A Főnix Rendje aznap esti tanácskozása a Grimmauld téren igen hangos volt.
Piton és Black ugyanis megint összevesztek valamin, ám a megszokottól eltérően most nem tértek hamar napirendre a nézeteltérésük fölött. Először senki nem szólt közbe, csak mindenki hallgatta a vitatkozást, de pár perc után Lupin barátja segítségére sietett.
– Folytathatnánk végre? – dörrent rá a három férfira Mordon, mire azok el is hallgattak egy pillanatra, ám amilyen idegesnek látszottak, nem volt remény arra, hogy annyiban hagyják a dolgot.
– Valóban abbahagyhatnátok már! – szólt Molly Weasley. – Nem ezért vagyunk itt.
– Igen, Piton, már kezdesz unalmassá válni – mondta Tonks is ingerülten. A varázsló ránézett, majd gúnyosan elmosolyodva így felelt a lánynak:
– Nocsak, Tonks, a férjed már nem is tudja megvédeni magát nélküled...? Ha már a férjed szóba került – folytatta továbbra is ironikus hangon –, most jut csak eszembe; a nénikéid megkértek, hogy mondjam el neked, gratulálnak a választásodhoz.
Nemcsak a lány gondolta azt, hogy Perselus ezzel most túl messzire ment. A legtöbben megdöbbent arcot vágtak, néhányan suttogva méltatlankodtak. Sirius még a székéről is felemelkedett, őt azonban Lupin állította meg abban, hogy valami meggondolatlanságot csináljon.
– Semmi baj, Sirius – mondta, mire barátja dühtől remegve ugyan, de visszaült a helyére. Igaz, Tonksnak látszólag nem állt szándékában rátámadnia az ex-halálfalóra, de eszébe sem volt szó nélkül hagyni ezt a súlyos sértést.
– Undorító vagy, Piton – kiáltotta, majd felpattant, és a jelenlévők meglepett tekintetétől kísérve kiviharzott a konyhából.
– Elnézést – szólt Remus, ezután ő is felállt, és párja után sietett. Úgy gondolta, a lány a szobájukban van, ezért ő is odament, ám amikor le akarta nyomni az ajtókilincset, hogy beléphessen a helyiségbe, azt tapasztalta, hogy az zárva van.
– Dora, légyszíves, engedj be! – kérlelte a lányt kintről, miközben kopogtatott az ajtón, de nem történt semmi. – Engedj be, kérlek! – ismételte Lupin türelmesen, ez azonban megint hiábavaló volt. – Csak nyisd ki az ajtót, és beszéljük meg ezt! – próbálkozott tovább, ám odabentről nem hallatszott mozgás, és válasz sem érkezett. A férfi még várt egy kicsit, majd miután látta, hogy ennek semmi haszna nincs, visszament az étkezőbe a többiekhez, ahol addigra látszólag lenyugodtak a kedélyek.

Őt magát addig sem érdekelte, amit Piton mondott. Megszokta már volt évfolyamtársa gúnyos, sértő megjegyzéseit, az pedig egyáltalán nem érdekelte, hogy Narcissa Malfoy és Bellatrix Lestrange mit gondolnak Tonksszal kötött házasságáról. Sokkal inkább aggódott a felesége miatt. Nem sokszor látta őt ilyennek ugyanis. Fogalma sem volt róla, mi lelhette a lányt, mert ez a viselkedés egyáltalán nem vallt rá. Nagynénjei őt sem érdekelték soha, és ha valóban visszataszító is volt Perselus célozgatása, Remus akkor sem gondolta volna hitveséről, hogy így reagálja le a dolgot... Végül arra jutott, a gyűlés után még megpróbál fényt deríteni Tonks különös viselkedésére, ő maga pedig igyekezett a tanácskozásra figyelni.

Az értekezlet viszonylag későn ért véget, így mikor Remus felért a szobájába, felesége már aludt. Eszébe sem jutott, hogy felébressze őt, tehát reggelre halasztotta a beszélgetést.

*

Másnap Lupin arra ébredt, hogy Tonks nem fekszik mellette, ellenben az ágy végében ül törökülésben, kezében egy tálcával, melyen sok-sok, nagyon ízletesnek tűnő reggelinek való étel sorakozott.
– Jó reggelt, szerelmem! – köszöntötte őt vidáman a lány. – Gondoltam, megleplek.
– Jó reggelt! Csodálatos vagy! – mondta a férfi örömmel, és elvette a felé nyújtott tálcát, majd enni kezdett. – És ezt mivel érdemeltem ki? Szülinapom sincsen, semmi...
– Nem – helyeselt a nő. – Csak kedveskedni akartam. A szülinapod is hamarosan eljön, de arra sokkal nagyobb meglepetést tartogatok – Tonks rákacsintott a varázslóra.
– Remélem, csak az összejövetelre gondolsz – szólt párja.
– Nem – felelt a nő. – Az természetes, hogy a barátainkkal együtt ünneplünk. De amiről én beszélek most, azt csak hétvégén fogod megtudni.
– Igazán nem szükséges fáradoznod – mondta Remus. – Nem a meglepetés, az ajándék a fontos, hanem például, hogy velem legyél.
– Veled leszek – biztosította a boszorkány a férfit. – De velünk lesznek a meglepetések is.
– Ahogy gondolod. De ne vidd túlzásba! Különben nekem már az is ajándék, hogy megint mosolyogni látlak. Főleg a tegnap este után. – A lány arca erre kissé elkomorodott, és lesütött szemmel megkérdezte:
– Muszáj erről beszélnünk, Remus?
– Nem, ha nem akarsz. Illetve, csak egy kicsit. Pitonnál ezek a megjegyzések annyira menetrendszerűek, és azt is gondolhatod, hogy a halálfaló-rokonaidnak mi lehet a véleménye a házasságunkról. De az a lényeg, hogy mi szeretjük egymást, nem? Nem is értem, miért zaklatott ez fel úgy, hogy egyszerűen elrohantál az ülésről... Sosem láttalak még ilyennek...
– Igazad van – szólt Tonks csendesen. – Túlreagáltam. Persze, hogy az a lényeg, hogy mi boldogok vagyunk! – mondta őszintén. – Bocsánatot kérek majd a többiektől is legközelebb... Kérlek, ne haragudj rám. Sajnálom, ha kellemetlen helyzetbe hoztalak – tette hozzá még bűnbánóan.
– Ne butáskodj, Dora – válaszolt a férfi. Közben letette öléből a tálcát, közelebb húzódott a feleségéhez, és szorosan átölelte őt. – Egyáltalán nem haragszom rád. Csak megijedtem, hogy valami komoly baj van. Engem pedig soha sem tudnál olyan helyzetbe hozni, amire azt mondanám: kellemetlen.
– Túl jó vagy hozzám, Remus – szólt meghatódva a nő, és erősen szorította magához Lupint.

***

Két nap múlva Tonks korán felkelt, hiszen aznap estére tervezték Remus születésnapi ünnepségét, és előtte ki akarta takarítani az egész házat, valamint készülnie kellett rengeteg étellel és itallal is. Mindez pedig rengeteg időt vett igénybe, annak ellenére hogy háztartási bűbájok segítségével dolgozhatott. Bár az elmúlt hónapokban sokat gyakorolta ezeket, és egyre jobban fejlődött, mégis nagyon elfáradt délre, pedig akkor még nagyon sok minden volt hátra.

Miközben Lupin, Tonksot megszabadítva némi tehertől, valami egyszerűbb ebéd elkészítésén dolgozott, a lány éppen az előszobát takarította. A következő pillanatban azonban véletlenül levert egy vázát, ami hangos csörömpöléssel tört apró darabokra a padlón. A boszorkány lekuporodott a földre, és sírni kezdett. Párja másodperceken belül ott termett mellette, és ijedten nézett a nőre.
– Mi történt? – kérdezte.
– Összetörtem egy vázát – felelte sírva a felesége. – Épp most fejeztem az előszobát, és most kezdhetem elölről.
– Csak ennyi? – értetlenkedett Lupin. – Drágám, csak össze kell forrasztani. Reparo! – szólt a varázsló, miközben pálcáját a földön heverő cserepekre szegezte, amelyek a bűbáj hatására felemelkedtek a földről, hogy aztán egymáshoz illeszkedve újra vázává álljanak össze. Nyoma sem maradt az előbbi balesetnek, és a férfi igazán nem értette, mi történt a nővel, hogy egy ilyen könnyen kezelhető probléma miatt ennyire kiborul. – Látod? Mintha semmi nem történt volna – vigasztalta a lányt. – Nem kell annyira komolyan venni...
– De még sehol sem tartok – kesergett Tonks. – Soha, soha nem leszek kész. Ebéd után még meg kell csinálnom az emeleten két szobát, és utána még estére el kell készítenem a vacsorát, a tortát, a...
– Jól van, jól van – csitította a férfi őt. – Figyelj, segítek, amit tudok. Mellesleg felesleges a felső szinten kitakarítani, úgyis lent leszünk. Túl sokat vállaltál, persze, hogy ki vagy merülve. És én egy kevésbé tökéletes ünneplést szeretnék a vidám és boldog feleségemmel, nem pedig csillogó-villogó házat, ételektől roskadozó asztalt, és fáradt, kimerült, kedvetlen feleséget.
– Nem, nem, nem segíthetsz! Ez a te szülinapod, és én azt akarom, hogy tökéletes legyen. Ne is vitatkozzunk rajta – mondta határozottan a boszorkány. Felpattant a földről; az előbbi kétségbeesés már meg sem látszott rajta. – Jól vagyok, és nem leszek fáradt. Tökéletes ünnepségben lesz részed, vidám és boldog feleséggel. Na, menjünk ebédelni, mert még sok minden vár rám – szólt mosolyogva, és az étkező felé indult, Remus pedig, teljesen összezavarodva a lány viselkedésétől, követte őt.

Két óra múlva Tonks már befejezte a takarítást, és a konyhában serénykedett. Most nem volt sem fáradt, sem ideges, sőt, kifejezetten jó kedve volt. Derűsen kezdett neki a vacsorához szükséges fogások és a sütemények készítésének. A tortát akarta megsütni utoljára.

Három órával később a lány az ételekkel is készen volt, azután már csak a terítéssel volt elfoglalva. Amikor azonban az egyik süteménnyel megrakott tálcát röpítette bűbáj segítségével az asztal felé, véletlenül elhibázta a célt, és a tál a földre esett le, a finomságok pedig szétszóródva hevertek a padlón.
A lány mérgelődött saját ügyetlenségén, és odaszaladt, hogy helyrehozza a dolgot. Magában morogva kezdte összeszedni a süteményeket.

– Valami baj van? – kérdezte Sirius, aki abban a pillanatban lépett be az étkezőbe. – Csattanást hallottam – magyarázta, majd amikor meglátta a boszorkányt, megértette mi a gond, és mellé sietett. – Segítek – jelentette ki, és már hozzá is kezdett.
– Nem kell – mondta a nő. – Az én hibám, majd én megoldom.
– Ugyan már, Tonks – legyintett unokabátyja. – Ez csak természetes. – A lány azonban váratlanul dühösen rákiáltott:
– Azt mondtam, nem kell! Lehet, hogy annyira béna vagyok, hogy elrontok valamit, de képes vagyok elrendezni!
Sirius döbbenten nézett rá, majd felállt, és csendesen így szólt:
– Rendben. Én csak segíteni szerettem volna. De hogyha nem akarod...
– Nem akarom! – kiabálta újra a nő, és folytatta a munkát, a férfi pedig elhagyta a helyiséget.

Remus viszont éppen abban a pillanatban lépett be, és az ajtóban suttogva kérdezte meg Siriust:
– Mi történt?
– Hagyjuk – felelte mogorván a barátja, majd elsietett. Lupin odament a feleségéhez.
– Akkor tőled kérdezem: mi történt? Hallottam a kiabálást... – A lány már összeszedte az összes süteményt, egy apró bűbáj segítségével elintézte, hogy a földről esetleg rájuk került por eltűnjön róluk, a tálcát pedig visszatette az asztalra. Mivel így már mindennel elkészült, épp indulni akart, hogy pihenjen egy kicsit, majd magát is rendbe szedje még a vendégek érkezése előtt.
– Nem érdekes – válaszolta végül egykedvűen. – Hosszú esténk lesz, szeretnék előtte lepihenni...
– Nem, Dora – mondta szigorúan Remus, és megakadályozta abban, hogy a nő elmenjen mellette. – Nem mész el addig, amíg ezt meg nem beszéltük! Mi van veled? Kirohansz a tanácskozásról, kétségbe esel egy összetört váza miatt, és üvöltözöl Siriusszal, aki csak segíteni akart... Nem értelek, és aggódom érted!
A boszorkány először mérgesen nézett párjára, majd hirtelen sírni kezdett, és a férfi karjaiba borult, amitől az még jobban megijedt.
– Mi a baj, drágám? – kérdezte rémülten, és vigasztalóan simogatta a lányt.
– Nem tudom... – felelte a zokogástól elfúló hangon Tonks. – Nem tudom, mi van velem! Én nem akarok ilyen lenni! Ingerült és igazságtalan és érzékeny és elviselhetetlen... Nem tudok uralkodni magamon, ezek csakúgy jönnek...
– Talán tényleg csak fáradt vagy – tippelt a varázsló. – Rendben. Amint vége az összejövetelnek, lefekszel, és holnap egész nap nem csinálhatsz semmit! Majd én segítek, hogy kipihend magad!
– Nem! – szólt váratlan határozottsággal a nő. Már nem sírt. Nyugodtabban folytatta: – Remus, én azt szeretném... Szóval, mi lenne, hogyha hétvégén elmennénk valahova?
Lupin meglepődött.
– Biztos vagy benne? Nem lenne jobb, ha itthon maradnánk, és...?
– Nem – vágott a szavába a lány. – Nem. Kérlek, csak egy kicsit hagyjunk itt mindent és mindenkit. Csak két napra. Addig igazán ki tudnám pihenni magam. És a meglepetés, amit ígértem, az is sokkal jobb lenne, hogyha nyugodtabb körülmények tudnám neked átadni...
– Azt most felejtsd el – mondta a férje komolyan. – Viszont hogyha úgy akarod, elutazhatunk a hétvégén.
– Köszönöm, Remus! – Tonks hálásan átölelte a párját. – Mondtam már, hogy nem érdemellek meg téged?

***

– Én nem érdemellek meg téged, Dora – szólt Lupin éjszaka, amikor már minden vendég elment, ők ketten pedig éppen lefekvéshez készülődtek. – Csodálatos ünnepséget szerveztél! Igazán tökéletes volt minden! Nagyon-nagyon köszönöm! – hálálkodott a férfi.
– Érted bármit – felelte a lány. – Nekem öröm, hogyha jól érezted magad.
– Az nem kifejezés! Viszont, tudod – odalépett barátnőjéhez, megsimogatta, és egy puszit nyomott a szájára –, holnap nem csinálhatsz semmit, ami bármiféle munkával kapcsolatos.
– Valamit muszáj – ellenkezett a nő. – Be kell csomagolnom délutánra.
– Igen, ez igaz – értett egyet Remus. – És tudod már, hova akarsz menni? – érdeklődött a másnapi utazással kapcsolatban.
– Tudom, de nem mondom el. Majd meglátod, ha odaérünk – válaszolta Tonks pajkos mosollyal. – Az ajándékodat is ott kapod meg.
– Te vagy az ajándékom – szólt a férfi, és megcsókolta Dorát.

***

– Hova mész? – kérdezte álmosan Lupin másnap reggel, mikor megérezte, hogy párja kimászik mellőle az ágyból. – Megbeszéltük, hogy ma semmit nem csinálsz a csomagoláson kívül. Ahhoz pedig még nagyon korán van.
– Ez igaz – helyeselt Tonks. – Csak elfelejtettem valamit. El kell mennem anyáékhoz; már napokkal ezelőtt megbeszéltük. De délutánra hazaérek, becsomagolok, és már csak indulni kell. – Remus rosszallóan nézett rá. – Sietek – tette még hozzá, majd megcsókolta a férfit, és kisietett a hálójukból.

*

A lány valamivel ebéd után tért vissza. Lupinnal sietve összepakolták a szükséges dolgokat, majd elindultak lefelé a földszintre.
– Jó utat! És jó szórakozást! – köszönt el tőlük Sirius. – Remélem, Tonks, tényleg sikerül majd kipihenned magad – mondta mosolyogva.
– Jaj, Sirius, annyira szégyellem magam még mindig a tegnapi miatt – szólt lesütött szemmel a boszorkány. – Ne haragudj rám, kérlek!
– Tudom, hogy szégyelled magad, mert már háromszázszor elmondtad azóta – vigyorgott rá a férfi. – És egyáltalán nem haragszom rád. Na, menjetek, és érezzétek jól magatokat! – búcsúzott.
– Te meg élvezd a csendet, Sirius – mondta neki barátja. – Találkozunk vasárnap este.

Remus és Tonks ezután szorosan megfogták egymás kezét társas hoppanáláshoz készülve. Mivel a lány azt mondta, nem mennek messzire, választhatták az utazás eme egyszerű módját.
A nő pontosan tudta, hova fognak megérkezni, a férfi azonban nagyon meglepődött, mikor megpillantotta a helyet, ahova felesége hozta.
Lupin egy takaros kis házat látott maga előtt. Körülöttük gyönyörű volt a táj; egy erdő szélén lehettek. Csendes volt minden, csak a madarak vidám csicsergése tette még kedvesebbé a hangulatot.
A varázsló még jobban csodálkozott, ahogy belépett a házba: egy kisebb konyhát látott, és egy hatalmas szobát, ahonnan egy ajtó nyílt – valószínűleg a fürdőbe. A szoba hangulatos félhomályba burkolózott, sok-sok gyertya égett, virágcsokrok színesítették a helyiséget. A hatalmas franciaágy tele volt puha párnákkal, az éjjeliszekrényen pedig egy nagy tál állt, tele bonbonnal.

Remusnak valami megfordult a fejében.
– Ugye ezt a házat nem egészen így kínálják szállásnak? – kérdezte gyanakodva párját.
– Hát – kezdte Tonks –, nem igazán. Délelőtt eljöttem ide, és kicsit előkészültem a hétvégére.
– Azt mondtad, a szüleidhez mész...
– Mégsem mondhattam, hogy a romantikus meglepetéshez még el kell intéznem néhány dolgot.
– Azt hittem, megbeszéltük, hogy...
– Talán nem tetszik? – A lány felvonta a szemöldökét.
– Jaj, dehogynem! Igazán csodálatos! – Remus a nőhöz lépett, és átölelte. – És még a fürdőszobát nem is láttam. Gondolom, azt sem hagytad érintetlenül... – Azzal elsietett az ajtó felé. Benézett a helyiségbe, majd mosolyogva fordult meg. – Pezsgőfürdő, koktélok, csokoládé, illatgyertyák... Sejtettem.
– Az ajándékod pedig ott van – Tonks rámutatott az étkezőasztalra, ahol Lupin egy becsomagolt dobozt pillantott meg. Odament, és elkezdte kibontani, de tevékenységében megszakította valami.
– Remus, azt hiszem, hogy... – hallotta a férfi párja elhaló hangját, és amikor odanézett, az ájultan összeeső Dorát látta.
Azonnal odarohant hozzá, gyengéden pofozgatta, élesztgette, szólongatta, de nem történt semmi. Rettenetesen megijedt. Karjába kapta a nőt, és egyenesen a Szent Mungóba hoppanált vele.

*

– Mi történt? Hol vagyok? – kérdezte fáradt hangon Tonks, mikor fél órával később magához tért a varázslókórház egyik szobájában, és meglátta az ágya mellett álló, aggódó arcú szerelmét.
– Elájultál – válaszolta Remus. – De szerencsére már jobban vagy. Mindjárt jön egy gyógyító, és megvizsgál. – Megsimogatta a lány arcát.
– Sajnálom, hogy tönkretettem a születésnapodat – szólt a boszorkány. Szemeiben könnyek csillogtak.
– A születésnapom tökéletes volt! Csütörtökön, emlékszel? Ami pedig a hétvégét illeti: az egészséged sokkal fontosabb. Nekem van bűntudatom, amiért hagytam, hogy ennyire túlhajszold magad. Neked most csak egyetlen dolgod van: az, hogy meggyógyuljál, akármi is a baj!

A gyógyító ebben a pillanatban jelent meg az ajtóban. Megkérte Remust, hogy menjen ki, amíg tart a vizsgálat, a férfi pedig engedelmeskedett. Remélte, hogy Tonks csupán kimerült, és nincs semmi komolyabb gond, mégis nagyon ideges volt. Örökkévalóságnak tűnő negyed óra után aztán kinyílt az ajtó, és a gyógyító lépett ki rajta. Lupin azonnal odafutott hozzá.
– Kérem – szólította meg –, mi baja a feleségemnek?
– Nyugodjon meg uram, semmi komoly – Hangzott a megnyugtató válasz. Az orvos mosolygott. – Fáradjon be, a többit elmondja a hölgy.
A varázsló még mindig ideges volt, ahogy visszament a szobába. Szerelme boldog arcát látva azonban feszültsége csökkent.
– Gyermeket várok, Remus! – ujjongott Tonks. Lupin egy pillanatig fel sem fogta, amit hall, aztán odaszaladt az ágy mellé. Megfogta a lány kezét, és hol rá, hol a gyógyítóra fordítva a tekintetét, megkérdezte:
– Tényleg? Ez igaz?
– Bizony, uram – felelt az orvos. – Gratulálok! Most magukra hagyom önöket egy kicsit. Később visszajövök. Megbeszéljük a további teendőket, és aztán haza is mehetnek.
– Köszönjük – mondta neki a nő és a férfi egyszerre. Mikor már csak ketten voltak, Remus szólalt meg:
– Dora, ez fantasztikus! Igazán! Annyira boldog vagyok! – Megcsókolta Tonksot.
– Én is! – mondta a lány, és megsimogatta a hasát. – Tudtam, hogy nem a fáradtság az oka a változékony hangulatomnak.
– Attól még túlhajtottad magad – A varázsló hangja most is kissé szigorú volt. – Soha, soha, soha nem dolgozhatsz ennyit, még egy hét alatt sem, mint amennyit dolgoztál az utóbbi két nap alatt! Most már kettőtökre kell vigyáznod. Nekem meg rátok.
– Ez igaz – helyeselt a boszorkány. – De azért... – kezdte óvatosan – Ha már ennyit készültem, visszamegyünk abba a kis házba? Vagy haza akarsz vinni?
– Ezen még gondolkodom – válaszolta Lupin. – Hogy hol tudnál többet pihenni. Esetleg a gyógyítót is megkérdezzük.
– Az ajándékodat sem láttad még, az is ott van a házban...
– Természetes, hogyha haza is megyünk innen, visszamegyek oda, és elhozok mindent – mondta Remus. – Bár a legcsodálatosabb születésnapi ajándékot úgyis épp most kaptam meg! – tette hozzá, és ismét megcsókolta feleségét.

Vége