Fred vett egy mély levegőt, és kábultan nézett a lányra.
- Biztos? – kérdezte, mert azt hitte rosszul hallott.
- Persze – hangzott a válasz, aztán a hang tulajdonosa közelebb ment és újra megcsókolta. Fred újra a szájában érezte Angelina nyelvét, mire magához húzta és mohón csókolni kezdte, mintha az lenne az oxigén.
- Zárd be az ajtót – mondta halkan a lány, mire Fred kotorászni kezdett a talárjában, ami székre volt dobva, megtalálta a pálcáját és elmondta a bűbájt, ami bezárta az ajtót. George és Lee is távol voltak, nem kellett félni tőlük.
Odavezette Angelinát az ágyhoz, csókolta a nyakát és közben kigombolta a lány ruháját és lecsúsztatta róla az inget. Angelina lerúgta a cipőjét, hátradőlt az ágyon és magára húzta Fredet, aki forrón megcsókolta.
- Istenem – nyögte, ahogy a lány ajkait érezte és a gatyájában nőtt a szorítás.
Ledobta magáról a pólót és a nadrágot a sarokba hajította.
- Jézus, Angie – sóhajtotta, ahogy a lány nyelve csiklandozta a bőrét a mellkasától a köldökéig – az érintése egyszerűen megőrjítette.
- Angie – nyögte. –Várj – és magához húzta, majd megcsókolta.
Elkezdte a lány szoknyáját kioldani, rengeteg gomb volt rajta, de végül sikerült lehúznia róla. A melltartójával szállt harcba ezután, ezt is sikeresen eltávolította. A lány bőrét melegnek és selymesnek érezte, kezelésbe vette a mellét és apró csókokat lehelt rá, nyelvével kényeztette.
A lány lihegett és sóhajtozott, kezeivel a fiú hajába túrt. Fred keze a lány combjára siklott és kicsi följebb, a bugyijánál kezdett simogatásba, benyúlt alá, mire Angelina megremegett és magasabbra nyomta a csípőjét. Fred ujjai a tüzelő húshoz értek és dörzsölni kezdte.
- Fred – nyögte most a lány. Fred szája most a selymes barna bőrön a hasáig csúszott, megemelte a lány derekát és lehúzta róla az alsóneműt.
- Várj – suttogta a lány.
- Shh – búgta a fiú és bevette magát a lábak közé. Nyelvével végigszaladt a bőrön és a belső combon.
- Oh – lihegte a lány és még jobban szétnyitotta a lábait. Fred nyelve feljebb siklott a puha húsig. Angelina megint felnyögött. Fred imádta a lány puha bőrét, ízlelni, ezt a hihetetlen ízt, Angelina karamell és vanília ízű bőrét.
- Kellesz nekem – suttogta Angelina.
Fred rámosolygott és magához húzta a lányt, majd megállt.
- Elfelejtettem – mondta.
- Mit?
- Fogamzásgátló Bűbájt. Várj, a pálcám...
- Nem kell, már elvégeztem, folytasd – és megcsókolta. Fred nem értette, mit ért a lány ezen, de a vágy elragadta és lassan belé hatolt. Angelina felsikkantott.
- Igen...- nyögte Fred. – Angie...
A lány is hasonló hangokkal fejezte ki érzelmeit – Fred nevét ismételgetve.
A végső sikoltozások után csönd lett, de a lélegzetvételük kánonja még hallatszott. Kielégülve, boldogan feküdtek egymás mellett, majd Fred a lányra nézett, akinek a szeme tele volt könnyel és szerelemmel. Nos, ami a fiú érzéseit illeti, ezt akarta érezni, ha szerelmeskedik valakivel. Angelinával. Semmi nem volt még ilyen tökéletes az életében.
Megcsókolta és megsimogatta a lányt, és ismét magáévá tette. Fred soha nem akarta, hogy ennek vége legyen. Angelina becsukta a szemét és újabb nyögések hagyták el az ajkát.
Fred erőt érzett kettejük közt és tudta, elveszett a szerelem tengerében. Egy utolsó lökés és ismét érezte a remegést.
Hosszú ideig nem mozogtak, Fred nem is bírt megmozdulni. Ránézett az alatta fekvő Angelinára, akinek a szemeiből könnyek folytak, de mosolygott. Lassan kicsúszott belőle és mellé gördült, majd belenézett a lány szemeibe.
- Huh – suttogta a lány.
- Jó? – kérdezte a másik mosolyogva és letörölte hüvelykujjával a lány könnyeit.
- Nagyon jó – felelte és megcsókolta. – Szeretlek.
Fred behunyta a szemét, majd kinyitotta.
- Szeretlek – mondta ős is és a szájára tapasztotta az övét.
Átölelte a lányt és szótlanul feküdtek egymás mellett, végül a csendet Fred törte meg, akinek eszébe jutott valami.
- Angie – kezdte halkan.
- Mmm? – mormolta az említett, akinek a feje Fred vállán pihent.
- Azt mondtad, hogy elvégezted a Fogamzásgátló bűbájt...
- Aha.
- Mikor? – kérdezte Fred, mert a lány semmiképpen sem végezhette el a szeretkezésük előtt, ez BIZTOS.
- Angie, az mondtad...
- Igen, mielőtt idejöttem volna.
- Előtte? – kérdezte a fiú értetlenül, majd elnevette magát. – Tehát mielőtt idejöttél. Honnan tudtad, hogy ágyban kötünk ki?
Angelina zavarba jött, huncutul rámosolygott Fredre.
- Gondoltam, miért ne? – válaszolt a lány és nyelvével a fiú kulcscsontját csiklandozta.
- Kis cselszövő ribanc – suttogta Fred és megcsókolta, mire az ágyéka ismét izgalomba jött.
- Segítek, hogy megkönnyebbülj – dorombolta Angelina, aki érezte Fred problémáját és megcsókolta a füle alatt.
- Gonosz – nézett rá Fred. A lány csak elmosolyodott és lovagló ülésbe helyezkedett a fiún.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A reggeli nap egy vékony csíkban sütött át a bársony függönyön, egyenesen Fred szemébe világítva, aki gyorsan be is húzta azt. Eközben összeütközött valakivel, aki az ágyában feküdt, és kinyitotta a szemét, majd megpróbált visszaemlékezni az estére, aztán elmosolyodott. Angelina mellette békésen aludt, teljesen meztelenül, de a takaró befedte. Fred vigyorgott, mint egy bolond. A tegnap éjjel volt a legjobb éj az életében és most egy lány, vagyis az Egyetlen fekszik mellette. Odadörgölőzött a lány nyakához és érezte az illatát: karamell, jázmin, szex, édesség. Angelina halkan felsóhajtott és mocorogni kezdett. Fred érezte, hogy ismét megérett az alkalom egy új akcióra. De hagyjuk szegény kicsi lányt aludni – gondolta és elmosolyodott. Azt hitte a tegnap esti dolgok után hulla fáradt lesz, de nem! Majd kicsattan az erőtől, pedig az este nem volt semmi... Készen áll sok új menetre, akár egész nap.
Angelina kinyitotta a szemeit, ránézett Fredre, aki megpuszilta az orrát.
- Szia – mosolygott a lány.
- Jól aludtál? – kérdezte Fred, szintén mosolyogva.
- Igen, csak nem tudom, hogy fogok normálisan járni...
- Hát, túl nagy vagyok – vigyorgott Fred.
- Meglehet. Hogy tudsz felállni?
- Én mindig állok – hangzott a válasz. – Valahogy...
- Nimfomániás állat.
- Teljesen – mondta Fred és megcsókolta. Angelina visszacsókolt, majd hosszú ideig egymást vizslatták, aztán ismét egymásnak estek és átélték az éjszaka örömeit, majd ismét csend telepedett rájuk.
- Elmész – szólalt meg Angelina, nem kérdés volt.
Fred becsukta a szemét, ezt el is felejtette, ahogy szinte mindent, csak a lányt nem. Nem akart erre gondolni, de válaszolnia kellett.
- Igen.
Angelina nem mondott semmit, csak bólintott. Egymásra néztek és a lány szemeiben könny csillant.
- Hé – súgta a fiú és megölelte a lányt, majd letörölte a könnyeit. – Ne, baby, kérlek ne.
Angelina szipogott.
- Nem akarom, hogy elmenj.
- Tudom – mondta Fred szomorúan. Most már ő sem akart elmenni, de csak amiatt, hogy itt lehet vele a szobában és szexelnek és beszélgetnek, de a hülye házik meg egyáltalán nem és a szörnyű igazgatónő sem, meg az őrült Fekete Mágus, aki el akarja foglalni a világot. Szóval ez így lehetetlen – nem tarthatja örökké itt.
- Angie – szólt lassan.
- Tudom – suttogta a lány. – Tudom, hogy itt már nem vagy boldog.
- Tudod miért kell elmennem.
- Tudom. És utálom.
Erre a fiú nem mondott semmit, nem is volt semmi, amit mondhatott, csak ölelték egymást.
- Azt akarom, hogy boldog légy – mondta végül Angelina. – Ha itt nem vagy az, akkor...
- Csak egy pár hónap, Angie – mondta gyorsan Fred. – Pár hónap múlva vége a sulinak és újra együtt leszünk.
- Ezt is tudom – suttogta a lány és becsukta a szemeit.
- Minden nap írok majd – jelentette ki buzgón Fred.
- Hogy? Umbridge átvizsgálja az összeset, soha nem engedné be a tiedet.
Fred ezt el is felejtette. Umbridge és a mardekáros talpnyalói minden egyes pergament ellenőriznek, ami ki és be jár az iskolába, Angelinának igaza van, soha nem engedne be egy általa írt levelet.
- Kitalálok valamit – mondta határozottan. – Fred Weasley vagyok, emlékszel? Mindig megszegem a szabályokat.
- Azt akarom, hogy boldog legyél – ismételte a lány.
- Az leszek, te és én, együtt – a lány ránézett szomorú és reménnyel teli szemmel.
- Megígéred?
- Megígérem – és Fred megcsókolta gyengéden és édesen.
Angelina végül rámosolygott.
- Hiányozni fogsz, te hülye.
- Te is nekem.
- Hiányozni fog a kezed – mondta lágy hangon a lány és megpuszilta Fred ujjait.
- A kezemnek is hiányozni fogsz, hidd el – Fred belecsókolt a lány nyakába, aki nevetni kezdett.
- Adj nekik valamit, hogy emlékezzenek rám – mondta kiszáradt torokkal a lány és rátette a fiú kezeit a mellére.
- Oh – mosolygott a fiú és megpuszilta a lány fülcimpáját, majd óvatosan harapdálni kezdte.
- Kedves – tette hozzá és simogatni kezdte a lány mellét. Angelina felsóhajtott, majd érezte, hogy Fred ismét feltöltődött.
- Látom felébredt...
- Mondtam, én mindig készen állok – mormogta Fred és szájával a lány kulcscsontját simogatta, majd kezeivel lejjebb araszolt és ott kezdett izgalmas játékba.
- Fred - nyögte a lány és igyekezett kitörni a szorításból. – óráink lesznek!
- Nem órákig– búgta Fred és visszatért eredeti cselekvéséhez. – Időnk, mint a tenger.
Felemelte a lány csípőjét és lassan belé csúszott.
- Merlin – sóhajtotta. Jó, volt, nagyon jó.
- De – pihegte Angelina. – ez jó, de el... fogunk.. késni.
- Nagyon jó indokunk lesz – és Fred gyorsított.
- Igen – nyögte a lány elfúló hangon. – gyakorlati biológia...
És aztán felsikoltott.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

- Fred, fel KELL kelnünk – mondta Angelina és ellökte magától a fiút.
Reggeli idő volt, de ők itt örömködtek egymással és Fred nem mutatta jelét, hogy abba akarná hagyni. Egész éjjel (és reggel) itt szerelmeskedett a legjobb lánnyal és nem akart felkelni. Rájött, hogy még soha nem csinálta reggel, de elhatározta, ezentúl igyekszik gyakrabban, mert ez jó kezdése a napnak.
- Még egy kicsit – kérte Fred. – Azt hittem a lányok szeretnek összebújni.
- Szeretnek is, de...
- Akkor meg – és a fiú közelebb húzta. – Maradjunk egész nap ágyban, jó?
- Fred – mondta Angelina és felült és a takaró lecsúszott róla, Fred nagy örömére.
- Nos, EZ kellemes látvány – vigyorgott. Ekkor egy hatalmas dörrenés hallatszott az ajtón.
- Kuss - pisszegett Angelina és gyorsan betakarta magát. – Fred hol a ruhám?
- Engedj be te kéjenc – rángatta az ajtót Lee.
- Használd a pálcád – javasolta George.
- Bakker – káromkodott Fred és odanyújtotta a lány felsőjét, aki gyorsan magára kapta.
- Alohomora! – kiáltotta Lee és az ajtó kinyílt; Fred épp ekkor vette fel a boxerét. Lee és George a szemük elé kapták a kezüket.
- Ne mutogasd nekünk – sikoltotta Lee és bebotorkált a szobába, de beleesett Fred ágyába. – Csak a cuccainkért jöttünk.
Fred ráhunyorgott és felvette a farmerját is.
- Nem baj, ha pucérak vagytok, nem látunk semmit – mondta George.
- George te köcsög! – kiáltott Fred.
- Angelina is meztelen? – kérdezte Lee reménykedve.
- Teljesen felöltözve – mosolygott Angelina és az utolsó gombot is begombolta a szoknyáján.
- Basszus – sóhajtotta Lee és George egyszerre és kinyitották a szemüket.
- George te állat – nézett rá Fred.
- Neked is jó reggelt tesó – mosolygott rá George. – Angelina, úgy nézel ki, mint akit szétkúrtak. Nem, Lee?
- Teljesen – helyeselt Lee.
- Barmok – rázta a fejét Angelina. – Fred, találkozunk a reggelinél.
Adott neki egy gyors puszit, mire Fred magához vonta és szenvedélyesen megcsókolta, majd Angelina távozott. Fred, George és Lee nézték.
- Fene, Fred te szerencsés tökös.
- Tudom – vigyorgott Fred.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A reggeli elég sietősen ment; Fred és Angelina tíz perc alatt tömték magukba a menüt, Bájitaltan előtt. Fred általában nem szeretett Bájitaltannal kezdeni, de az éjszaka emlékei és a George-dzsal szervezett akciója felcsigázta. Piton szokásosan gonoszkodott, levont tíz pontot mert a Farkasölőfű Főzetük halvány vörös volt zöld helyett. Fred csak mosolygott magában, mikor Piton egy hét büntető munkára ítélte.
- Ma este a szobámban, Weasley – sziszegte. – Biztosan élvezni fogod a bájitalok sorba rendezését. Hatkor!
- Kíváncsian várom – suttogta Fred George-nak.
A nap további része normálisan zajlott; ez egyszer nem csinálnak bajt a SVK órán, mire Umbridge megjegyezte: „mérhetetlen változásokon megy keresztül az iskola...” és a „Minisztérium új módszere hatásos, a lázadókat komolyan megbüntetik”. Aztán feladta a 342. oldalt olvasásra és édeskésen hozzátette: ehhez nem kell beszélni.
Ahogy a nap telt, Fredben úgy hatalmasodott el a hiány Angelina iránt és az izgalom, hogy ma elhagyja az iskolát.
Csak egy pár hónap – mondta magának. - Pár hónap, amíg nem beszélhetek vele, nem tudok róla semmit, hogy mit csinál vagy gondol; nem mondhatom el neki, hogy megőrülök érte...
Elkezd majd dolgozni a Weasley Varázsvicc Vállalattal és a Weasley-termékeket szabadalmaztatja – de majd kitalál valamit, ami felírja az égre: Szeretlek Angie!
Huszonöt perccel öt előtt Angelina belépett a fiúk szobájába. Csendesen megölelték egymást és percekig némán tartották a másikat. A lány nem sírt, ahogy a fiú sem, de legszívesebben megtette volna.
- Szeretlek – suttogta Angelina.
- Szeretlek – válaszolt Fred is és megcsókolta gyorsan és vadul, majd abbahagyta, mert tudta, nem bírná ki, hogy ne menjen tovább. Most nem lehet. Segítenie kell Harrynek, hogy bejusson Umbridge irodájába.
Angelina megpuszilta a homlokát és szó nélkül kiment a szobából.
Pár perccel később belépett George.
- Kész vagy?
Fred megtapogatta a zsebeit és így szólt: - Kész.
- Menjünk – sóhajtott George, megragadta a kis dobozt, ami a Hordozható Mocsarat tartalmazta.
Gregory Smarmy folyosóját választották; a diákok kerülték, amikor csak tudták, mert a hatalmas festmény különösen fajtalan megjegyzésekkel kommentálta a diákokat, akár fiú, akár lány volt az illető. Csak sajnos itt lehetett a Nagyterem felé menni... Most üres volt a folyosó, mert kajaidő volt. Amikor Fred és George belépett, Gregory, aki lustán ült egy kerti kanapén, felugrott és hosszan füttyentett.

- Jó estét fiúk – mondta, a hangja szenvedélyesen csengett. – Ikrek, vörösek, milyen remek!
- Ne akard megtudni mennyire, Gregory – felelte George összeszorult szemekkel.
- Mmm, milyen formás fenék – nézett Gregory Fredre.
- Te jó ég – kiáltott fel a fiú és rászegezte a pálcáját a festményre. – Silentio!
- Mocskos féreg – mondta George. – Jó lenne, ha többet meg sem szólalhatna.
Kicsomagolta a Mocsarat és letette a földre.
- Mekkorára akarjuk csinálni? – kérdezte végül.
- Hogy kitöltse az egész folyosót – válaszolta testvére. – nehogy elfelejtsenek minket...
- Oké – vigyorgott George. – Egy szép iszapos táj...
- Természetes... És legyen mély is, hogy át kelljen úszni rajta.
- Rendben.
- Kész vagy? – Fred rámutatott pálcájával a mocsárra. George is elővette az övét és megcélozta.
- Csináljuk együtt – mondta. – Egy, kettő, három, Engorgia!
Hátrálni kezdtek, ahogy a mocsár növekedett, majd különféle mélyítő-nagyító átkokat végeztek. A mocsár iszapos volt, az egész padlót befedte, minden süllyedni kezdett a gusztustalan lápba. Még elmondtak pár igézetet és a falak teljesen összekenődtek iszappal, növényekkel, a gaz lassan befonta Gregory képét is.
Alighogy befejezték a művet, egy kis csapat H
hugrabugos és mardekáros csapat tűnt fel a sarokban, ahol elkezdődött a mocsár. Egy mardekáros fiú felüvöltött, ahogy érezte talpa alatt a ragacsos homokot. Társai visszahúzták a hangoskodó egyedet.
Fred és George rendkívül jól szórakoztak.
- Ez így jó lesz Harrynek – mondta George. – Remélem nézi az óráját.
- Akasszuk ki őket, oké?
És megtették. Egyre több diák állt a sarokban dühös kiáltásokat hallatva, ahogy szembe találták magukat a mocsárral, ami iszaposan, bugyborékolva állt és néha le-le köpött egy diákot a gusztustalan sárral.
- A két Weasley – mondta egy elnyújtott hang. Fred és George szembe találták magukat Draco Malfoyjal és két testőrével Crakkel és Monstroval.
- Malfoy – szólította meg George. – Én is örülök, hogy látlak.
- Most benne vagytok, Weasleyk – mondta mosolyogva Draco. – Ha Umbridge meglátja, végetek. Semmi sem lehetne kielégítőbb, mint hogy kicsapjanak titeket, talán hogy a hülye öcséteket is, de nem akarok telhetetlen lenni.
- Nagyon megijedtünk – válaszolt Fred. – George?
- Tele a gatya, Fred – így az ikertestvére. – Teljesen begyulladtam.
- Crack, Monstro – szólt a fiú. – Fogjátok meg őket.
Fred és George összenéztek, ráemelték a pálcájukat támadóikra és elkiáltották magukat.
- Pogyászusz! – mire a két óriás hátratántorodott, nekiütköztek egymásnak és nagyon furcsa testhelyzetbe kerültek.
- Szánalmasak – mosolygott George.
Abban a pillanatban egy ideges hang kiáltott fel. Pansy Parkinson sietett feléjük Blaise Zabinivel a nyomában.
- Asszem ez a végszó – mondta George.
- Hagyjuk őket itt – válaszolt Fred. – Azt hiszem előkészítettük őket a durranásra.
- Aha – és George meggyújtotta a Megtévesztő Petárdát egyenesen Blaise és Pansy felé irányította, majd Freddel a Nagyterem felé futottak.
- Most hova? – kérdezte George.
- A bejárathoz – kiáltotta Fred. – Kezdjük a műsort!
Tovább rohantak és egy sarkon majdnem beleütköztek egy csapat diákba, de jókor, mert még több mardekáros közeledett feléjük, akiket egy kisebb csapat gyerek követett – mind a Mocsár áldozatainak tűntek. Fred és George Malfoyra néztek, aki előttük állt gonoszul mosolyogva. Erre ők még szélesebben vigyorogtak vissza rá.
Aztán tanárok jöttek, kísértetek, többek közt Hóborc, aki őrülten kacagott – valószínűleg ő is látta már a Mocsarat. A diákok körülzárták őket, csapdába estek – de csak egy pillanatra.
Fred a tömegre nézett, és meglátta Őt. Angelina utat tört magának és feléjük tartott, mire Fred megrázta a fejét. – Ne – gondolta Fred. – Ne gyere ide, ez a mi ügyünk George-dzsal.
Angelina az ajkába harapott, majd bólintott, és a szemeibe könnyek szöktek.
Fred másfele nézett, de ő is szörnyű nyomást érzett a mellkasában. Fred körülnézett, majd meglátta Ront, akinek a szemei teljesen kikerekedtek, majd Hermionét, aki a fiúba kapaszkodott falfehér arccal. Majd Harryt is kiszúrta, akinek vörös volt az arca a futástól.
És végül…
- Háhá – hallott egy győzedelmes hangot, Umbridge-ét. – Azt hittétek, hogy jó móka a folyosót mocsárrá változtatni?
Fred ragyogva nézett rá, félelem nélkül. George-ra kapta tekintetét, majd vissza az igazgatónőre.
- Nagyon is, ja – válaszolt vakmerően és sötéten rámosolygott.
Valaki felkiáltott, majd Frics jelent meg Umbridge mellett, kezében egy pergament lebegtetve.
- Itt az engedély igazgatónő – lihegte. – Itt az engedély, a korbácsolás… hagy próbáljam ki…
Fred és George összenéztek. Szegény Frics, majd meghal, hogy kínozza a diákokat és amikor legálisan is van rá engedélye használni a „jól bevált módszereket”, ők ketten megvonják tőle ezt a lehetőséget. Fred már-már megsajnálta a vén kecskét.
- Nagyon jó Argus – nézett csillogó szemmel Umbridge az ikrekre. – most végre megtanuljátok, mi történik a szabálysértőkkel az én iskolámban.
Az Ő iskolájában? Fred dühös lett. - Ez a MI iskolánk, te kurva, a suli mindenkié, a diákoké, a tanároké és Dumbledore-é – gondolta, majd egy hűvös mosolyt erőltetett az arcára.
- Tudja mit? Nem hiszem. Mi kinőttünk a tanulásból.
- Ja, én is így érzek – vigyorgott lazán George.
- Itt az idő a való életben is kipróbálni az adottságainkat, nem gondolja? – Fred kíváncsian meredt Umbridge-ra, és elégedetten látta, hogy annak diadalittas arca hogy csap át idegrohammá.
- Egyetértek – vette fel George testvére arckifejezését, majd előkapta a pálcáját, majd elkérte Fredét is és kimondta a varázsigét. – Invito Seprűk!
Fred nem tudta, mi történik, de a távolban egy hangos dörrenést hallottak, ami bizonyíték volt rá, hogy a begyűjtő átok működött.
A tanulók és a tanárok megdöbbenve látták, hogy két seprű bukkan fel hirtelen, magukkal vonszolva a láncokat, amik őrizték őket Umbridge irodájában. Néhányan rémülten felsikoltva ugrottak el a seprűk útjából, mielőtt azok földet értek gazdáik lába előtt. A rajtuk lévő láncok hangosan csattanva értek talajt.
Fred megragadta a seprűjét, megszabadítva szegényt láncaitól a lába közé kapta.
- A soha viszont-nem látásra – nézett önelégülten Umbridge-ra.
- Legalábbis reméljük – azzal George is felpattant a seprűjére.
Fred a tömegre pillantott, mindenki kikerekedett szemmel bámulta őket néma csendben, viszont Angelina szeméből könnyek hulltak, amik végigfolytak az arcán. Fred szorosan megmarkolta a seprűje nyelét, nehogy odarohanjon hozzá, majd megköszörülte a torkát és hangosan felkiáltott.
- Ha valakinek megnyerte a tetszését a Mocsár, ami a lépcsőknél megtekinthető, jöjjön el az Abszol Út 93. alatt található boltunkhoz, a Weasley Varázsvicc Vállalat megnyitotta kapuit!
George szélesen elmosolyodott.
- Különleges kedvezmény minden roxfortosnak, aki megígéri, hogy ennek a varangyos békának a bosszantására használja – mutatott Umbridge-ra, aki majdnem megpukkadt mérgében.
- Állítsátok meg őket! – sikoltotta, mire mardekáros talpnyalói az ikrek felé indultak, akik nem várva meg a támadás felemelkedtek több méter magasra. Fred még legutoljára Angelinára nézett, aki már mosolygott a könnyei mögül.
- Szeretlek – suttogta neki, majd a lány szájáról ugyan ezt olvasta le, erre a szíve összeszorult.
Hóborc felé fordult, aki közvetlenül mellettük lebegett.
- Keserítsd meg az életét ennek a banyának Hóborc – mondta. Hóborc erre felnevetett, majd tisztelgett, hogy vállalja ezt a nemes feladatot. Egy utolsó intés Angelinának (és Aliciának), azzal Fred és George kirepültek a nyitott ajtón, végül eltűntek az égen.