- Merlin, látod ezt? – ámuldozott Fred. – Ez a hely hatalmas!
Ő és George az Abszol úti boltban álltak, egy nappal azután hogy elhagyták a Roxfortot.
A bolt nagy, négyzet alaprajzú épület volt, hatalmas ablakokkal, teljesen üresen.
- Nem lesz ilyen nagy, amikor teletömjük a cuccokkal és jönnek a vevők – válaszolt George. – Arról beszélek, hogy rengeteget kell dolgoznunk, kész rémálom lesz, jegyzéket kell készítenünk és…
- George, fogd be – szólt Fred kicsit borúsan. – ne untass ilyen dolgokkal.
- Csak próbálok realistán hozzáállni.
- A pokolba a realista gondolkodásoddal. Várj, elképzelem, tele polcok, sok vevő, akik rengeteg pénzt költenek…
Becsukta a szemét és megpróbálta elképzelni, de csak Angelinát látta.
- A francba – morogta.
- Te is a csajra gondolsz? - kérdezte George szomorúan.
- Hogy viselte Alicia? - kérdezte Fred. – Még nem mondtad.
- Nem valami jól – válaszolt George. – Összevesztünk.
- Ti? – lepődött meg Fred. George és Alicia soha nem vesztek még össze.
- Aha. Rémálom volt, soha nem láttam még olyan dühösnek, azt hittem kinyír, vagy nem tudom. Igazából azt is tette...
George megrázta a fejét, majd mosolygott és kuncogni kezdett.
- Mi van?
- Csak arra gondoltam, hogy ezek után... – vigyorgott George, mire Fred megértette.
- Szóval alig egy perccel később, miután üvöltöztetek egymással, leszaggattátok egymásról a ruhát.
- Valahogy úgy – mondta George. – Emlékeztess, hogy mindig dühítsem fel Aliciát, a legjobb vele akkor szexelni, ha irtó dühös.
- Ez édes, George.
- Na ki beszél, te kéjenc.
- Na mindegy – vigyorgott Fred. – Munkára, polcokat szerelni például, jobb, ha máris kezdjük.
- Ki kell csinosítani, mielőtt anya meglátja – bólintott George.
- Úgy érted, mielőtt még megöl bennünket.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A következő héten Fred és George felváltva rendezgették be a boltot és a lakásukat az emeleten (amiből kettő is volt). Falakat építettek, külön szobájuk lett és még egy irodai részt is kialakítottak. Egy kicsi hely volt, egy nagyon pici mellékhelyiséggel, fürdővel és nappalival.
Sajnos a Harrytől kapott pénz gyorsan fogyott, minden kiadásukat át kellett gondolniuk.
Az építkezés fárasztó munka volt, továbbá a találmányaikat is tömegesen kellett gyártani, hogy kitöltsék a polcokat, majd ezeket becsomagolták, felcímkézték és leltározták.
Még bútorokat is kellett venni a lakásukba, ami nem volt olcsó mulatság, ezért elhatározták, hogy egyenlőre csak az ágyakat veszik meg, a többi berendezést meg majd később.
A maradék idejükben meg a postai rendelőknek találtak ki trükköket az áruk becsempészéséhez. Mindenesetre igyekeztek megélni és valami szlogent is kitalálni.
Mindeközben Fred leveleket írt Angelinának, de ezeket nem küldte el, hiszen Umbridge csatlósai úgyis átvizsgálnák őket. Nagyon hiányzott neki a lány és csak remélhette, hogy jól van, de mást is remélt: hogy ő is annyira hiányzik a lánynak. George sem volt jobb passzban, ezért igyekezett mindenféle hülyeséggel elütni az időt és keményen is dolgozott.
Fred minden nappal egyre jobban kezdett beleőrülni abba, hogy nincs mellette Angelina.
Tíz nappal a roxforti távozásuk után a bolt már majdnem elkészült. Az árukkal dugig tömték a polcokat, érdekesebbnél érdekesebb nyalánkságok sorakoztak rajtuk vicces feliratokkal, meghökkentő hatásokkal. A csomagolás nagy betűvel hirdette a gyártókat.
Fred és George még leltároztak, amikor egy éles hangot hallottak maguk mögül.
- Így állunk!
Mrs. Weasley állt a küszöbön, maga mögött Mr. Weasleyvel és Billel, akik néma csöndben álltak. Mrs. Weasley arca paprika vörös volt a méregtől.
- Ó, szia Anya – köszönt Fred.
- Ne szólíts Anyádnak Frederick Michael Weasley – sipította Mrs. Weasley. – Mégis mit képzeltetek?
- Molly – szólt közbe Mr. Weasley. Bill az ajkába harapott, mert kis híján elnevette magát, Fred ragyogva nézett rá.
- Maradj csendben Arthur – folytatta a nő, rá sem nézve férjére, hanem egyenesen két fiát bámulta. – Azt ajánlom, valami épeszű magyarázattal szolgáljatok, vagy különben…
Az ikrek egymásra néztek.
- Ez a boltunk – mondta Fred végül. – a Weasley Varázsvicc Vállalat.
- Azt látom – válaszolt élesen anyjuk.
- De még nincs kész – folytatta George. – a hétvégén nyitunk.
- Oh, tényleg? Milyen… nagyszerű.
De a hangján teljesen más érződött.
- Nos – nézett egyik fiáról a másikra. – ezért jöttetek el az iskolából, emiatt a…bolt miatt.
- Ez az egyik ok – mondta George.
- Nézd Anya – folytatta Fred.
- Nem hiszem el! Nem tudom elhinni, hogy ezt műveltétek! Elhagyni az iskolát, mocsárrá változtatni a folyosót, MOCSÁRRÁ! Igen, tudok róla, levelet kaptam a ti kis ’csínyetekről’. A tanárok nem tudták eltűntetni a mocsaratokat, ezért Fricsnek kellett a diákokat szállítani egy csónakban!
- Tényleg? – kérdezte buzgón George.
- Király – mondta lelkesen Fred.
- Semmi sem király! – rikácsolt Mrs. Weasley. – Van fogalmatok róla, milyen helyzetbe hoztátok apátokat és Billt? Hogy Umbridge mit tud tenni velük? Épp elég volt, ahogy Ron és Harry belekeveredtek ebbe a Dumbledore Serege ügybe…
- Ahogy mi is – vágott közbe Fred.
- Fred – bökte oldalba George.
- Hallgass rám – folytatta Mrs. Weasley.
- Nem, te hallgass ránk – kiáltott rá Fred, mire anyja szemei kikerekedtek, apjuk idegesen elnézett, Bill meg becsukta a szemét.
Fredet azonban nem zavarta, nem akarta végig hallgatni anyja szóáradatát.
- George és én eljöttünk, mert Umbridge börtönné változtatta a Roxfortot. Mindent megtiltott, a tanárokat ellenőrizte és állandóan büntetéseket szabott ki. Tudod Lee mit kapott? Egy olyan pennával kellett írnia, ami a saját vérével fogott! Mi szerencsére csak Pitonnál voltunk büntetőmunkán, szóval megúsztuk.
Csönd telepedett rájuk, Mrs. Weasley szája nyitva maradt a döbbenettől, nem bírt megszólalni, de a fia folytatta.
- Örülök, hogy a DS-hez tartoztam, örülök, hogy olyan emberekkel lehettem együtt, akik gyűlölték ezt a kurvát és nem sajnálom, hogy el kellett jönnünk. Hála nekünk, első napját Igazgatónőként rohangálva töltötte, mint egy idióta, ennek szívből örülök. És még valami, Anya. George és én nem vagyunk hülyék, csak mert soha nem voltunk iskola elsők, meg nem szereztünk meg száz RBF-et. Jók vagyunk a feltalálásban, a viccben, a csínyekben és nem akarunk egy minisztériumi asztalnál kuporogni előléptetésre várva. Ezt a helyet akarjuk két éve, ahol mi vagyunk a főnökök, megdolgozunk érte, ez tesz boldoggá. Ha nem tudsz megbarátkozni a gondolattal, hogy a két fiad vicc boltot nyit, sajnálom. Nem tudunk úgy élni tovább, hogy te dirigálsz, és akár tetszik, akár nem, mi ezt fogjuk csinálni.
Fred hangja egy kicsit berekedt a kiabálástól, és egy kicsit rosszul is érezte magát, még soha nem kiabált az anyjával. Soha. Még rosszabbul érezte magát, amikor könnycseppeket látott a szemében.
- Szép volt, Fred – morogta George. – Hagynod kellett volna, hogy én beszéljek.
- Molly – lépett feleségéhez Mr. Weasley.
- Így gondolod? – kérdezte az asszony. – Hogy engem csak az iskolaelsőség és a vizsgák érdekelnek?
- Általában – válaszolt Fred, mire George hátba vágta és gyilkos tekintettel nézett rá.
- Nem – javította ki testvérét.
- Én csak azt akartam, hogy próbáljatok meg jobban…- mondta a nő, majd elővett egy zsebkendőt. – tudom, hogy nem vagytok ostobák, sőt. Én csak azt akartam, hogy olyanok legyetek, mint Bill vagy Charlie és…
- Percy? – fejezte be Fred, mire Mrs. Weasley felzokogott.
- Fred, nem tudnál kivételesen nem megszólalni? – nézett rá George.
- Anya – kezdte Fred óvatosan. – Sajnálom, nem így akartam elmondani, és tudom, hogy George-dzsal nem tettük neked könnyebbé… sajnálom. Felelősségteljesebben kellett volna viselkednünk. De nézd, saját boltunk van, saját lakásunk és egy teljesen jó tervünk, rendben? Ez nem csak egy fellángolás, ezt te is tudod.
- Hát persze – fújta ki az orrát Mrs. Weasley. – Már két éve titokban ezt szervezitek, nem hallgattatok rám. Amikor kidobtam a vacakjaitokat, akkor sem. Önfejű kölykök, mindketten.
- Ebben hasonlítunk – mondta Fred, mire George megint nyakon vágta, de Mrs. Weasley csak elnevette magát. Egy percig senki nem szólalt meg, majd az asszony megtörte a csendet.
- Ó, kedveseim – sóhajtotta. – Nem tehetek semmit. Nem tudom megváltoztatni a döntéseteket?
- Nem – mondták egyszerre.
- Na, mit gondolsz? – fordult férjéhez a nő.
Mr. Weasley elsápadt, Frednek nagy nehezére esett elfojtani kitörni készülő nevetését.
- Nos, Molly, kedvesem, már nagykorúak – válaszolt végül a férfi. – És mi mindig azt mondtuk a gyerekeknek, azt tegyék, ami boldoggá teszi őket.
- Ezt mondtuk – rázta meg a fejét bosszúsan a nő.
- Attól tartok, igen – mosolygott Mr. Weasley.
- Akkor – fordult vissza a fiúkhoz. – őszinte leszek, nem tetszik az ötlet, ez a vicc-dolog. De apátoknak igaza van, nagykorúak vagytok és nem tilthatjuk meg nektek.
- Akkor…benne vagy? – kérdezte reménykedve Fred.
- Nem tehetek mást – válaszolta Mrs. Weasley. – Be kell látnom, fiúk, remek munkát végeztetek, egész jól néz ki ez a hely.
- Kösz – mosolyodtak el az ikrek.
- És megkönnyebbülve hallottam, hogy a pénzt nem valami illegális úton szereztétek – jegyezte meg élesen anyjuk. – Harry nagyon nagylelkű volt, hogy nektek adta a Tusán nyert pénzt.
- Harry elmondta? – kérdezte George.
- Ron – helyesbített Mr. Weasley.
- Gondolom Ron el akarta kerülni anya Rivallóját – mondta Bill.
- Oh, Bill – nézett rá Mrs. Weasley. – Nem küldök mindig Rivallót, ha mérges vagyok!
Erre mind a három fia nevetésben tört ki.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

- Ha az eladott termékeket nézzük és kivonjuk a…. – számolt Fred és számjegyek sokaságát írta a papírra. – az annyi mint 522 galleon 48 sarló és 60 knút nyereség.
- Jó – mosolyodott el George és elvette a papírt testvérétől. – kétheti bevétel. Nem is rossz.
- Egyáltalán nem – mondta Fred. – ahogy elnézem rengeteg roxforti megrendelésünk van.
- Több helyre van szükség – jegyezte meg George.
- Sok sikert – felelt sötéten Fred. – eleget dolgoztam az elmúlt héten.
A hatalmas íróasztaluknál ültek a lakásban, két hete nyitották meg az üzletet, ami a vártnál jobban indult, de igazán csak roxforti diákok rendeltek tőlük.
Fred tudta, hogy reklám kell a boltnak, mert anélkül csődbe mehetnek, még itt, az Abszol Úton is. Ezen kívül még asszisztenseket is kell fogadniuk, mert ketten nehezen bírják. Mrs. Weasley felajánlotta a segítségét, de fiai elutasították, ugyanis anyjuknak néhány termékük nem igazán tetszett volna.
- Teljesen kivagyok – sóhajtotta George.
- Ahogy én – mondta lassan Fred.
Csend telepedett rájuk, egyikük sem akart most a boltról beszélni. Fred felállt és az ablakhoz sétált, kinézve rajta az utca nyüzsgését látta a délutáni forgalomban. Azt kívánta, bárcsak itt lenne Angelina, a karjaiban akarta tartani, megcsókolni egy kis étteremben és vacsorázni vele. Elhatározta, hogy ma este ír mégegy levelet, amit szintén nem fog elküldeni, de majd a többivel együtt odaadja neki, amikor találkoznak.
- Angelinára gondolsz? - kérdezte George.
Fred bólintott. Néha a pokolban érezte magát az ikrével.
- Te Aliciára?
- Állandóan.
- Szar. Egy nagy szar – fejtette ki a véleményét Fred.
- Komolyan – mondta George. – állni a hideg zuhany alatt és nem beszélni vele...
- Nem levelezni... A Láthatatlan Tinta sem jó, Umbridge ellenőrei kiszúrják azt is.
Ismét csöndesen néztek maguk elé. Fred érezte a fájdalmat a mellkasában, tudta, hogy Angelina most a Roxfortban van és nem jön el onnan, de ő sem mehet vissza. Hacsak nem beszélne vele valahogy, hogy tudassa vele, rá gondol és nem felejtette el.
- Jól döntöttünk Fred? – kérdezte George hirtelen. – Úgy értem, hogy eljöttünk?
- Ezen már én is gondolkodtam.
- Nem szólhatnánk a Rendnek? Be is léphetnénk, tudod, tehetnének valami hasznosat is…
- Ja – bólintott Fred. Már nagykorúak voltak, iskolában sem voltak, nincs több kifogás.
- Másfelől meg nem tudom, mit tehetnénk – sóhajtott George.
- Hát igen, a vicc bolttal nem sokat segítünk, de ha lenne mondjuk… Csalizajgépünk? – és elkezdett gondolkozni.
- Láthatatlan tinta – mondta végül.
- Mi?
- Miért nem csinálunk magunknak?
- Miért? – nézett rá George. – Te mondtad, hogy Umbridge kiszúrja…
- Nem úgy értem, olyat kéne feltalálnunk, ami csak annak mutatkozik meg, akinek a levél szól!
- Ilyen lehetséges? – kérdezte George.
- Miért ne? Ha mocsárrá tudtuk változtatni a suli folyosóját, miért ne tudnánk olyan tintát készíteni, ami túljut a szűrőn?
- És lehetne benne csali üzenet is, például egy ártatlan kis levél a nagyitól, vagy nem tudom.
- És ezt még a Rend is használhatná.
- Feltalálhatnánk egy olyan dolgot, ami nemcsak hogy nagyszabású lenne, a varázslótársadalom javát szolgálhatná, de még a barátnőinkkel is beszélhetnénk!
Fred büszkén elmosolyodott.
- George, azt hiszem pont most találtuk meg életünk nagy küldetését.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A következő hétben nagyon aktívak voltak. Hirdetést adtak fel a Hírverőbe (ami egy olyan lap volt, ami alkalmas reklámozni őket) és címlapra kerültek, akciókat ajánlottak a Kanári krémre és a Tetszhalott tablettára. A terv működött, egyre több vásárló érkezett az üzletbe, a héten négyszer annyi bevételük lett, mint a múltkor egy hónap alatt a megrendelésekkel.
A maradék idejükben a tinta-ügyön dolgoztak, bár sajnos nem igazán sikerült olyan trükköt kifejleszteni, amit ne fedett volna fel egy Előhívó átok, vagy valami.
- A pokolba is – kiáltott fel dühösen Fred, amikor a pergamenen előhívta a bűbájjal az írást, ami nagyon szépen kirajzolódott.
- Talán egy pergament is fel kéne találni, tudod, a tintához.
- Megőrültél – nézett rá Fred. – Mikor kezdtél ábrándozni?
- Nem ábrándozom.
A székükben ültek egy halom üvegcsével az asztalon, amivel kísérleteztek.
- Arra gondolok éppen – kezdte George. – hogy milyen jó lenne itt elaludni és Mellette felébredni.
Fred testvérére nézett, aki ábrándozva nézte a plafont.
- Na, miért nem nevetsz?
- Nem nevetek – rázta meg a fejét Fred. – mert ugyanezt érzem én is.
- Mindjárt itt a Kviddics döntő – sóhajtott George.
- Tudom - mondta Fred.
- Kíváncsi vagyok, mi lesz…
- Ron, mint Őrző? És az a két idióta Terelő?
- Remélem gyorsan vége lesz – grimaszolt a fiú.
- Angie ki fog akadni – rázta meg a fejét a másik. – Látnod kellett volna a Hugrabugos meccs után, teljesen kikészült, csak egy jó csapatot akart, mert az utolsó éve, ráadásul kapitány.
George felállt a székből.
- Ez a vég. Utálok nem tudni semmiről, ami ott folyik.
- Öt hét – mondta Fred. – Ez tart életben, öt hét és vége a sulinak, jönnek haza.
- Öt évnek tűnik- mondta George.
Fred nem mondott semmit, csak becsukta a szemét és csendesen egyet értett testvérével.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

- Köszönöm – mondta Fred egy vásárlónak. – várjuk vissza.
A kövérkés boszorkány mosolygott. – Oh, biztosan kedvesem, az unokaöcsém imádja ezeket a dolgokat – az asszony megfordult és elhagyta az üzletet. Fred most volt egyedül először ezen a napon a helységben, és élvezte a csendet. George éppen a bankba vitte a megkeresett pénzüket a számlájukra tetetni. Szóval egyedül volt, ezt élvezte. Kinyitotta a füzetkét, amiben az eladásokat könyvelték és elmosolyodott. Aztán Angelinára gondolt.
A meccs szombaton lesz, Fred a fél karját odaadta volna, hogy ott legyen és lelket öntsön a lányba, de a tinta-dolog egyáltalán nem haladt jól. A legjobbnak hitt munkájukat is feltárta a bűbáj.
A bejárati ajtó csengője hirtelen megszólalt, mire Fred felnézett a belépő vevőre.
Egy magas, barna bőrű varázsló állt az ajtóban, kis szakállal és őszülő hajjal. Jól öltözött úr volt, mélykék talárban, cseppet sem mosolygós arccal, egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki vicces termékeket akarna vásárolni, de mégis valami ismerős kifejezés ült az arcán.
- Jó napot – köszönt Fred, kicsit idegesen. – Üdvözlöm a Weasley Varázsvicc Vállalatban, miben segíthetek?
- Frederick Weasleyt keresem – mondta a férfi, és bár nem beszélt hangosan, hangja mégis betöltötte az egész helységet. Mély és erős hangja volt, amitől Fred egy kicsit megijedt. Lehet, hogy a Mágikus Törvények Betartásáért felelős osztályról jött, a Mocsár miatt, biztos Umbridge intézkedett.
A varázsló csak nézte a döbbent fiút.
- Én vagyok Fred Weasley, miben segíthetek?
- Üdvözlöm Mr. Weasley – szólalt meg a varázsló. Fred nyelt egyet, a férfi, aki lehet vagy harminc évvel idősebb nála, Mr. Weasleynek hívta.
- A nevem Bernard Johnson – folytatta az idegen és még mindig a fiút nézte, aki nyelt egyet.
- Mr. Johnson? - kérdezte.
- Azt hiszem, ismered a lányomat, Angelinát.
Merlin, ő Angelina apja. Fred még egyszer nyelt egy nagyot.
- Igen - válaszolt most még idegesebben, mert a lány apja még mindig őt vizslatta. – Igen, Angie, vagyis Angelina…
- Elég régóta barátok vagytok – mondta Mr. Johnson, és nem kérdésként.
- I-i-igen uram – válaszolt Fred.
- Elmondott mindent nekem és az anyjának is természetesen – folytatta. – Elég sokat írt rólad, Fred így, Fred úgy. Mondta, hogy nagyon jóban vagytok.
- Remélem uram.
- Van valami más is köztetek, amiről tudnom kéne? – kérdezte Mr. Johnson.
Édes egek –gondolta Fred. – Angie elmondta a szüleinek? Merlin, az apja meg eljött kifaggatni és valószínűleg kinyírni.
- Uh – kezdte lassan Fred. – Uram én… -a hangja elcsuklott.
- Igen?
- Szeretem a lányát – nyögte ki Fred.
Csend lett. A leghosszabb csend, amit valaha átélt.
- Tényleg? – kérdezte Mr. Johnson hűvösen.
- Igen uram – válszolt Fred gyorsan, kiszáradt torokkal. – Lehet, hogy őrültség, de a lánya csodálatos. A legjobb barátom, szeretem és remélem, hogy ő is. Eljöttem az iskolából, uram, de van egy boltunk a testvéremmel, ezt akartuk évek óta és támogatjuk majd a családunkat, mert nincs sok pénzük, de keményen fogunk dolgozni. Én tényleg nagyon szeretem a lányát, ő a legjobb dolog az életemben és kérem ne nyírjon ki…
Mr. Johnson hosszú ideig bámult a fiúra, aki idegesen várakozott. Fred várta, hogy azt mondja, nem elég jó a lányának, egy vesztes.
Ehelyett Mr. Johnson nevetni kezdett.
- Nem nyírlak ki. Miért tenném?
Fred idegesen ránézett. – Azt én nem tudhatom…
- Sajnálom – mondta Mr. Johnson. – Felejtsd el, Angelia nyírna ki engem, hogy eljöttem az Apai Ellenőrzésre, de végre találkozhattam a lányom udvarlójával.
- Oh – mosolyodott el Fred.
- Van itt neked valami – azzal a férfi egy levelet nyújtott át Frednek. – Angelinától jött, hosszabb, mint a szokásos levelei, nem is tudom, hogy juttatta át a rostán.
Fred elvette a levelet remegő kézzel, majdnem elsírta magát. Hogy csinálta ezt a lány?
- Nekem címezte – mondta Mr. Johnson. – De van benne egy extra boríték és amikor megláttam rajta a neved, tudtam, itt az idő, hogy találkozzunk. Ne félj, nem olvastam el a leveled – mosolygott rá.
- Hogy csinálta? – kérdezte zavartan a fiú. – Az ellenőrzés…
- Úgy tűnik Angelina tanári segítséget kapott – mondta Mr. Johnson. – aki segített neki kikerülni a szűrést.
Fred a férfire nézett, aki halványan mosolygott.
- Köszönöm uram, nagyon köszönöm.
- Részemről örülök a találkozásnak, most már értem Angelinát. Kellemes napot, azt hiszem fogunk még találkozni.
- Igen uram – mosolygott Fred. – Remélem.
Mr. Johnson bólintott, majd egyedül hagyta Fredet az üzletben, remegő kezében a levéllel.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Két perccel később Fred kitette az „Ebédelni mentünk” táblát az ajtóra, bezárt, felrohant a szobájába és kinyitotta a levelet. Hevesen verő szívvel olvasni kezdte a papíron lévő szöveget.

Kedves Fred,
Nem tudom, hogy megkapod-e a levelem, McGalagony segít nekem kicsempészni, azt hiszem neki is hiányoztok.
Nekem rémesen hiányzol, nem is tudom, hogy fogalmazzam meg. Nem hiszem el, hogy nem jöttem rá korábban, mennyire szeretlek, akkor több időt tölthettünk volna együtt.
A kviddics meccs szombaton lesz, azért remélem, hogy nem kapunk ki annyira. Mondjuk az öcséd napról napra fejlődik, már nagyon jól repül és magabiztosabb is.
Egy részem örül, hogy nem vagy itt és nem látod a vesztes meccset, de egy másik, nagyobb részem megőrül, hogy nem vagy velem.
Sokat gondolok a kviddics sátorban történtekre, amikor elvesztettük a játékot és próbáltál „vigasztalni”. Remélem hamar eltelik az idő és végre találkozhatunk, mert nem bírom magam távol tartani tőled túl sokáig. (- Oh Angie – sóhajtott fel Fred.)
Remélem, hogy a bolt jól megy. Gyere majd a pályaudvarra, a King’s Crossra, és addig csókolj, míg meg nem fulladsz, nem érdekel, ha a szüleim látják.
Vigyázz magadra! Szeretlek.
Csókol: Angie

- Én is – suttogta Fred és a szeme csípni kezdett. Újra és újra elolvasta a levelet, remélve, hogy még írt valamit, de semmi mást. Öt hét egy egész életnek tűnik.
A kviddics meccs két nap múlva lesz, és látni akarja. Eddig minden meccsen ott volt, vele játszott és amikor megtiltották, nézte. Ez lesz a lány utolsó meccse roxforti diákként és kviddics kapitányként.
- Nem – mondta hangosan és felállt és meghozta döntését.