- Nos, ez nem volt olyan vészes – mondta George szárazon, ahogy kiléptek a stadionból.
- Ja – sóhajtott Lee. – csak egy kicsit volt szörnyű.
- Mondjuk Ginny nagyon ügyesen játszott – tette hozzá George.
- Segíthetne Ronnak, nem? – kérdezte barátja. Egy pillanatra megálltak, majd egyszerre szólaltak meg: - Nem, kizárt.
Fred csak félig figyelt rájuk, teljesen elvesztette érdeklődését a meccs iránt, így hogy nem a Griffendél nyert, csak Angelina lesújtó arcát látta. És a kis monoklit rajta, amit Jack Slopertől kapott. Komolyan el akart beszélgetni azzal a gyerekkel, aki képes leütni a saját csapattársát a gurgó helyett.
- Hülye tömeg – morogta, megpróbálva utat törni magának a Griffendél sátrához.
- Majd Madam Pomfrey rendbe hozza – hallotta George hangját.
- De azért csúnya volt. Mekkora idióta ez a Sloper.
- Basszus – kiáltotta Fred a nyüzsgő tömegre.
- Nyugi, tesó – nyugtatta George. – Nézd, itt van – mutatott a sátorban a lányra.
Fred arra nézett, amire testvére mutatott és meglátta a vékony alakot a sátorban.
- Pomfrey biztos hamar meggyógyítja – mondta Lee. – menjünk be, mert befagy a seggem.
- Jössz Fred? – kérdezte George. - Mindegy, várj – azzal eltűnt Alicia irányába. Lee követte.

Fred végül megtalálta a lányt, aki a tábla előtt ült, amin statisztikák, tervek lógtak és stratégiák. Angelina mereven állt, nem hallotta, hogy Fred mögé lép. Fred meg akarta szólítani, de akkor a lányból valami mérges zokogás tört fel.
- A ROHADT ÉLETBE!
Felkapta az ütőt a padról és teljes erőből a falhoz vágta, majd tovább üvöltött.
- Egy hülye, szar játék! – sírta és püfölni kezdte a táblát. – Gyűlölöm ezt a kibaszott játékot!
- Angie – kezdte Fred lágyan, de a lány nem hallotta, tovább ütötte és rúgta a falat.
- Angie – mondta újra és kezét a lány vállára helyezte. Erre a lány ránézett.
- Fred… - mondta, a szemei tele könnyel, egy kis monoklival, amit Sloper ütője okozott, nem volt vészes, de még a nyakán is látszódott a nyoma.
- Na – emelte fel Fred a földről.
- Fred – zokogott fel újra és szorosan hozzábújt.
- Ne sírj – nyugtatta az. – Minden oké, csak egy hülye meccs…
Ezt nem kellett volna mondania, ettől még jobban felzokogott és ellökte magától a fiút.
- Hogy mondhatsz ilyet? Ez nem csak egy meccs! Legalábbis nekem!
- Angie…
- Egy év, Fred! – kiáltott kétségbeesetten. – Egy év, amikor kapitány vagyok és minden egy nagy rakás szar, nincs normális csapatom és…
- Mi? – Fred kísérletet tett újra megölelni a lányt.
- Az a kurva Umbridge, ő tette ezt. Mindenről ő tehet! Elvett tőlem mindent, amit ezen a nyomorult helyen szeretek, elvett tőlem téged…
A hangja elfulladt és a fiúra nézett, aki nem tudott megszólalni. Fred tudta, hogy Angelina tüzes természetű, hogy ha dühös akkor lángol, de ez most más volt, a kétségbeeséssel keveredett. Ez megrémisztette, nem tudta, mit csináljon. Meg akarta ölelni, de a lány nem úgy nézett ki, mint akinek erre van szüksége. És hogy értette azt, hogy Umbridge elvette őt tőle?
- Angie – kezdte gyengéden és megérintette a vállát.
- Utálok nélküled játszani – mondta. – utálok.
Fred gyomra bukfenceket vetett. Angelina dühe enyhült és újra meg tudta ölelni, de ezúttal jó szorosan.
- Sajnálom – mondta Fred, nem tudott mást mondani, de talán jobb is így.
- Nagyon hiányzol – suttogta a fiú vállába. – Ez nem jó így. Ahányszor edzés van, rád mosolyognék, téged néznélek, de ez a hülye Sloper vagy Kirke vigyorog rám helyetted, utálom!
- Te is rémesen hiányzol – fonta át a lehető legszorosabban Fred.
- Egyáltalán nem vicces nélküled, semmi szórakozás nincs az edzésen.
Fred becsukta a szemét és azt kívánta bár ne érne véget az a pillanat. Itt ölelte Angelinát, érezte a finom jázmin illatot, de csak… barátok voltak.
Angelina Fred szemébe nézett. Az övé sötét és vörös volt és fényes a könnycseppektől, ezeket Fred letörölte az ujjaival.
- Hát én nem ütöttelek volna le, az biztos.
Angelina elnevette magát és ismét Fredhez bújt.
- Nyugi, itt vagyok – suttogta a lány fülébe.
Így tartotta egy ideig, amíg a sírása nem csillapult és a sátor el nem csöndesült. A nap lemenőben volt, hosszú árnyékok vándoroltak a földön, az egyetlen nesz a szél volt, ami a sátrat zörgette.
Angelina egész közel hajolt Fredhez.
- Jól vagy édes? – kérdezte az gyengéden.
A lány bólintott. – Megleszek. Nem hiszem el, hogy leütött az a féreg – majd elnevette magát.
Erre Fred barátian megpuszilta a homlokát.
A lány abbahagyta a nevetést, ahogy a fiú ajkait érezte a homlokán. Fred hallotta a lélegzetét, a szívverését, látta a könnyeit lecsurogni az arcán, ott is lágyan megpuszilta, erre a lány behunyta a szemét.
Fred ajkai tovább vándoroltak a lány másik arcára. Valahol a tudat alattija azt súgta, most álljon meg, mert ezek a puszik nem egyszerű baráti puszik. Szája nem időzött sokat a puha arcon, hanem tovább vándoroltak.
- Fred – suttogta Angelina, de mást nem tudott mondani, ugyanis Fred ajkai az övéire tapadtak.
Fred várt egy kicsit, hogy a lány pofon vágja, vagy idegesen azt mondja: Hupsz, de nem történt ilyesmi. Ehelyett érezte, hogy a lány visszacsókol, hallotta a lélegzetvételét, érezte, hogy kinyílnak az ajkai…A vér erősen hullámzott benne, ahogy érezte a másik nyelvét, amint keresi az övét. Édes Merlin, ez nem egy egyszerű csók volt, Fred érezte, ahogy Angelina karjai átfonják a nyakát, majd beletúr vörös hajába és a vágytól teljesen elkábult. Hihetetlen volt, ilyet már jó ideje nem érzett.
Közelebb vonta a lányt és a hátát kezdte simogatni a kviddics mez alatt. Hallotta a halk sóhajtást és érezte, hogy Angelina odanyomja medencéjét a nemesb szervéhez, erre még forróbban csókolta őt.
- Angie – nyögte és belecsókolt a lány nyakába, aki hátra döntötte a fejét, hogy a fiú hozzáférjen az aranybarna bőrhöz. Közben Fred végig simított Angelina hátán, beletúrt a fonatos hajba, végül a mellein állapodott meg. Angie újra mélyet sóhajtott, ahogy Fred ujjai felfedező útra indultak a ruhája alatt, de a lány sem volt tétlen; Fred felnyögött, amikor megérezte Angelina kezeit a nadrágján. Újra megcsókolták egymást, de olyan hévvel, mintha az életük függne tőle.
Fred még mindig a ruha alatt járt, újra és újra simogatva a lány testrészeit.
Fred majdnem beleőrült, amikor Angelina egyszer csak felpattant, és elkezdte összeszedni a cuccait.
A fiú megrázta a fejét, amint Lee és George beléptek a sátorba.
- Á – kiáltott fel Lee. – Nem tudtuk, hová tűntél.
- Szomi-buli a klubhelyiségben – mondta George előbb Fredre, majd Angelinára nézve.
- Remek – bólintott Fred, de nem nézett rájuk, megpróbált lenyugodni.
Angelina sem nézett egyikőjükre sem.
- Rendben – mondta gyorsan. – majd megyek.
Olyan gyorsan rohant ki a sátorból, hátra sem nézett, a fiúk csak bámultak utána.
Fred feje szét akart robbanni, mi történt az előbb? Biztos meghallotta, hogy ezek ketten jönnek, megijedt és elrohant, csodás.
- Uh, Fred – mondta lassan Lee – Jól vagy?
George felhúzta a szemöldökét.
- Mi történt kettőtök közt?
- Semmi – válaszolt Fred.
George és Lee összenéztek.
- Jó – mondta George
- Nem történt semmi – hazudta Fred. – Most be kell mennem.
Elhagyta a sátrat a döbbent George-dzsal és Lee-vel, kezei remegtek, az agya kattogott és várta, hogy milyen magyarázat lesz erre.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Hajnali két óra múlt és Fred nem tudott aludni. Nem tudott beszélni Angelinával, hogy mi történt a sátorban. A lány kerülte őt és este hamar elhagyta a klubhelyiséget, mielőtt Fred elkaphatta volna.
Fred kimászott az ágyából és lement a klubhelyiségbe. Fáradt volt és összezavart, átkozta magát, hogy ez megint megtörténhetett, de tudta, hogy most túl messzire mentek. Nem színlelheti tovább, hogy csak a lány haverja. Szerette őt, akarta őt és szüksége volt rá. Ahogy leült a kanapéra, érezte, hogy éhes. Egy út a konyhába talán enyhíthetne az éhségén, nem törődött azzal, hogy ilyenkor már tilos kimenni. Elment hát és amikor visszajött, nem hitte, hogy más is lesz a klubhelyiségben, csak akkor, amikor zajokat hallott a csigalépcsőről.
- Fred.
Felnézett, Angelina volt, kék pizsamában, a tűz megvilágította az arcát.
- Szia – mondta Fred, nehezen ránézve, főleg, mert megint meg akarta csókolni.
- Beszélnünk kell – mondta a lány lassan.
- Oké – válszolt a másik, remélve, hogy talán mégsem kell. A sors iróniája... Egész éjjel azon gondolkozott, mit mondjon, és most, amikor elmondhatná, inkább meglépne. Talán azért, mert nem akarta tudni, mit mondana neki a lány.
- Leülünk? – kérdezte az a kanapéra mutatva.
- Aha – válaszolta a másik és leült egy másik fotelbe.
- Arról, ami történt a kviddics sátorban...
- Angelina – vágott közbe Fred hirtelen, készen arra, hogy elmondjon mindent. – Mielőtt bármit mondanál, el kell mondanom...
- Nem kellett volna ezt csinálnunk – folytatta a lány, mitha nem is hallotta volna meg a fiút.
Fred ránézett.
- Mi?
- Hiba volt – mondta határozottan – Nem kellett volna megtörténnie, Fred.
Fred lenézett egy pillanatra, nem akarta felfogni a lány szavait, de nem sikerült, rosszabb lett, remélte, hogy nem ez lesz.
- Értem – mondta lassan.
- Nézd – mondta gyorsan Angelina. – Nem a te hibád. Igazán nagy szemétség volt tőlem, csak feltört bennem és...
- Nem – mondta hirtelen Fred.
- Tessék?
- Nem – ismételte meg, a szíve hevesen kezdett verni és elöntötte a forróság. – Nem akarom hallani.
- Hallgass meg, kérlek.
- Nem, Angie – és felállt, képtelen volt a lányra nézni, helyette a tüzet vizslatta. – Hányszor mondtuk, hogy nem kellett volna megtörténnie? Hányszor hunytunk szemet fölötte?
- Fred, barátok vagyunk – mondta kedvesen Angelina. – Nem kéne...
- Nem kéne mit? Nem kéne smárolnunk? – kérdezte keserűen. – Talán mert barátok vagyunk, kéne! Vagy mert egymást vigasztaljuk, ha a másik szomorú, valami mindig van köztünk.
- Fred, kérlek - kérte Angelina, felállt és rátette a kezét Fred vállára. – Nem akarom tönkretenni a ...
- Ki mondta, hogy tönkre kell tenni? – kérdezte Fred és szembefordult a lánnyal, a hanga dühösen csengett. – Milyen szabály van rá, hogy két barát nem léphet túl a barátságon?
- Semmilyen, de...
- Akkor meg? – nézett rá Fred. – Miért nem próbáljuk meg együtt?
- Tudod, miért nem.
- Nem, nem tudom – mondta dühösen a fiú. – Van két ember, akik szeretnek együtt lenni, barátok, ott vannak egymásnak jóban-rosszban. Két ember, akik csókolóznak a kviddics sátorban.
- Fred, ne csináld ezt - kérte Angelina.
- Mit ne csináljak? – kérdezte Fred. – Elmondjam, mit érzek most? Hogy szeretlek? Hogy teljesen beléd zúgtam?
A szavak úgy törtek elő a szájából, mint ahogy soha nem fogalmazta volna meg. Angelinának elakadt a lélegzete, szemei kitágultak és a szája elé kapta a kezét. Fred nyelt egyet és megpróbált magabiztosnak tűnni. Nem hitte volna, hogy kimondja. Álmaiban egy romantikus sétán, egy üveg bor mellett, egy meleg nyári napon a fűben vallott volna szerelmet, nem a sötét klubhelyiségben. De így történt, nincs vissza út.
- Nos, kimondtam. És veled mi van?
- Velem? – kérdezte a lány magas hangon.
- Te mit érzel, Angie? – kérdezte Fred indulatokkal teli hangon, szapora szívvel.
- Nem tudom – suttogta. – Fred...
- Nem tudod – ismételte meg lassan Fred.
- Fred, érdekel mi van veled – mondta gyorsan. – de a barátságunk sokat jelent nekem, nem kockáztathatom meg – a hangja elfulladt.
Fred bólintott. Egy hatalmas, fájdalmas gombócot érzett a torkában. Kimondta, mit érez és máris elrontotta a barátságukat, szép munka Weasley. Ami a sátorban történt, menthetetlen, a barátságuk már soha nem lesz ugyan olyan, nem akart hazudni magának.
Nem akart többé a lány barátja lenni, nem tudja kezelni, hogy ennyire szeretni.
- Igen – kezdte lassan. – akkor ennyi.
- Hogy? – kérdezte ijedten a lány.
Fred dühe elszállt és egy nehéz, szörnyű érzés váltotta fel.
- Nem tudom tovább így csinálni, Angie - mondta szomorúan. – nem színlelhetem tovább, nem akarok így érezni.
- Fred, ne csináld ezt – könyörgött. – Ne dobd el a barátságunkat! Én nem tudok, nem akarok nélküled...
- Én sem – remegett Fred hangja.
- Én nem... – suttogta Angelina és könnyek szöktek a szemébe. – Sajnálom.
Frednek égett a szeme. Nem emlékezett rá, mikor érezte ennyire pocsékul magát. Talán akkor, amikor karácsonykor bevitték apját a Szent Mungóba.
- Én sajnálom – simogatta meg a lány arcát. Nem tudod semmi mást mondani. Nem is bírt ránézni. Megfordult és magára hagyta a síró lányt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

- Marietta Edgecombe?- kérdezte Fred. – Ő árult be?
- Úgy tűnik- válaszolt Lee. – Eddig csak neki díszeleg az „áruló” szó a homlokán.
- Hülye tyúk – mondta George. – Nem hiszem el...
- Én igen – mondta sötéten Fred. – Ostoba liba, meg kell köszönnöm Hermionénak, hogy kitalálta ezt a dolgot!
Fred, Lee és George a hálószobájukban ültek és az Átváltoztatástan házijukat írták.
- Akkor most Umbridge a főnök – sóhajtotta nyomasztóan George.
- Ja, a Minisztérium nem teszi meg McGalagonyt igazgatónak.
- Csodás – mondta Lee, akkor a Roxfort Főinspektora, az Umbridge ribanc az igazgató.
Csönd telepedett rájuk. Fred, rosszkedvű volt Dumbledore távozása és Marietta árulása miatt, a fő ok azonban az volt, hogy Angelinával nem beszélt a történtek óta. Ez az első alkalom, hogy nem állnak szóba egymással. A barátságuk teljesen megszűnt. Persze ez nem csak a lány hibája volt. Nem tehet róla, hogy nem érzi azt, amit Fred.
Fred csak úgy képes nem gondolni rá, hogy megszakít vele minden kapcsolatot – majdnem beleőrült. Nagyon fájt, hogy nem lehet vele. Nem színlelhet vele barátságot azok után, ami történt. Nem bírná ideggel, hogy ne érjen hozzá, hogy ne gondoljon a csókjaira. Neki nem volt elég a barátság, ha nem lehet vele, ahogy ő akarja, akkor ne legyen sehogy.
Szóval Fred nem okolta Angelinát, de nem beszéltek. Elmondta neki, hogy ne legyenek egy helyiségben, ha nem muszáj. Fred így remélte, kiábrándul belőle, de egyenlőre nagyon hiányzott.
- Nem igazán van értelme már itt maradni – sóhajtotta végül. – Se kviddics, se Dumbi, se Roxmorts, se...
- Angelina – fejezte be George, felpillantva a leckéből.
- George – figyelmeztette Lee. Fred ránézett ikrére és nyelt egyet. – Se Angie.
Csönd. George és Lee szomorúan néztek Fredre.
- Ne gondolj rá – vont vállat végül Lee.
- Ja – helyeselt George.
Fred megrázta a fejét és keserűen így szólt: - Magamban kell feldolgoznom - szünetet tartott. – Hülye házi, feladom!
- Ez az én tesóm! – vigyorgott George. – Sokkal jobb, mint a szentimentális, ha engem kérdezel.
- Szentimentális? – kérdezte Fred. – Szótárt olvastál, vagy mi?
- Alicia – somolygott Lee. – megpróbálja kitágítani George látókörét. Szerintem összefogott Hermionéval.
- Lehet – mondta elpirulva George. – Én is feladom.
- Én is – így Lee.
- Umbridge elcseszi ezt a helyet – sóhajtott Fred. – Holnap biztos kitalál valami új szabályt, nem fogom kibírni.
- Ki mondta, hogy mi igen?- kérdezte George. Pillantásuk összetalálkozott és szélesen elvigyorodtak.
- Arra gondolsz, amire én?
- Ha arra gondolsz, hogy a Béka megkóstolja a bosszúnkat, akkor igen – mondta George.
- Miért csak kóstolja? Miért ne kapjon Totális Kezelést?
- Nincs mit vesztenünk.
- Komolyan beszéltek? – nézett rájuk Lee.
- Még jó – vigyorgott George. – Ugyan Lee, Frednek igaza van, nincs értelme itt maradnunk.
- Ha elmennék, mielőtt letenném a vizsgáimat, anya kiherélne! És én szeretem a golyóimat…
- Nos, nekünk nem számít már, a boltunk megy, megvan a pénz is, a lakásunk is, egyedül fogunk lakni, a saját szabályaink szerint. Mi értelme itt maradnunk? A hülye papírok miatt? Minek?
- Ugye csak vicceltek? – kérdezte Lee ismét. – Nem léptek le.
- Nem nevezném lelépésnek – mondta George. – a gyávák lépnek le.
- Én ünnepélyes távozásnak mondanám – helyeselt Fred. – A bolt a jövőnk, Lee, te is tudod. Nem kell hozzá a vizsga
- Nektek – sóhajtotta Lee. – Higgyétek el, veletek vagyok, de nem csaphatnak ki engem a RAVASZ nélkül, apám kitagadna vagy nem ’tom.
- Nem hiszem, hogy hazudik, Fred – mondta George.
- Ne haragudjatok – sietett Lee a magyarázattal. – Szívesen segítek nektek, de be akarom fejezni az évemet…
- Oké, de számítunk a segítségedre!
- Ez csak természetes – vigyorgott Lee.
- Kiváló – mondta George. – Tegyük emlékezetessé Umbridge első napját igazgatóként, hogy soha ne felejtse el!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

- Jó ötlet elmondani Ronnak és a többieknek? – kérdezte George.
- Ez közös döntés volt – mondta Fred. – Bárhogy is lesz, a tűzgolyókat nem hagyjuk ki, több száz darab kell.
- Szerinted a tanárok tétlenül nézik, hogy felrobbantjátok a sulit? – kérdezte Lee.
- Hát persze. Egyik sem szereti a békát, csak Frics meg pár mardekáros.
- Igaz – mondta Lee.
- Mozgás Lee – sürgette Fred. – Kész kell lennünk, nem akarunk itt lenni, amikor minden robban.
- Oké, sok sikert! – azzal Lee elrohant a folyosón.
George rákacsintott Fredre.
- Kész?
Összecsapták a tenyerüket és levették a talárjukat, majd pálcájukkal meggyújtották a mellettük lévő tűzijátékot.
- Tökéletes. Keressünk egy helyet, ahonnan az egész zűrzavart végig nézhetjük!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Umbridge katasztrófa napja jobban ment, mint ahogy az ikrek várták. Nem csak a tanárok nem segítettek, de egyes diákok még több kalamajkát okoztak. A káosz nőtt, Hóborc is hozta a formáját. A nap végén az egész iskola egy feldúlt csatatérre emlékeztetett, Umbridge irodája teljesen leégett.
A tanárok nyugodtak voltak, nem oltották el a tüzet, a robbanásokon csak nevettek és nem javították meg a hibákat.
- Ez az utolsó – mondta George sóvárgóan, ahogy a tartalék tűzijátékot is kicsomagolta és meggyújtotta. – A legjobbat a legvégére...
- Nagyon jó nap volt, történelem könyvbe illő – vigyorgott Fred. – Kár, hogy nincs több.
Megveregette a hasát, ami tele volt a vacsorával. A napi események felvidították, és a vacsora a megérdemelt díj volt.
- Hallottad, hogy Hermione megdicsérte a művünket? – kérdezte George.
- És a nap végére ő is gyűlöli Umbridge-ot, úgyhogy pihenhetünk – mondta Fred. - Ronnak fel kéne emelnie a fenekét és randira hívnia.
- Jó hírek – lépett be Lee a szobába. – rengeteg megrendelésünk van a tűzijátékokra! És mind kifizetve!
Odadobott egy kicsi csomagot, amit Fred kapott el.
- Nem igaz – vigyorgott Fred és kiszórta a csomag tartalmát az ágyra. – Ez...
- Kábé negyven galleon.
- A hordozható mocsár még nincs készen – mondta Fred. – Abból is csinálhatnánk többet.
- Van még időnk – mosolygott George. – Nem akarunk mindent egyszerre Umbridge-ra zúdítani.
- Csodás nap – nevetett Lee. – Piton is...
- Ő is csak állt ott Umbridge mellett és hagyta szenvedni.
- Ja, mi is láttuk.
- Itt az idő – mondta Fred. – Számoljuk meg a lóvét!
- Az mindig felvidít – vigyorgott George.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Fred jókedve nem tartott soká. A lelkesedés, hogy megkeserítsék Umbridge napját ellankadt, amikor meglátta Angelinát másnap a reggelinél. Újra feltört benne a kínzó érzés. Kerülték egymást, de mégis a lánynak sikerült egy halvány mosolyt eresztenie ebédnél rá, meg a folyosón is. Ez lelkesítette egy kicsit. A vágy, hogy elhagyja a Roxfortot, tartotta Fredben a lelket, de szörnyen érezte magát, hogy itt hagyja a lányt. Pár héttel később, amikor Fred a klubhelyiségben ült, jött egy váratlan esély, egy kihagyhatatlan alkalom, hogy végre elmehessenek. A reményt húga, Ginny hozta.
- Fred? George?
Az ikrek ránéztek. Ginny a tűz előtt állt és őket nézte idegesen.
- Mi az, Gin? – kérdezte Fred.
- Harry – felelte ő.
- Tudjuk, hogy belé zúgtál – mondta George szórakozottan.
- Nem! – sikította a lány bosszúsan. – Nem erről van szó, beszélgettünk a könyvtárban és azt mondta, beszélnie kell Siriussal.
- És mi mit tehetünk? – kérdezte Fred.
- Azt mondtam, ti biztos kitaláltok valamit.
- Igazán kedves tőled. Önkéntesen áldozzuk fel magunkat?
- Na, csak ti segíthettek! Be kell jutnia Umbridge irodájába, hogy használja a Hop Hálózatot.
- Csak ennyi? – kérdezte ironikusan George.
- Asszem. Ha tényleg megcsináljátok, ha nem féltek.
- Hé, a félelem nem szerepel a szótárunkban, hugi!
- És sajnos egy csomó minden más sem – morogta Ginny. – Tehát akkor a Béka szobájába kell bejutnia biztonságosan, hogy beszélhessen Siriussal.
Fred ránézett a húgára, aki idén sok meglepetéssel szolgált. Először a repülésével –amit akkor tanult, amikor ellopta bátyjai seprűjét otthon - és most ez. A félős kislány felnőtt egy fiatal tinivé.
- Nézz rá – sóhajtott Fred. – A mi kicsi hugink. Azt hiszem, segítenünk kell neki.
- Én is azt hiszem – felelt George. – A legutolsó csínyünk itt.
- Nos Ginny, George és én készen állunk elterelni a banya figyelmét...

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

- Haha, tökéletes! – kiáltotta győzedelmesen Fred, ahogy ő, George és Fred elhelyezték a Hordozható Mocsarat a klubhelyiség asztalán.
- Egy kis Nagyító Rontás és kész.
- Umbridge irtó dühös lesz – vigyorgott Lee. Befogja a Mardekár házat a piszkos munkára, hogy elkapjanak.
- Ez a terv – felelte George.
- Azt akarod, hogy elkapjanak? – kérdezte Lee idegesen. Egyik ikerről a másikra nézett és aztán megértette. – Holnap elmentek, igaz?
- Holnap tökéletes lesz – bólintott Fred.
- Együtt találtátok ki, vagy csak te?
- Csak úgy jött – válaszolt George. – amikor Ginny segítséget kért Harrynek.
- Nincs értelme tovább maradnunk most már tényleg – mondta Fred rosszkedvűen.
- Csak mert Angelina nem beszél veled?
- Nem csak ezért Lee, tudod – nézett rá Fred. Lee bólintott.
- Sajnálom, haver.
- Nézd Lee – kezdte George. – Ez a kettőnk ügye.
- Úgy sem tennénk le a RAVASZ-t - mondta Fred.
- És ez egy drámai távozás lenne – mondta George színpadiasan, megveregetve Lee hátát.
- A suli emlékezni fog ránk - vigyorgott Fred.
- Hát biztos, hogy egy darabig nem felejtenek el titeket - mosolyodott el Lee.
- Hiányozni fogsz Lee – mondta George.
- Ó, de cuki – kacsintott Fred.
- Hülye állatok – mondta mindkettőt tarkón ütve.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Fred összetekerte a megrendelőlapjait és a zsebébe gyömöszölte. Becsomagolta a dolgai többségét a ládájába, bár tudta, hogy nem lesz képes elvinni. Szintén tudta, hogy Umbridge majdnem határozottan meg fogja próbálni kinyitni, ahogy eltűnik (és George szintén); így, ő és George megmaradó viccdolgaikat odaadták Ginnynek.
Végül bezárta a ládát.
Fred körbe nézett a szobában, ahol annyi éjszakát eltöltött. Hiányozni fog a falakon lévő poszter, a szoba maga, ahol annyit ökörködtek. Hiányzik a klubhelyiség is majd, a tanórák is (kivéve a Bájitaltan), még a tanárok is egy kicsit.
És Angelina.
Fred nyelt egyet. Így lesz a legjobb, távol tőle, hogy tényleg nem találkozzanak. A fizikai távolság megoldja a problémát.
Angelina nélkül megőrül, de messze tőle tud koncentrálni a boltra, dolgozni fog. Ő és George a következő hónapokat ott töltik, felújítják a helységet, feltöltik áruval és leltáraznak. Végül megnyitják az üzletet.
Van elég pénzük, lakásuk is van a bolt felett, egy kis hely, ahol lakhatnak. Hazamenni az Odúba? – ez nem lehet kérdés: anyjuk szívrohamot kapna, ha megjelennének. És a Grimmauld tér is túl messze van és nagyon lehangoló.
Igen, gondolta Fred, jobb lesz, mint itt, most még szórakoznak egy jót itt, Umbridge megkapja szülinapi ajándékát.
Fred erről ábrándozott, amikor kopogtattak az ajtón.
- Gyere! – kiáltotta.
- Szia.
Fred óriási lendülettel fordult meg a hang hallatán. A halvány fényben felbukkant az Ő árnyéka. A hosszú haja szabadon és göndören omlott a vállára. Most fehér inget és szoknyát viselt, ami nagyon jól passzolt a bőre színéhez.
- Angie – suttogta.
Hetek óta nem látta ilyen közelről. És most itt volt, pár lépésnyire tőle, egyedül a fiú szobájában. A fájdalom a mellkasában kibírhatatlan volt. Mit akar itt? Nem veszi észre, hogy milyen kínt okoz Frednek?
- Szóval elmész – suttogta a lány fehér arccal.
- Ja, ki mondta?
- Alicia.
- Gondolhattam volna – morgott Fred.
- George most vele van – hajtotta le a fejét Angelina. – Valahol.
- Rendben – mondta Fred. Biztos búcsúzkodnak...
- Mit akarsz Angie? – kérdezte fáradtan végül, de elég gorombának hangzott.
- Én csak... – kezdte. – nem szeretném, hogy elmenj.
Fred felkapta a fejét.
- Miért?
- Azt hiszem, tudod – remegett meg a lány hangja.
- Nem hiszem – felelt a fiú és ránézett egy kis haraggal. – Világosíts fel kérlek.
- Fred, kérlek – Angelina szemeiben könnyek gyűltek össze.
- Kérsz, mire? – kérdezte keményen Fred. – Hogy itt maradjak?
- Szeretném, igen – emelte fel a hangát Angelina, de még mindig reszketett.
- Oké, én már elmondtam mindent, amit akartam és tőled is eleget hallottam – azzal Fred elfordult dühösen, mert úgy érezte a lány csak játszik vele.
- Fred, kérlek ne menj el – suttogta Angelina.
- Miért ne? – kérdezte idegesen a másik. – Nem érted? Nincs miért itt maradnom. Semmiért.
- De...
- Nem! - Fred újra szembe fordult vele. – Nem csinálok már itt semmit, Angie. Szeretlek, te meg nem és nem akarom magam tovább kínozni. Nem tudok többé rád nézni, mert minden alkalommal rohadtul fáj.
- Fred...
- Sajnálom, hogy leromboltam a barátságunkat – folytatta Fred, észre sem véve, hogy a lány megszólalt.
- Sajnálom, nem akarok többé a közeledben lenni, belefáradtam, tényleg. Talán egy év múlva képes leszek túltenni magam rajtad, de most még nem.
- Fred, végig hallgatnál? – sírta dühösen a lány. Könnyek folytak a szeméből. – Jó – gondolta Fred, sírjon csak, hadd fájjon neki is.
- Mi? – kérdezte hirtelen észbe kapva. – Mit akarsz még elmondani?
Hosszú csönd telepedett rájuk, Fred szíve hevesen dobogott, a szorítás a mellkasában erősebb lett, a fiú csodálkozott, hogy nem reped szét.
- Nem akarok többé a barátod lenni – mondta a lány.
- Végre egyet értünk valamiben – morogta Fred. – Ha nincs más, akkor elnézést, pakolnom kell.
De Angelina elkapta a karját, majd két kezébe fogta a fiú arcát és ajkait rátapasztotta a másikéra. Fred érezte, hogy összeszorul a torka, hogy érezte a lány ajkait az övéin és ahogy csókolóztak, mindent elfelejtett.
De aztán észbe kapott. A lány fájdalmat okozott neki és emiatt dühös volt rá. Most is itt van és játszik vele, amikor mindenét kiöntötte, bevallott mindent, kiterítette a lelkét. Dühe egyre nőtt, mint egy gusztustalan daganat. Ellökte magától a lányt, de a vállát megfogta és szorosan tartotta.
- A francba veled – mondta dühösen, torka megremegett. – Ne csináld ezt.
- Fred kérlek – suttogta és újra a fiú nyaka köré fonta a kezét és megsimogatta az arcát. – Akarom.
Angelina újra megcsókolta. Fred hatalmas nyomást érzett az ágyékában és fájdalmat a mellkasában. A vágy és a szerelem kínozták és beteggé tették. Felnyögött, amikor a lány ajkait érezte a nyakán.
- Ne csináld ezt – ismételte meg.
El akarta tolni magától, de helyette átkarolta a derekát.
- Ne csináld, hacsak nem gondolod komolyan – tette hozzá, feleslegesen. A lány szája már a fülét csiklandozta, a lélegzete meleg és édes volt.
- A legkomolyabban – suttogta Angelina, majd visszatért Fred nyakához. A fiú kezei megfogták a lány arcát és mélyen a szemébe nézett, ami fényesen csillogott a visszafojtott könnyektől és teste remegett, mint a nyárfalevél.
- Mond még egyszer – kérte komolyan. Egy magányos könnycsepp gördült végig a lány arcán.
- Szeretlek – suttogta.
Fred cigánykereket vetett volna örömében, vagy valami hülye módon fejezte volna ki azt, a lány szavai zene volt füleinek. De most túl fáradt és kimerült volt, tele szenvedéllyel és szerelemmel, dühvel, millió indulattal – gyenge volt, pedig akarta őt.
- Te jó ég – bökte ki végül, mielőtt a lány éhesen megcsókolta volna.
Végül ajkaik összeértek és Fred felnyögött, amikor nyelveik találkoztak, a lány kezei beletúrtak a hajába, ahogy a csók mélyült. Milliószor jobb volt, mint a kviddics sátorban. Fred mindent elfelejtett: levegőt venni is például, de ez egy cseppet sem zavarta – hallotta a lány zihálását és elszédült, ajkaik szétváltak.
- Merlin - lihegte. Vett egy mély lélegzetet.
- Fred - suttogta Angelina gyengén. Ráemelte hatalmas szemeit és elvörösödve így szólt.
- Feküdj le velem. Kérlek.
Fred lüktetést érzett a nadrágjában és csak hunyorgott.
- Most?
- Most.