Kérdés
– Remus, Remus, ébredj – szólongatta kedvesét Nymphadora Tonks egy reggel.
– Dora, kérlek, még annyira korán van... – morogta a férfi csukott szemmel.
– Mi van veled? Általában te szoktál engem kirángatni az ágyból.
– Általában nem fárasztasz le annyira, mint múlt éjjel – mondta Remus egy kicsit felélénkülve, mire a lány hozzávágott egy párnát. – Egyébként veled mi van? Sosem vagy ilyen reggel...
– Nem igaz, hogy sosem. Bár ritkán, az igaz. De ezt nézd! – szólt izgatottan Tonks, és kiugrott az ágyból, majd elhúzta a függönyt, így a szoba most már napfényben fürdött.
– Dora, kérlek! – szisszent fel Remus, és a fejére húzta a takarót, hogy az erős fény ne zavarja a szemét.
– Remus! – A nő odament az ágyhoz, és egy mozdulattal lehúzta a takarót a férfi fejéről. – Nézd, milyen gyönyörű az idő! Mikor volt ilyen szép időnk utoljára?
– Csodás? Mi lenne, ha az ágyból gyönyörködnénk benne? – kérdezte reménykedve Remus.
– Dehogyis! Menjünk el sétálni! Ragyog a nap, és még meleg is van!
– Honnan tudod? Még csak most keltél fel...
– Érzem, tudom, hogy meleg van kint. Kérlek, Remus, kérlek, kérlek! – Tonks törökülésben leült az ágy mellé, megragadta szerelme kezét, úgy könyörgött.
– Hogy lehet, hogy te ugyanolyan lelkes tudsz lenni, amikor télen leesik az első hó, mint most, amikor először van szép idő?
– Nem tudom – vont vállat a lány. – Mindkettőnek megvan a varázsa. Kérlek, kérlek, Remus!
– Tudok neked ellenállni?
– Nem – mondta nő egyszerűen.
– Akkor rendben – egyezett bele végül a férfi. – Menjünk.
– Köszönöm, Remus! – kiáltott fel Tonks, majd adott egy puszit kedvesének. Utána a szekrényéhez lépett, és gyorsan felöltözött. – Készítek reggelit, aztán... Vagy nem! Gyere, öltözz fel te is, és menjünk máris! – próbálkozott, de amikor meglátta Remust, ahogy összehúzza a szemöldökét, helyesbített. – Oké, oké. Akkor készítek valamit reggelire. Mire lejössz, már ott lesz az asztalon. Azután megyünk rendben? – kérdezte mosolyogva, mire a férfi kevés lelkesedéssel, de bólintott, ő pedig kiviharzott az ajtón.
– Anyáék már elmentek, és nem hagytak semmit a reggeliből – közölte Tonks Remusszal pár perccel később.
– Úgyhogy kénytelen voltál tényleg te megcsinálni? – kérdezte Remus vigyorogva.
– Akár vacsorát is tudnék főzni, néhány pirítós nem okoz akkora problémát... – felelte a lány megjátszva a sértettségét.
– Persze, hogy nem, kicsim – mondta a férfi még mindig mosolyogva.
– Azért versenyezhetnénk, kinek vannak komolyabb gondjai a főzéssel...
– Mentségemre legyen mondva, hogy én férfi vagyok.
– Megint ez a régimódi elmélet a férfi-női szerepekről. Ezért legszívesebben nem is adnék neked reggelit. Hogyha nem ezen múlna, hogy eljössz-e velem sétálni...
– De ezen múlik, ezért a vágyad szerencsére megment az éhhaláltól.
Ezen mindketten elmosolyodtak.
*
Fél órával később már egy folyóparton sétálgattak a reggeli napsütésben.
– Csodálatos ez a nap, nem? – kérdezte Tonks vidáman.
– Igen, igen – felelte a férfi gyorsan. A lány valami nyugtalanságot vélt felfedezni a hangjában, és bár nem akarta szóvá tenni, de figyelte őt, hátha megbizonyosodik arról, hogy tévedett az imént. Remus azonban továbbra is feszültnek tűnt, és mintha gondolatban máshol járt volna, ő pedig már egy idő után nem tudta bebeszélni magának, hogy ez csak a reggeli fáradtsága miatt lehet. Különös érzése volt ezzel kapcsolatban, ezért, amikor hazaértek, rákérdezett.
– Remus, bánt valami?
– Nem semmi, miért?
– Csak olyan furcsán viselkedsz – magyarázta a nő. – Mintha aggódnál valami miatt.
– Semmi gond nincs, Dora – sietett őt megnyugtatni Remus, de a lány egyáltalán nem volt biztos abban, hogy a válasza teljesen őszinte volt. Mégsem akarta tovább faggatni őt.
– Nekem lassan indulnom kell – terelte el a témát Tonks. – Megígértem Richelle-nek, hogy átmegyek hozzá ma délelőtt. Mit csinálunk délután?
– Ami azt illeti, mégis csak van egy kis gond, Dora – mondta Remus. – Éppen a délutánnal kapcsolatban. Kingsley üzent, hogy el kellene intéznem valamit még a gyűlés előtt...
– Mikor? – vonta fel a szemöldökét a lány. – Egész reggel együtt voltunk, nem tűnt fel, hogy üzent volna...
– Akkor, amikor te már lejöttél reggelit csinálni. Sajnálom, Dora.
– De miért nem mondtad el előbb? Ez máskor is előfordult már, semmi gond nincs ezzel.
– Nem tudom, nem akartam, hogy mérges legyél – felelte a férfi.
– Remus, biztos, hogy minden rendben van? – kérdezte Tonks. – Soha nem lettem még dühös azért, mert a Rend váratlanul megbízott valamivel. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen kötelezettségekkel jár a Főnix Rendjébe tartozni. Gondolom, ezt te is tudod, és azt is, hogy mindig megértettem, hogyha valami ilyesmi közbejött. Nem hiszem, hogy emiatt aggódtál, Remus...
– Igazad van – felelt fáradtan a varázsló. – Nem ez a gond, de nincs semmi komolyabb baj. Egyszerűen csak fáradt vagyok még. Csak két napja volt telihold... Na, mindegy – mondta, közben odament a lányhoz, majd megcsókolta. – Ne aggódj miattam, hidd el, nincs semmi baj. Érezd jól magadat délelőtt! Sajnálom a délutánt, de az estét együtt töltjük, megígérem. A gyűlésen találkozunk.
– De... Remus...! – kiáltott utána a lány, de a férfi addigra eltűnt. Sóhajtott egyet, majd elindult a szobájába, hogy átöltözzön, mielőtt barátnőjét meglátogatja. Már tudta, hogy ez a nap nem lehet olyan fantasztikus, mint amilyennek ébredéskor gondolta, hiszen Remusszal nem találkozhat délután, ráadásul olyan különösen viselkedett, és ő biztos volt benne, hogy titkol valamit. Most már ő is feszült volt.
*
– Tonks, figyelsz te rám? – kérdezte Richelle később, mikor már a barátnőjének a kertjében ülve beszélgettek.
– Persze, éppen arról meséltél, hogy... – kezdte, de aztán rájött, hogy tulajdonképpen hosszú ideje az első mondat, amiből felfogott valami, az az előbbi kérdés volt, és valószínűleg azt is csak azért értette meg, mert Richelle kissé felemelte a hangját. – Remus is ilyen volt – fejezte be végül csendesen, mire barátnője teljesen értelmetlenül nézett rá.
– Tessék? Tonks, valami gond van?
– Nem, nem, semmi komoly... – válaszolta. – Csak Remus olyan furcsa volt ma reggel. Aggódom, hogy van valami baj...
– Miért lenne? Biztosan csak fáradt, hiszen csak két napja...
– Igen, tudom. Csak két napja volt telihold. Ő is pontosan ezt mondta.
– Na látod – Barátnője látszólag megoldottnak tekintette a problémát, Tonks azonban egyáltalán nem.
– De én ezt nem hiszem el. Máskor is láttam már telihold után, és lehet, hogy fáradtnak tűnt, de nem idegesnek. Ha mégis, annak meg is volt az oka. Most is megvan az oka, biztos vagyok benne...
– Tonks, én nem hiszem, hogy bármi különösebb oka lenne. Miből gondolod? Mindenkinek vannak rossz napjai...
– De ő elmondja nekem, hogyha valami bántja. Hogyha nem, akkor valami komoly dolog lehet a háttérben. És ez nemcsak azért zavar, mert aggódom, hanem azért is, mert nem bízik bennem, és ráadásul fogalmam sincs, miért kellene aggódnom.
– Talán nem is kellene aggódnod – jegyezte meg Richelle. – Talán nincs is miért, vagy hogyha van, akkor nem akarja, hogy aggódj. Ebben nincs semmi rossz. Hogyha olyan nagy gond lenne, akkor biztosan elmondaná...
– Nem tudom – mondta Tonks. – Érzem, hogy valami... Nem tudom, mit érzek, csak valahogy különös ez az egész. Talán valami baj van vele, velem, velünk...
– Ennek semmi értelme.
– És hogyha meggondolta magát...?
– Tonks, nem gondolta meg magát. Igen, tudom, sokszor volt olyan, amikor úgy tűnt, hogy végre együtt lesztek, és mégsem így lett, de Remus elég felelősségteljes ahhoz, hogy ne mondja azt, hogy veled akar lenni, ha nem így van... És ez a döntése nemcsak hetekre vagy hónapokra szólt. Ő nem olyan...
– Jó, akkor nem... – adta meg magát Tonks. – És mi van, ha megcsal? – kérdezte. Richelle először viccesnek találta ezt, de aztán eszébe jutott, hogy mi van, hogyha barátnője tényleg komolyan gondolja, amit mondott. Erre azonban mégis kitört belőle a nevetés.
– Ne haragudj – szólalt meg azután. – Tudom, hogy komolyan kérdezted, de éppen ettől nevetséges. Hogy gondolhatod komolyan, hogy Remus megcsal téged?
– Lemondta a délutánt, egész reggel furcsán viselkedett, és én nem láttam, hogy Kingsley üzent volna neki arról, hogy a Rendnek szüksége lenne rá ma délután...
– Na jó, ez őrület – fejtette ki röviden a véleményét Richelle. – Mivel nem vagytok minden másodpercben együtt, és az üzenet csak neki szólt, könnyen elképzelhető, hogy nem láttad, mikor megkapta.
– Jó, ez igaz – ismerte el Tonks. – De azt mondta, azért nem szólt előbb, mert félt, hogy mérges leszek amiatt, hogy le kell mondania a délutánt.
– Mert mérges is vagy.
– Nem, nem vagyok mérges! – jelentette ki Tonks. – Csak aggódom.
– Hogy megcsal...
– Nem tudom... Csak érzem, hogy valami megváltozott. Köztünk. Ez a legegyszerűbb magyarázat.
– És a legésszerűtlenebb – mondta Richelle. – Szeret téged, Tonks. Sőt, odáig van érted! Sosem lenne képes megcsalni.
– De akkor is van valami...
– Szerintem semmi olyan, ami miatt aggódnod kellene, csak azért, mert kicsit furcsa volt... Rá viszont haragszom. Úgy látszik, megfertőzött ezzel a „Nem lehetek boldog soha, semmikor és senkivel”-hozzáállással. Végre egymásra találtatok, és most pár hét után, amikor először valami nem tökéletes, máris azt hiszed, hogy valami katasztrófa készülődik köztetek. Ő végre elfogadta, hogy nem kell egyedül lennie, főleg, hogyha szeret is valakit, méghozzá egy olyan nőt, aki viszont szereti őt. Ő felfogta, hogy lehettek boldogok, és most te kezded?
– Talán igazad van... – sóhajtott Tonks.
– Persze, hogy igazam van – mondta Richelle mosolyogva. – Mint mindig. Különben is, nézd, milyen szép idő van ma. Hosszú idő után először. Egy ilyen gyönyörű napon csak csodálatos dolgok történhetnek.
Barátnője hatására Tonksnak kicsit jobb kedve lett, és később már meg is feledkezett aggodalmáról. Mivel Remusszal nem tudott találkozni délután, Richelle marasztalta őt, így egy remek napjuk volt, este pedig együtt mentek el a Főnix Rendje gyűlésére.
*
Mivel a lányok kicsit elkéstek a tanácskozásról, Tonks már nem tudott beszélni előtte Remusszal, de még mellé sem tudott ülni, mivel az összes hely foglalt volt körülötte.
A nap nagy részében tényleg nem volt ideges a férfi miatt, de most, ahogy rápillantott néhányszor, ismét észrevette, hogy Remus még mindig valahogy furcsa... Tudta, hogy az értekezlet után úgyis beszélhet vele, és határozott szándékában állt addig faggatni őt, amíg el nem mondja, mi bántja. Bár a gyűlés amúgy nem volt hosszú, ahogy arra gondolt, hogy mennyi idő múlva mehet oda Remushoz, számára mégis végtelennek tűnt. Legalábbis eleinte, mert később sikerült figyelmét a tanácskozásra fordítania, olyannyira, hogy meg is lepődött, mikor az véget ért.
Néhány másodperccel később Remus már ott állt előtte.
– Elkéstetek. Megint – mondta mosolyogva, majd megcsókolta őt.
– Megint. Épp erről van szó. Már úgyis megszoktátok. Az eleje úgyis csak arról szól, hogy Molly veszekszik egy kicsit Mundungusszal, Piton tesz egy-két gúnyos megjegyzést, Rémszem méltatlankodik, mert tudomást szerzett róla, hogy valaki az otthona védelmére nem használ elég bűbájt, vagy meghallotta, hogy egyesek vendéglátóhelyeken nem saját pohárból isznak saját italt, Kingsley pedig igyekszik őket lecsillapítani. Semmiről nem maradunk le. Illetve az előbbiekről igen, de ez senkinek sem fontos.
– Ebben igazad van – bólintott Remus. – Minden esetre lehetnétek pontosabbak. Mellesleg tudtad, hogy Richelle például, csak akkor késik el, ha veled van?
– Félsz, hogy egyszer majd te is el fogsz késni miattam, igaz? Akkor aztán majd nem lehetsz a felelősség, a komolyság és a pontosság példaképe... – kérdezte Tonks vidáman. – Ne izgulj, biztos vagyok benne, hogy rád nem tudok ilyen hatással lenni.
– Ez a szerencsém.
– Inkább induljunk – javasolta a lány. – Mit csinálunk ma?
– Ja, igen. Az este... Nézd, arról van szó, hogy...
– Közbejött valami – fejezte be a férfi helyett Tonks csalódottan.
– Nem, nem, nem – nyugtatta meg őt Remus. – Találkozunk, csak egy kicsit később. Mondjuk fél óra múlva elmegyek érted. Addig öltözz át! Elegánsan... Elviszlek valahova.
– Hova? – csillant fel a nő szeme.
– Meglepetés – felelte Remus. – Fél óra – ismételte, majd azonnal el is tűnt. Tonks még néhány pillanatig ledöbbenve állt, aztán dehoppanált.
*
Huszonöt perccel később a szobájában ült az ágyán, és kétségbe esetten bámulta a földre kiszórt ruhákat. Öt perccel ezután megszólalt az ajtócsengő, és hamarosan Remus állt az ajtóban. A varázsló elegáns, fekete öltönyt viselt.
– Andromeda azt mondta, még nem vagy kész. Mi tart ilyen sokáig? Ó, Merlin, segíts! – sóhajtott fel, mikor jobban körülnézett. A lány elkeseredetten nézett fel rá.
– Miért csinálod velem ezt, Remus? Miért? – fakadt ki, a férfi pedig zavartan és ijedten nézett rá.
– Mit, Dora? Mi történt? – kérdezte aggódva.
– Fogalmad sincs róla, igaz?!
– Nincs, de...
– Nekem nincs elegáns ruhám! – kiáltott fel. – Értékelem, hogy különleges estét terveztél, de igazán nem tudok felöltözni hozzá. Nekem csak egyszerű, kényelmes ruháim vannak.
Remus először elkerekedett szemekkel nézett a lányra, majd odalépett a szekrényhez, és kivett belőle egy lila, pántos, tépett fazonú selyemruhát, és Tonks felé nyújtotta, aki csodálkozva vette el tőle.
– Azta, Remus. Köszönöm! – ugrott fel vidáman, majd sietve bement a fürdőszobába, ahol átöltözött, haját pedig hosszú, göndör, szőke frizurává változtatta.
– Gyönyörű vagy, Dora! – mondta Remus, mikor meglátta őt.
– Köszönöm, bár nélküled nem sikerült volna – mosolygott rá a lány.
– De sikerült. Most már indulhatunk?
– Persze. Hova is? – érdeklődött Tonks.
– Még mindig meglepetés – válaszolta Lupin. – Gyere, hoppanálunk.
Megfogták egymás kezét, és dehoppanáltak. Amikor megérkeztek, Tonks először még nem tudta, hova, de amikor körülnézett, ráismert Remus lakására.
– Valamit itthon hagytál? – nézett rá a férfire, aki azonban nem szólt semmit, csak bevezette a konyhába, ahol szépen megterített asztal állt, a levegőben pedig finom illatok szálltak.
– Te főztél vacsorát? – kérdezte csodálkozva a lány.
– Igen. Igazából füllentettem egy kicsit ma reggel. Nem üzent Kingsley, csak estére szerettelek volna meglepni.
– Sikerült – álmélkodott tovább a nő. – De, Remus, ezért kellett kiöltöznöm?!
– Miért, az általam készített vacsora nem ér meg ennyit? – nevetett fel a férfi, majd folytatta. – Egyébként nem, nem a vacsorához, hanem az alkalomhoz, mert utána is lesz egy meglepetésem. Tulajdonképpen az lesz az igazi meglepetés. De mivel nem sokan fognak látni minket, ezért annyira nem kell elegánsnak lenned. Ha úgy jobban érzed, magad, változtasd vissza a hajad. Én kifejezetten szeretem rózsaszínen.
– Köszönöm – mondta Tonks, miután visszavarázsolta haját az általa kedvelt színre és fazonra. – Így máris kényelmesebb.
Ezután leültek az asztalhoz. Tonks mindent csodálatosnak talált, Remus igazán kitett magáért, a lány többször is megdicsérte és megköszönt neki mindent, mégis idegesnek találta a férfit – újra. Először csak arra gondolt, hogy biztos még mindig a azért izgul, hogy hogy sikerült a vacsora, vagy az étkezés utánra tartogatott következő meglepetés miatt nyugtalankodik. Utána azonban újra eszébe jutott, hogy valami tényleg nincs rendben, esetleg Remus csak azért lepte meg őt, mert valami nagy baj van, és így szeretné előre is kárpótolni őt, ha majd ő is megtudja...
Remus a vacsora vége felé már meg sem szólalt, és utána némán pakolt el az asztalról. Tonks nem mutatta, hogy a férfi viselkedésének hatására ő is egyre jobban aggódik, inkább mosolyogva tovább dicsérte őt, és hálálkodott.
– Elmegyünk sétálni? – kérdezte aztán Remus.
– Ez a meglepetés? – csodálkozott Tonks.
– Majd utána... – hangzott a tömör válasz.
– Remus, jól vagy? – érdeklődött a lány.
– Persze, csak... Jól esne egy kis friss levegő. Olyan szép az este, szeretsz ilyenkor sétálni, nem?
– De, de...
– Akkor... Sétával kezdtük ezt a gyönyörű napot, most sétával fejezhetnénk be. Illetve, utána még visszajövünk, tehát nem fejezzük be, de...
– Remus, biztos, hogy jól vagy? – Ha eddig még nem tűnt volna fel Tonksnak semmi, most akkor is gyanakodni kezdett volna... Remust még talán sosem látta ennyire zavartnak.
– Igen. Mehetünk? – kérdezte a férfi enyhe türelmetlenséggel a hangjában.
Végül elindultak. Az este tényleg csodálatos volt, és Tonks szinte tökéletesnek talált mindent. Szinte mindent. Remus ugyanis azóta alig szólt hozzá, hogy eljöttek. Amikor már két órája sétálgattak, szinte az egész környéken – erdő szélén, pusztában, dombokon –, és egy hatalmas rét kellős közepén voltak, a lánynak pedig már a lába is nagyon fájt, s már fél órája nem is beszéltek, úgy döntött, elege volt. Megállt, elengedte párja kezét, aki meglepetten nézett rá.
– Remus! Ezer éve sétálgatunk, már lassan minden fűszálat felismerek, nem beszélsz velem, a lábam pedig leszakad ezekben a cipőkben. Nagyon értékelem, amit csináltál ma este, de nem mehetnénk már haza? Legközelebb pedig valami kényelmesebb ruhában jövök, hogyha nem bánod – mondta, azzal le is vette magas sarkú cipőit, és a földre dobta őket.
– Ne haragudj, Dora, sajnálom.
– Ráadásul látom, hogy valami zavar. Miért tagadod?
– Sajnálom – ismételte a férfi. – Igazad van, tényleg van valami, amit el kell mondanom.
– Tudtam – sóhajtott fel a lány, és bár egész nap arra várt, hogy Remus elmondja neki, mi baja, most mégis félt hallani.
– Azaz meg kell beszélnünk valamit, vagyis meg kell kérdeznem, illetve...
– Remus, könyörgöm, csak mondjad!
– Rendben – bólintott Remus. – Már a vacsora alatt akartam, és egész nap erre készültem, de nem tudtam, hogy kezdjem el. Igazából, csak azt akarom, hogy...
A nő azt hitte, menten elájul, mikor látta, hogy kedvese először a zsebébe nyúl, ahonnan egy apró tárgyat húz ki, majd letérdel elé...
– Te egy csodálatos nő vagy – folytatta –, és nagyon szeretlek, már nagyon régóta. Boldog vagyok, mióta együtt vagyunk, és azt hittem, ennél nem lehet jobb. De aztán rájöttem, hogy mégis. Dora Tonks, megtiszteltél azzal, hogy a párod lehetek. Megtisztelnél, és még boldogabbá tennél azzal, hogy igent mondasz a következő kérdésemre: hozzám jössz feleségül?
Tonks örömében felsikoltott, azután Remus nyakába ugrott, ennek hatására pedig mindketten a földön kötöttek ki.
– Ezt vehetem igennek, ugye? – kérdezte a férfi.
– Veheted! – felelte a nő széles mosollyal az arcán.
– Szeretlek, Dora.
– Én is szeretlek, Remus – mondta Tonks, majd szorosan átölelték egymást, és szenvedélyes csókban forrtak össze.
Vége
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- nagyon jó!; 
- jó! ; 
- cuki! ;