnünk kéne, jó? – kérdezte halkan. Csak bólintottam, de nem néztem a szemébe, inkább a cipőm orrát néztem.
- Jaj Oliver! Hogy te milyen régi módi vagy! Most már ha így összegyűltünk bevallhatnátok előttünk is! – a bekiabáló George volt.
- Ő… De… - bűnbánóan Fredre néztem.
- Semmi baj nincs, Katie! – kezdte Fred, olyan boldognak tűnt, mintha egyáltalán nem haragudna azért, hogy becsaptam. Vagy nem is jött rá? Jaj ezek a férfi gondolkodások!
- Na gyerünk Mr. Wood, nem várhatunk reggelig! – vette át a szót George.
- Igen, Georgenak igaza van! – fűzte tovább Lee Jordan. – Itt különben is sokaknak aludnia kéne már! – és vigyorogva nézték a kisebbeket.
- Na akkor essünk túl rajta, mert én is kezdek elálmosodni – mondta Fred. – Ja és még annyit az igyekezethez, hogy Parvatiék már nem bírnak magukkal, hogy a legfrissebb pletykát szóról szóra hallják. – rávigyorgott a lányra, aki először grimaszolt egyet, utána meg megvonta a vállát és mosolyogni kezdett.

- Akkor ne húzzuk sokáig – bólintott Wood.
- Szerintem se – azzal átkaroltam Oliver nyakát, és szenvedélyesen megcsókoltuk egymást.
A többiek éljeneztek, meg ?húúú?-ztak, meg amit ilyenkor lehet; tapsoltak. Miután befejeztük a csókot, Oliver megfogta a kezem és együtt kirohantunk a klubhelységből. Muszáj volt egy kicsit kettesben lennünk, hogy mindent megbeszéljünk. Múltat, jelent és a jövőnket is.

Közben odabennt Fred, George és Lee átvették az irányítást.
- Na a színháznak vég! Lányok – itt Parvati és Lavender felé intettek – holnapra kérünk egy különszámot a cikkből – a lányok vihogva bólogattak, és elvonultak a hálókörletbe. – Ha sikerül mindkettőjükkel dedikáltatom – vigyorgott Fred. Mindenki hangosan kacagott.
- Ti! – kiáltott George. – Húztok aludni! Ha McGallagony megkérdezi, akkor ma nem volt buli, meg ivás, meg ilyesmi! Különben velem gyűlik meg a bajotok! – fenyegette a kis gólyákat és a többieket is a vörös hajú srác.
- Na ezt lerendeztük, már csak takarítani kéne – mondta Fred.
- Indulok és keresek pár házimanót – szólt oda a Weasley ikreknek Lee.

- Na akkor most nyugi van – örvendezett George. – Még takarítani se kell. Fred? Hogy vagy? Megrázott ami ma történt? – George hangja egy kis aggodalmat tükrözött.
- Számítottam rá – mondta öszíntén a fiú. – De szerintem nagyon aranyosak együtt, és úgy érzem semmi okom nincs féltékenynek lenni, esetleg haragudni. Mi már rég szakítottunk.
- Aha! – látszólag ez Georgot megnyugtatta, rá is tért egy kellemesebb témára. - De az azért kemény volt, ahogy Mia beütött Martikának. Kemény csaj, nem?
- De! soha nem láttam még lányt így bedurvulva. Leszámítva Ginnyt, de nála ez megszokott.

- Hallom, hogy rólam beszéltek! – kezdte valaki a lányok hálójának az ajtajából. – Még sose láttatok lány verekedni? – kíváncsiskodott.
- Jaj Mia! A frászt hoztad ránk! – zengték megjátszott rémülettel a fiúk.
- Ez volt a szándékom! – vágta rá a lány.
- Minek köszönhetjük látogatásodat? – kérdezte Fred.
- Mint hallottam, Fred te nem haragszol se Katiere, se Oliverre. – kezdte mondandóját Mia. – De körünkben van, aki igen.
- Te? – kérdezték ledöbbenve a fiúk.
- Dehogyis! Hogy lehettek ilyen idióták?! – Mia sose értette őket. Amit az ikrek humorosnak tartanak, azt más… nem éppen annak. – tehát? Ki lehet az, aki mindent megtenne, hogy visszakaphassa az ő kis Oliverét?
- Na? – nézett bugyuta fejjel Fred.
- Ki? – kérdezte érdeklődő tekintettel George.
- Nem tudom, hogy ti egyáltalán hogy jutottatok ötödikbe? Hogy foktok így RBF-ezni?
- Mindent az idejében, szépséges hölgy – bókolt George.
- Szóval, szerintem Martina nem nyugszik bele a veszteségbe. Ehhez túl jól ismerem. Még szerencse, hogy idén RAVASZ-ozik.
- Igen ez az év valóban szerencsés. Percy idén elmegy… Mily? megnyugvás lesz ez nekünk, halandóknak – idétlenkedett Fred.
- De addig is segítenetek kell martinával szemben.
- Állunk rendelkezésére, kedvesem!
- rendben! Akkor szólok, ha kelletek – fejezte be a társalgást Mia és lassan elindult aludni.
- De cserébe, kérünk is valamit! – kiáltott a távozó lány után Fred.
- Mi?
- Cserébe… mondjuk… Randi??? – kérdezte vigyorogva Fred.
- Hogy én veled? – kérdezte döbbenten Mia.
- Nem épp velem! George-dzsal! – válaszolta mosolyogva a fiú. – De tovább megyek… Ami azt illeti, nekem is szerezhetnél egy csajszikát –
/Hogy lehet ilyen pofátlan – gondolta Mia/
- Ö… Mondjuk a kedvenc kis Sharont?
- Ez nem tőlem függ..
- De-de! Te rá tudod beszélni őt!
- De ez akkor is… Zsarolás! – kiáltott Mia.
- Manapság mindennek van ára – bosszantotta tovább a lányt. – Egy hét velünk, úgy hogy nem verekedtek! – mondta Fred.
- Nagyon - szólt bele Goerge.
- Nem átkoztok meg! – egészítette ki Fred.
- Csak egy picit! – szólt ismét George.
- És annyi segítséget kaptok, hogy Martina nem éli túl! – vigyorogtak egyszerre a fiúk.
- Hát… - Mia nagyon sokat rágódott ezen. Végül is Katie-ért tenné, és a fiúkkal biztos mindenféle hülyeséget csinálnának csak… Sharonnak se, meg neki se volt most úgy senki. Miért ne?
– Renden. Ha Sharon bele egyezzik. Holnapra megtudjátok a választ! – azzal elrobogott.

- Karaj! – kiáltotta a két fiú.