4. fejezet: Zuhog

George reggel arra ébredt, hogy zuhog az eső.
- Már megint – dörmögte mérgesen. – Már egy hete zuhog!
Ebben sajnos igaza volt, az eső megállás nélkül esett, s így el kellett halasztaniuk a megmentő akciót.
A fiú kómás fejjel kitántorgott a konyhába, majd leült az asztalhoz.
- Jó reggelt, Bobi – köszönt közben Katie-nek.
- Jó reggelt, George – mosolyodott el a lány, majd forró teát helyezett elé.
A fiú kortyolgatni kezdte az innivalót, miközben Katie leült vele szemben.
- Jó reggelt mindenkinek! – ugrott be Fred a konyhába, mire George ijedtében leborult a székről.
- Jesszus, Fred, ne ijesztgess!
Fred nevetett, s közben helyet foglalt az asztalnál.
- Híreim vannak – mondta a fiú.
- És pedig? – kérdezte Katie.
- Először is, esik az eső.
- Jó, hogy mondod, észre sem vettem – jegyezte meg gúnyosan George.
- Igen – bólintott Fred. – Szóval van másik hírem is, még hozzá az, hogy a suliban egyre jobban lázadnak. Piton pajtikánk pedig rendesen fenyíti a társaságot, egy csomó gyerek kiszökött.
- És mi van Ginnyvel? – kérdezte rögtön George.
- A mi húgunkról van szó, el tudod képzelni, hogy megszökik? – kérdezte felháborodva Fred.
Testvére erre felnevetett.
- Srácok, figyeljetek, gondolkodtam. – Lee lépett be a konyhába, kissé gondterhelten.
- És az ennyire fájdalmas? – kérdezte sajnálkozva Fred.
- Mi?
- Hát a gondolkodás – vágta rá George.
Katie erre felnevetett, Lee pedig helyet foglalt az asztalnál.
- Jól van, röhögjetek. Tehát szerintem nem kéne tovább halasztanunk a mentőakciót.
A szobában csönd lett.
- Úgy értem, hogy már mindent kiterveltünk, tudjuk, hol tartják fogva, semmit nem érünk vele, ha tovább halasztjuk.
- Igaza van! – állt fel rögtön George.
- Szerintem is – csatlakozott Fred. – Holnap reggel megcsináljuk!
- Mi van? – kérdezte döbbenten Katie.
- Minden meg van, tudjuk, hol van, tudjuk kikkel állunk szemben, mire várjunk még?
- Például Remusékra – ellenkezett Katie. – Azt mondták, várjunk még a megmentésével!
- Nyugi, Boborján – intette le Fred. – Tudjuk, hogy csak a józanész beszél belőled…
- És tudod, mi nem hallgatunk a józanészre – tette hozzá George.
A lány rámeredt a mindenre elszánt fiúkra, majd elmosolyodott.
- Rendben, csináljuk meg!

A csapat a nappaliban ült, és még egyszer átfutotta a tervet. Végül Fred ásítva felállt.
- Na jól van, én mentem aludni, három óra múlva ébresztő, el ne aludjatok!
- Úgy ismersz minket? – kérdezte Lee.
- Nem is tudom – mondta nagy komolyan Fred. – Jó éjt mindenkinek. – A fiú elvett még egy szendvicset az asztalról, majd elindult a szobába, s hamarosan Lee is követte.
- Nos… asszem én is megyek – állt fel George.
Már majdnem kiért a szobából, mikor Katie utána szólt:
- Mi lesz, ha nem sikerül?
- Tessék? – nézett vissza a fiú.
- Ha nem sikerül megmentenünk Amandát… vagy ha… ha mindannyian ott maradunk… és talán sose jövünk vissza…
George lassan visszament a lányhoz, majd mellé ült.
- Ne gondolj ilyenekre – mondta halkan.
- Akkor mire gondoljak? – kérdezte a lány, miközben a szeme megtelt könnyekkel.
- Hát hogy… Hogy milyen jó lesz, majd mikor vége lesz a háborúnak! Figyeld meg, túl éljük ezt a hülye háborút, aztán majd találsz magadnak egy jó férjet, csináltok sok gyereket, és boldogan éltek, míg meg nem haltok!
Katie erre elmosolyodott.
- Jó neked, hogy ilyen optimista vagy…
- Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz! – biztosította a fiú, majd adott egy puszit a lány arcára, és elment.
- Nagyon remélem – suttogta Katie, majd ő is elindult lefeküdni.


Hajnali egykor Fred barátságosan ébresztett mindenkit.
- Támad Tudjukki! – ordított be a fülükbe, mire mindannyian kipattantak az ágyból, majd pedig dühösen szitkozódtak.
- Minden meg van? – kérdezte még mindig nevetve Fred.
- Igen, azt hiszem – bólintott Lee.
- Rendben. Akkor most kimegyünk az utcára, és onnan hopponálunk.
Mindenki bólintott, majd a felmentő sereg elindult, hogy megmentse Amandát.


- Teli találat – suttogta Fred, amint meglátta, hogy egy halálfaló közeledik a kapu felé.
A négy fiatal egy bokorban megbújva figyelte, ahogy a halálfaló akadály nélkül átment a kapun.
- Ezt meg hogyan csinálta? – tátogta döbbenten Katie.
- Sötét Jegy – motyogta George.
- Mi?
- Ahogy sejtettük – bólintott Fred. – Csak az tud bemenni a kapun, akin ott van a jegy.
- És akkor mi mégis hogyan megyünk be? – kérdezte Katie.
A fiúk nem válaszoltak, Fred pedig kutatni kezdett az egyik táskában.
- Akár le is fújhatjuk az akciót! – mondta csalódottan Katie.
- Dehogyis kell lefújni! – intette le George.
- Mi? Hogy akartok bejutni? Hisz az lehetetlen!
- Elfelejtetted kikkel jöttél – vigyorgott Fred, és előhúzott a táskából egy Sötét Jegyet mintázó matricát.
- Mi ez? – kérdezte rögtön Katie.
- A Sötét Jegy – válaszolta Fred, miközben még három matricát húzott elő.
- Egész nyáron ezen dolgoztunk – húzta ki magát George. – Teljesen ugyanolyan, mint a Sötét Jegy, tehát ezekkel be tudunk menni. A Százfüléfőzet is meg van? A nélkül nem mehetünk!
- Kikké változunk?
- Sirius Blackké! – vágta rá Fred.
- Mi van? De hiszen ő már meghalt!
- Ez igaz, de még tavaly jártunk a lakásán, hátha találunk valami érdekeset, és hát hajszálakat találtunk, szóval…
Fred kiosztotta a matricákat és az üvegcséket, mire mindenki magára ragasztotta őket, illetve megitta a saját adagját.
- Ti zsenik vagytok – ámuldozott Katie.
- Az a baj, hogy még sosem teszteltük a matricát, nem nyújt száz százalékos védelmet.
- Ezért is megyek először csak én be – szólt közbe komolyan Fred.
S még mielőtt Katie megállíthatta volna, a fiú elindult a kapu felé, majd könnyedén át is ment rajta.
Fred intett a többieknek, hogy követhetik.
Árnyként lopództak a kertben, a füvön kúsztak, a bokrok közt pedig megbújtak. Nem volt nehéz dolguk eltűnni, ugyanis az eső még mindig esett.
- Elég egyszerűen át lehet rázni őket – jegyezte meg Lee, egy pihenőnél.
- Minek védjék annyira a kertet? Ha nincs rajtunk a jegy, akkor nyilván nem tudunk bejönni, de így olyanok vagyunk, mint akár melyik halálfaló – suttogta George. – A házat persze nyilván sokkal több varázslat védi, de kihallgatni kitudjuk őket!
- Mégis hogyan? – kérdezte Katie.
- Telefüllel – vigyorgott Lee.
A csapat már egészen közel ért a házhoz. Fény szűrődött ki bentről, de a hangok nem jutottak el hozzájuk.
- Nem kéne közelebb mennünk? – kérdezte suttogva Lee.
- Ott már biztos érvényesülnének a védőátkok, itt is jó lesz.
George előhúzta a kis zsinórt, majd figyelte, ahogy az felkúszik az ablakhoz.
- Ezek a hülyébbnél is hülyébbek – súgta George. – Azt hittem, hogy ezt észreveszik…
- Pszt! – pisszegte le Katie.

Bellatrix Lestrange unottan forgatta kezében a pálcáját.
- Természetesen nincs kint senki – morogta a belépő Dolohov.
A nő erre felnézett.
- Ha baj lesz, megkínozlak, Dolohov. - Mindezt úgy mondta, mintha a világ leghétköznapibb dolga lenne.
A férfi nem válaszolt semmit, leült az asztalhoz.
- Mi az, ami miatt olyan nagyra tartod magad, Bellatrix? – morogta a férfi. – A Nagyúr kis kedvence, Bellatri…
Nem tudta befejezni a mondatot, ugyanis Bellatrix rászegezte a pálcáját, mire a férfi a földön nyöszörgött.
- Hogy merészelsz így beszélni velem?
- Ha… hagyd… abba… - nyögte a férfi.
- Hogy hagyjam abba? – nevetett a nő. – Majd ha meguntam!
- Bella, hagyd békén – szólt egy másik nő a szobában.
- Ne szólj bele, Cissy! – vágta rá Bellatrix.
- Azt sem érdemli meg, hogy kínozd, minek foglalkozol vele?
A nő végül abba hagyta, és visszaült a helyére. Dolohov feltápászkodott, és halkan szitkozódni kezdett.
- Hol van Lucius? - kérdezte közben Narcissa.
- Semmi közöm az ügyeihez! Biztos azt a sárvérű lányt döngeti odalent…
- Mit mondtál? – lépett oda dühösen testvére.
- Ugyan már, Cissy, szerinted mégis miért maradt itt a Borian lány?! Mire kellene egy mocskos sárvérű, ha nem arra…?
- Nem Lucius akarta, hogy itt maradjon, Perselusnak kellett.
Bella erre hidegen felkacagott.
- Piton… persze… Piton. Ahhoz képest, hogy kell neki a lány, elég ritkán látogat el ide…
Erre már Narcissa sem tudott mit mondani, helyette dühösen lerohant a pincébe, majd pár pillanat múlva már vissza is tért, méghozzá Amandával.
- Szerbusz, Amanda drágám – Bella elmosolyodott, majd a lányra szegezte a pálcáját. – Crucio!
A lány rögtön a földre esett.
- Bella, fejezd már be!
- Sajnálom, unatkozom – vigyorgott Bella, de azért abbahagyta.
- Majd később kínozhatod – intette le nővérét Cissy, majd a földön fekvő lányhoz fordult. – Lucius járt már nálad? – kérdezte.
Amanda felnézett, majd lassan megrázta a fejét.
- És Piton?
A lány ismét a fejét rázta.
- Nyilván hazudik – vágta rá Bellatrix.
- Senki sem volt nálad?
Amanda még mindig a fejét rázta.
- Most már kínozhatod, Bella – fordult a nőhöz Cissy.
- Ennyi volt az egész?
- Megkeresem Luciust – tért ki a válasz elől a nő, majd felment az emeletre.
- Megmutassam Dolohov, milyen, mikor igazán kínozzák az embert? – kérdezte tébolyult tekintettel a nő, majd ismét Amandára szegezte a pálcáját. – Crucio! Crucio! Crucio!
A nő rikácsoló, félelmetes hangja, és Amanda sikítása betöltötte a szobát, és eljutott a bokrok mögött lapuló négy fiatalhoz is.
- NE, AMANDA!
Katie hangjára Bellatrix abbahagyta a kínzást.
- Mondtam, hogy van itt valaki, Dolohov! – kiáltotta a nő, majd kirohant a házból.
George eközben befogta Katie száját.
- Nincs esélyük – suttogta Fred. – Harcolni fogunk!
Bellatrix és Dolohov pálcákkal a kezükben elindultak az udvarban. A napok óta tartó, megállás nélküli esőben alig láttak valamit.
- Bújj elő, cicuskám – súgta vicsorogva Bellatrix, majd találomra átkot röpített az egyik bokorba.
- Ne szórakozz, Bella! – szólt rá Dolohov.
- Mit csináltok? – lépett ki az ajtón Narcissa, nyomában Luciusszal
- Ott hagytátok a lányt szabadon! Megszökhetett volna – mondta Lucius.
- Kit érdekel a mocskos sárvérű?! – kiabált rá Bella. – Valaki van a birtokon!
- Mégis hogy juthatna be ide? – kérdezte dühösen Lucius.
- Honnét tudjam, de hallottam a hangját! – rikácsolta Bellatrix.
- Azaz érzésem, Bella, hogy téged kezd megőrjíteni ez a háború – csóválta a fejét Lucius, mire a nő felé fordult.
És ez az aprócska ballépés elég volt, ahhoz, hogy kitörjön a káosz.
- Meglepetés! – ordította Fred Weasley, majd egy átkot röpített Dolohov felé.
A halálfalók teljesen döbbenten meredtek a négy Siriusra, akik átkokat röpítettek feléjük.
Bellatrix tért legkorábban magához, s rögtön rá is jött, hogy a Százfüléfőzet áll a dolog mögött.
Átkot röpített George felé, de a fiú ügyesen kitért előle.
- Egyszer már megöltelek, Sirius – vihogott a nő. – Lehet belőled akár ezer is, én végzek veled!
Az eső zuhogott, a szél süvített, az átkok repkedtek. Senki nem látott már semmit, s ezt a helyzetet egyedül Bellatrix élvezte.
- Maga teljesen őrült! – kiáltotta kétségbe esetten Katie.
- Őrült?! Dühöngő őrült vagyok, drágám! – És Bellatrix most nem tévesztette el az átkot, Katie a földre zuhant, a lábán pedig egy hatalmas vágás éktelenkedett.
- Vidd haza, Bobit! – kiabálta Fred George-nak. – Mi meg ki szabadítjuk Amandát!
George felkapta a lányt, majd rohanni kezdett vele, miközben Bellatrix átkokat küldött felé.
- Megfutamodsz, kicsi Sirius? – kacagta sötéten Bella, s újabb átkot repített feléjük.
- Ugyan, dehogy! Itt vagyok! – Fred tűnt fel a semmiből, s rögtön hadba szállt Bellatrix-szal.
George a karjában Katie-vel kirontott a kapun, nem látott semmit, vizes haja a szemébe lógott, de csak rohant.
- Ne! Engedj el! Vissza akarok menni!
George közben érezte, hogy elmúlik a főzet hatása, s már a saját testével tartja vissza a lányt.
- Ne! Vissza kell mennem!
- Nem, haza jössz velem! – ragadt meg a fiú, s pillanatokkal később a házuk előtt voltak.
- Engedj vissza! Nem hagyhatom ott! – kiabálta kétségbeesetten Katie.
George azonban erősen megragadta, és felvonszolta a lakásba.
- Eressz el!
- Nem! Itt maradsz! – A fiú rárakta a lányt az ágyára. – Üzenek Remusnak, ő majd begyógyítja a sebed. Én visszamegyek!
George kivágtatott a szobából, és még mielőtt Katie bármit is tehetett volna, a zár hangosan kattant.
- Nem jöhetsz velem – hallotta még George hangját. – Ígérem, hogy visszajövünk! Itt leszek veled, még ma! Megígérem…
Majd a fiú végleg elment, s a ház elcsöndesedett, csak Katie fel-feltörő zokogását lehetett hallani.