- Hugo Weasley! – bökött mutatóujjával Hugo mellkasára James. – Válaszolj!
- Mi volt a kérdés? – kérdezte halálos nyugalommal Hugo.
- Valóban, még nem kérdeztünk – egyenesedett ki James.
- Mi lett a lámpával? – csapott le Fred.
- Milyen lámpával? – pislogott Hugo.
- Ne add itt az ártatlant! – kiáltott rá Wesley.
- Találtál egy lámpát, ne is tagadd! – mondta Fred.
A fiúk a pincében voltak, ahol rémisztő félhomály volt, és Hugot egy székre ültetve vallatták.
- Hol? – kérdezte Hugo.
- A kertben.
Hugo megvakargatta a fejét, majd végül megszólalt:
- Talán... mintha...
- Mennyit kérsz a lámpáért cserébe? – kérdezte erre Bradley, miközben húgát fogta.
- Egy galleon – vágta rá Hugo, mire James odaadta neki a pénzt. – A lámpa Fred bá sírja mellett van.
A négy fiú egymásra nézett, majd kirohantak a pincéből, egyenesen fel a kertbe.
- Hová futtok? – érdeklődött Lawes, megpillantva fogadott öccseit.
- Á, csak úgy rohangálunk – vigyorgott rá Fred, majd tovább futottak, s végül elérték a sírt.
Megállapították, hogy a lámpa a helyén van, amit mellesleg igazán csodáltak, hisz eddig szinte minden ellenük játszott.
- És most kívánok! – kapta fel a lámpát Fred.
- Egész biztos, hogy erre akarjuk pazarol... – kezdte Wesley, de Fred már dörzsölni kezdte a csodával bíró tárgyat.
- Azt kívánom, hogy Lucy változzon vissza olyanná, amilyen volt! – mondta a fiú.
A Dzsinn kék fénye hirtelen kiszélesedett, és beragyogta Lucyt, majd egy pillanattal később eltűnt a macska és ismét kishúguk állt mellettük.
- Gonosz, gonosz, Wesley! – kezdte el rögtön bátyát csapkodni a lány, mire James és Fred megkönnyebbülten elvigyorodott.

A fiúk a nap izgalmaitól kifáradva ültek a kertben, és a csillagokat nézték.
Miután nem tudtak dönteni, hogy mi legyen az utolsó kívánság, úgy döntöttek, hogy másnapra halasszák a dolgot, és ma inkább még kipihenik magukat.
- Wesley, Bradley! – Nagymamájuk jelent meg a kertben. – Mit kerestek ti még mindig idekinn?
- Mi csak... – kezdték az ikrek, de Molly közbe vágott.
- Azonnal gyertek lefeküdni. És ti is, Fred, James. Egyikőtök elindul fürdeni.
- James! – vágta rá rögtön Fred.
- Jól van, akkor James, de amint kész lesz, jössz te is! Indulás!
A három fiú dühösen és lehajtott fejjel elindult befelé, Fred pedig egyedül maradt a sötétben.
Hirtelen újra eszébe jutottak a szekrénytetején talált dolgok.
A kép, az eskü, a...
Frednek szúrni kezdett a szeme, úgyhogy inkább felnézett az égre.
A csillagok rá mosolyogtak, és ő visszamosolygott rájuk.
- Fred...
- Apa! Hát te meg hogy kerülsz ide? – ült fel Fred, mire apja elmosolyodott, és leült mellé.
- Én vagyok a meglepetés – mosolygott George. – Holnap elviszlek titeket egy kviddicsmeccsre.
- Tényleg?
- Bizony, azt hittem, hogy mire ideérek, már mindenki aludni fog...
Fred nem válaszolt, csak visszadőlt a fűbe.
George egy ideig figyelt, majd melléfeküdt.
- Apa... – szólalt meg egy idő után Fred. – Hiányzik még neked... Fred...?
Szavait csend fogadta. Csak a szél lágy susogása hallatszott.
- Igen – felelte végül George. – Mindig hiányozni fog.
- És... nem szoktál arra gondolni, hogy milyen lenne, ha... ha itt lenne?
- De – mosolyodott el finoman, de fájdalmasan George. – Ha itt lenne, ha most itt lenne, akkor most te az ő egyik fiával feküdnél itt. Akkor mi egy ikerházban laknánk, egymás mellett. Akkor holnap ketten vinnénk titeket a meccsre.
Fred az ajkába harapott, és nem mert apjára nézni.
- Apa... – kezdte lassan. – Ha kívánhatnál valamit, akkor... akkor...
- Fred! Te mit keresel még mindig idekint! – Molly Weasley csörtetett feléjük szikrázó szemekkel. – Fürdeni, már James is rég alszik.
- Anya, én épp beszélgettem vele – kelt fia védelmére George, de Molly leintette.
- Indulás, egy, kettő!

Fred az ágyában feküdt és nem jött álom a szemére.
Hallgatta a mellette alvó fiúk egyenletes szuszogását, és csak feküdt a plafonra meredve.
Hol van a nagy Fred? Miért nincs itt?
A kisfiú nem bírta tovább, felpattant, halkan kinyitotta az ajtót.
Óvatos léptekkel lefelé indult a lépcsőn, majd mezítláb lépett ki az udvarra.
A szél felerősödött, vihar lesz talán.
Fred felnézett az égre, majd a kert felé indult.
Egy ideig csak lassú léptekkel ment, majd futni kezdett.
Futott, ahogy csak bírt, és útközben könnyek szöktek a szemébe.
Elérte nagybátyja sírját, mely mellett ott volt a lámpa.
Lassan megfogta, majd finom mozdulatokkal simogatni kezdte.
- Azt kívánom... Azt kívánom, hogy teljesüljön apa legfontosabb kívánsága – mondta halkan, könnyekkel a szemében. A kék fény ragyogni kezdett, mire Fred ijedten eldobta a lámpát, és futni kezdett, vissza a házba.
Nem nézett vissza, fogalma sem volt, mi fog történni, csak futott vissza szélsebesen.


Reggel fáradtan ébredt.
Egész éjjel forgolódott, és azon töprengett, vajon mi történhetett...
Kitárult talán a sír?
Egy halott, egy hulla...
Te jó ég!
- Fred! Gyerünk, éjjel kitaláltam a kívánságot – rángatta barátját tele energiával James.
- A... – felelte Fred, és visszahanyatlott a párnára.
Teljesen elfeledkezett arról, hogy a kívánságról még három cimborájának is be kéne számolni.
Aztán eszébe jutott, hogyha minden jól ment, már pedig minden jól ment, hisz máshogy nem is mehetett volna, akkor névadója odalent fog várakozni. És ha ő ott lesz, akkor ki lesz kíváncsi a csodalámpára?
- Menjünk gyorsan le! – pattant fel hirtelen Fred, szívbajt hozva ezzel feltápászkodó öccseire.
A négy fiú pizsamában vágtázott le a konyhába, ahol majd' mindenki ott ült.
Fred rögtön megpillantotta apját, aki újságot olvasott.
A fiú kicsit furcsállta a dolgot, de nem igen foglalkozott vele, hisz biztos volt benne, idősebb Fred szintén ott ül valahol.
Nekilátott hát, hogy tüzetesebben átvizsgálja a társaságot.
"Mama, Hugo, Lily, Rose, Lucy, Al, Arthur, Papa, Kelly és..."
És elfogytak az emberek.
- Hol van Fred? – kérdezte félhangosan.
- Hogy kicsoda? – nézett rá szórakozottan James, majd helyet foglalt.
- Hol van Fred? – ismételte. – Apa, hol van Fred?
Odafutott apjához, aki csak csodálkozva nézett rá.
- Milyen Fred?
- A nagybátyám, Fred, az ikertestvéred! – vágta rá a fiú, már egészen remegve.
- Fred, kérlek! – szólt rá rögtön nagyanyja.
- Itt kéne ülnie!
- Hagyd ezt abba, kisfiam! – folytatta Molly, de Fred nem foglalkozott vele.
- A kívánság! Hisz nem azt kívántad, hogy...
- Milyen kívánság? – pislogott csodálkozva George.
- A csodalámpás kívánság! A harmadik kívánság!
- Mi van a harmadik kívánsággal? – kapta fel a fejét James.
- Kívánság? – pislogott Mr. Weasley.
- Tegnap este azt kívántam a csodalámpától, hogy teljesüljön a legfontosabb kívánságod! Hol van Fred?! – kiabálta már Fred, és esdeklően apjára nézett.
Csönd támadt a teremben.
- Hol van Fred? Hol van Fred, apa? Hisz azt kívántad, hogy újra veled legyen! Itt kéne ülnie! Mert a Dzsinn teljesít három kívánságot! Ez volt a harmadik... Apa, hol van Fred?
Senki sem válaszolt, mire a fiú végignézett családján, majd kirohant a szobából, ki, egyenesen a kertbe.
Nagybátyja sírjához rohant, és térdre esett mellette.
- Hol vagy, Fred? – kérdezte csöndesen, miközben kezébe vette a magányosan heverő csodalámpát. – Miért nincs itt a nagybátyám, Dzsinn?!
De a Dzsinn nem válaszolt. Most már nem volt több az egész egyszerű lámpánál.
A varázsnak vége lett.
- Fred.
George nem messze állt fiától, és fürkészve figyelte őt.
- Ugye azt kívántad? – kérdezte remegve Fred. – Azt kívántad, hogy visszajöjjön, igaz?
George lassan fiához lépett, majd mellétérdelt.
- Nem – felelte végül.
- Tessék? – kérdezte könnyes szemmel, megdöbbenve a kisfiú.
- Nem azt kívántam, hogy visszajöjjön.
- De hát... – kezdte Fred, de apja közbe vágott.
- Azt kívántam, hogy boldog legyél. Te és a testvéreid. Életem legfontosabb kívánsága, hogy boldogok legyetek, és boldogságban nőjetek fel.
- De hát Fred... Az ikertestvéred... Most itt lehetne köztünk! Miért nem azt kívántad?
- Nem volt esélyem kimondani a kívánságomat. Azt kívántam, amit a szívem akart – mosolygott George.
Fred apjára nézett, majd újra megszólalt:
- Én azt hittem... azt hittem, neked a legfontosabb, hogy... hogy újra veled legyen Fred...
George még mindig mosolygott.
- Tudod, az évek múltak, és bármennyi idő is telt el, Fred mellettem maradt. Bennem. És benned. Visszakaptam őt bennetek, a gyerekeimben. Nem a halottakért élünk, hanem az élőkért.
- De én szeretném, ha meglehetne fogni! – felelte lehajtott fejjel Fred.
- Látod, Fred, ez a baj az emberekkel. Meg kell fognunk valamit, hogy érezzük. Csak akkor hisszük el hogy létezik valami, ha látjuk. Pedig látod, ha hiszed, Fred.
Fred apjára emelte tekintetét, majd elmosolyodott.
- Igazad van, apa.
- Mint mindig – vigyorgott George. – Na gyere, együnk.
- Jó ötlet – vigyorodott el Fred is, majd mindketten a sírra néztek.
George végül elindult, de fia megszólalt:
- Jössz enni te is, Fred? – kérdezte vigyorogva.
- Jövök hát!