- Igen! – kiáltott fel győzedelmesen Fred.
- Tesó, végül megcsináltuk!
Ujjongva nézte elkészült művüket, a tintát, ami szépen eltűnt a papíron. Három héttel roxmortsi kiruccanásuk után még lelkesebben álltak neki a tintával kísérletezni és most végre sikerült.
- A Weasley Trükkös Tinta – vigyorgott George.
Fred ránézett, a tintát semmi nem hozta elő a pergamenen, csak a csali üzenetet, senki nem olvashatja el a valódit, csak az, akinek a levél szól.
- Próbáljuk ki – mosolygott Fred. – Ilyenkor örülök, hogy nagy családom van.
- Én hulla fáradt vagyok, inkább holnap.
- Jó.
- Na, végül is megtérült a mi kis Roxmortsos kirándulásunk – mondta George. – A szex jó hatással van a kreatív gondolkodásra.
- Akkor ha Angie és Liss visszajönnek, nagyon kreatívak leszünk.
- Félek magunktól Fred, lehet, hogy a végén milliomosok leszünk. Na jó éjt.
- Jóccakát.
Ekkor egy hatalmas pukkanás hallatszott.
- Mi a… - kezdte George.
A zaj a nappaliból jött, az ikrek előkapták a pálcájukat és beléptek a szobába, ahol anyjuk állt.
- Anya! – kiáltották egyszerre a síró nőre pillantva. – Mi történt?
- Ron – kezdte Mrs. Weasley. – Ginny és Harry, meg Hermione.
Fred szíve elnehezült.
- Mi történt velük?
- Megsérültek – szipogta az asszony. – Bementek a Minisztériumba és Sirius… Tudjukki ott volt és… Halálfalók…
Össze-vissza beszélt, a hangja szörnyű volt.
- Anya, lassabban, ülj le! – vezette a kanapéra George. – Most mondd, mi történt.
- Bementek a Minisztériumba – ismételte az asszony.
- Ron és a többiek – mondta Fred, mire anyja bólintott.
- Meg akarták menteni Siriust.
- Siriust? Elkapták? – kérdezte George.
- Nem – mondta Mrs. Weasley. – Csak csapda volt, Vol…Tudjukki oda akarta csalogatni Harryt, a látomásaival, mint amikor Arthurt látta. Harry azt hitte elkapta Siriust, ezért odament.
- Harry Tudjukki után ment? És magával vitte Ront és Ginnyt?

- Mégis mit képzelt? – fakadt ki George.
- George – szólalt meg anyja. – Ne légy dühös rá, nem tudod, mi történt.
- Eddig bírtam a gyereket, de hogy belerángatni Ront és Ginnyt…
- George! – kiáltott rá Mrs. Weasley. – Bementek a Minisztériumba, és belebotlottak a Halálfalókba…
- Jézusom – suttogta George.
- De jól vannak – folytatta a nő. – Mindannyian, bár Ginny eltörte a bokáját, Ron… Ron komolyabban megsérült, nem tudom mi történt vele, csak hogy fojtogatták valami agyak és most eszméletlen, de rendbe jön. És Hermione... szegény kislány majdnem meghalt, és Neville…
- Huh, Neville is ott volt? – kérdezte George. – Neville Longbottom?
Mrs. Weasley bólintott. – Neki csak az orra tört el.
- És Harry?
- Testileg sértetlen.
- Ezt hogy érted?
- Sirius Black meghalt – mondta csendesen Mrs. Weasley.
- Sirius… meghalt? – nézett rá Fred, mire anyja szipogni kezdett.
- Hogyan?
- Nem tudom, mi történt, csak azt, hogy meghalt a harcban, ugyanis sok Aurorral együtt párbajozni kezdtek a Halálfalókkal, és Siriust megölték.
Fred ledöbbent, Harry keresztapja meghalt.
- Hol van most Harry? – kérdezte lágyan George.
- Visszament az iskolába, ez tegnap éjjel történt. Ron és Hermione kórházban vannak.
- Szegény fiú – sóhajtott George.
Mindannyian Siriusra gondoltak, aki már a család része volt, vele egy családtagot vesztettek el.
- Viszont jó oldala is van a dolognak – mondta Mrs. Weasley. – Rengeteg Halálfalót elkaptak, Caramel is elhiszi, hogy Tudjukki visszatért és Dumbledore újra a Roxfort igazgatója.
- Mikor láthatjuk Ront és Ginnyt?
- Jövő héten jönnek haza – válaszolta az asszony.
- Anya – kezdte George.
- Nem – vágott a szavába. – Dumbledore-nak így is sok problémája van, mennem kell.
- Hova? – kérdezte Fred.
- A Renddel van találkozóm és…
- Mi is megyünk – mondta Fred.
- Mi?
- Mi is megyünk veled.
- Fred, csak a Rend tagjai…
- Akkor belépünk, elég nagyok vagyunk, már iskolába se járunk, jogunk van hozzá. Mindig azt mondtad, csináljunk valami hasznosat.
- Ebben igaza van – helyeselt George.
- Fred, ez nem ilyen egyszerű…
- Nem érdekel Anya. A fenébe is, majdnem megölték a testvéreinket és mi erről semmit sem tudtunk, szóval mostantól segítünk, megyünk.
Mrs. Weasley tiltakozni akart, de fiai makacsul néztek rá.
- Akkor menjünk.
- Jó, de előtte még el kell intéznünk valamit.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Bumm! Fred kinyitotta a szemét és a Grimmauld tér 12 előszobájában. A bársonyfüggönyök Sirius családjának portréjain összehúzottan álltak, a lakás a szokásosnál is kihaltabb volt.
- Rendben van – mondta Mrs. Weasley. – Várjatok egy percet, ellenőrzöm Remust és Arthurt, mindjárt értetek jövök.
- Anya – kezdte figyelmeztetőn Fred. – ha nem jössz vissza öt percen belül, mi megyünk oda.
Mrs. Weasley égbe emelte a kezét és a konyha felé indult.
- Be akarod mutatni a tintát? – kérdezte George a dobozra bökve, amit a kezében tartott.
- Igen, itt a lehetőség tesó, hasznosak lehetünk.
- Ha a Rend hagy belépni – mondta George. – Mennyiért adjuk el a cuccot?
- Semennyiért – válaszolt Fred egyszerűen.
- Semennyiért? Nem mondod komolyan…
- Teljesen komoly vagyok – suttogta Fred.
George Fredre bámult, majd megértette.
- Rendben – mondta lassan. – Nem kérünk érte pénzt, nekik adományozzuk, mert a többieken hajtjuk be a lóvét.
- Nem akarom eladni a tömegnek.
- Miről beszélsz? – kérdezte George. – Hogy érted, hogy nem adjuk el? Ez adná ki a bevételt!
- Igen, eladhatnánk, de akkor bárki megvehetné, beleértve Tudjukkit és a szolgáit. Adjunk nekik előnyt? A Rend lenne az egyetlen, aki tud róla, és ha ennyire aggódsz a bevételért, akkor csinálj más cuccot.
Hosszú csend telepedett rájuk.
- Mikor döntötted el? – kérdezte George.
- Csak most, amikor Siriusról hallottam.
Szemeik találkoztak és George most már tényleg megértette.
- Oké, a Weasley tinta csak a Rendé. Kezet rá! – azzal kezet ráztak.
- Fred, George.
Megfordultak és szembe találták magukat anyjukkal, aki a konyha felől érkezett vissza.
- Anya? – kérdezte idegesen Fred.
- A gyűlés kezdődik. Gyertek velem.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

- Itt a csomagja hölgyem és a visszajáró – mondta George vidáman a csinos szőke boszorkánynak a kasszánál. – Köszönjük, hogy nálunk vásárolt, reméljük látjuk még – azzal a boszorkányra villantott egy igazi Weasley mosolyt, mire egy válsz is érkezett.
- Köszi – válaszolta a lány, vagyis inkább dorombolta, majd kecsesen kilibbent a boltból.
- Alicia előtt ilyen ne csinálj – figyelmeztette Fred, ahogy felbukkant az irodából.
- No, a Weasley báj mindig hat a női vásárlókra és rengeteg pénzt hagynak itt – tette bele a pénztárgépbe a fiú a pénzt, galleonokat, sarlókat és knútokat egyaránt. Ezeket majd holnap elviszik a Gringott’s-ba, a számlájukra.
- Jó, de akkor zárjunk – sürgette Fred. – King’s Cross, fél öt, emlékszel?
- Még jó! – azzal visszanyomta Fredet az irodába. – Üdvözölni akarom drága öcsém, húgom és csajom.
Fred rávigyorgott, kevesebb, mint egy óra és találkozhat Angelinával. Rengeteg levelet írt az elmúlt napokban, hiszen most, hogy újra Dumbledore az igazgató, nem kell félni semmitől.
A lány vissza is írt, vicces, kedves és erotikus leveleket is. Fred megírta, hogy feltalálták a saját tintájukat, meg hogy bevették őket a Rendbe, majd a kviddicsdöntő utáni éjjelről ábrándozott.
Fred és George felkapták vadiúj sárkánybőr dzsekijüket.
- Az az enyém – jegyezte meg George.
- Ja tényleg, bocsi – aztán gyorsan kicserélték a kabátot.
- Jól nézel ki Tesó – mondta George.
- Akárcsak te, mintha tükörbe néznék.
- Haha – veregette meg George „tükörképe” vállát.
Fred végül megnézte magát egy igazi tükörben, belőtte kócosra a haját, és elégedett volt a látvánnyal. Farmergatya, tornacipő, fekete feszülős póló, sárkánybőr dzseki – akár valami rock sztár. Remélte, hogy Angelinának tetszik majd, és persze a lány szüleinek is.
- Hello?
- Jövünk Anya – kiáltotta Fred, azzal kisétáltak az üzlethelységbe, ahol a család már várta őket.
- Édes istenem, mi van rajtatok? – kérdezte anyjuk a dzsekire mutatva.
- Sárkánybőr – felelt büszkén George. – A legújabb férfi divat.
- Oh, tényleg? Arthur, ez Bill hatása…
- Molly kedvesem, ők csak…
- Már nagykorúak – fejezte be Mrs. Weasley. – Igen, mindenki ezt mondja, de azért felelős vagyok, hogy a fiaim ne úgy nézzenek ki, mint valami… cirkuszi bohócok! Mindegy, menjünk.
- Nem igazán tetszik neki a sárkánybőr – suttogta George.
- Komolyan aggódom érte – bólintott Fred.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

- Uram egek, nézz ránk! – fakadt ki Mrs. Weasley. – Az ikrek között, Tonks rózsaszín haja, Alastor felszerelése…
- Még több cirkusz, anya – mosolygott kedvesen Fred. Megérkeztek a King’s Crossra, ahol találkoztak Remusszal, Tonksszal és Rémszemmel, akik azért voltak itt, hogy beszéljenek Harry rokonaival.
Fred úgy érezte ez nem feltétlen szükséges, ő eddig egyszer találkozott a kedves rokonokkal, az is épp elég volt, hogy lássa, mekkora balekok.
Az első csapat gyerek megjelent, éppen most léptek ki a 9¾ vágányról. Mrs. Weasley felsikkantott és Ron, Ginny, Harry és Hermione felé rohant. Megölelgette őket jó szorosan, majd visszasétált az ikrek és a többiek felé. Mindenki meglepetten nézett rájuk.
- Ez abból van, amire gondolok? – kérdezte Ron.
- Sárkánybőr, öregem – nézett rá Fred. – A bolt jól megy, és úgy döntöttünk, ezt megengedjük magunknak. Szia Harry – rázta meg Harry kezét.
- Helló – köszönt fáradtan a fiú. – Mit csinál mindenki itt?
- Egy kicsit beszélgetünk a nagynénédékkel, mielőtt hazavisznek – válaszolt Lupin.
Harry nyugtalanul megjegyezte. – Nem tudom, jó ötlet-e.
- Ó, hát persze, hogy az – mormolta Mrs. Weasley.
- Mehetünk? – kérdezte Arthur.
Fred Harry rokonai felé pillantott, akik szörnyen festettek a varázslók közt.

- Kellemes délutánt – köszönt nekik Mr. Weasley. – Remélem emlékeznek rám, a nevem Arthur Weasley.
Mr. Dursley undorodva nézett rá, míg a fia hófehér arccal vizslatta a tömeget, majd ahogy Fredre nézett, az szélesen rávigyorgott, mire Dudley elborzadva ölelte át anyját – emlékezve az egy évvel ezelőtti incidensükre.
- Néhány szót kell váltanunk Harryről – folytatta Mr. Weasley.
- Pontosan – helyeselt Mordon. – Arról, hogy hogyan bánnak vele otthon.
- Nem tartozok senkinek magyarázattal arról, hogy mit csinálok a saját házamban – fakadt ki Vernon bácsi.
- Kivéve ha az az egész varázslótársadalmat érinti – recsegte Rémszem.
Fred elfojtott egy nevetést.
- Ha meghalljuk, hogy rosszul bánik Harryvel… - mondta Tonks.
- Márpedig mindig meghalljuk – vágott közbe Lupin.
- Igen – bólintott Mr. Weasley. – ha nem hagyja Harrynek használni a feletont…
- Telefon - suttogta Hermione.
- Mindegy – fejezte be Mordon. – Ha meghalljuk, akkor nem lesz jó vége.
- Fenyeget engem? – kérdezte Vernon.
- Igen.
- Maga akar engem megfenyegetni, öregember? Maga… - de nem fejezhette be, mert Mordon megmutatta neki varázsszemét, amit eddig egy kendő mögé rejtett.
- Pontosan Dursley.

Végül mindenki elbúcsúzott mindenkitől, az ikrek különösen sajnálták Harryt, aki a muglikkal tölti a nyarat, de végül is majd elmennek érte, ők, Lupin, Mordon, Tonks és még sokan mások. Nemsoká a Fiú, aki túlélte, rokonai társaságában elhagyta az állomást.
- Menjünk haza – sóhajtotta Mrs. Weasley és belekarolt Ginnybe.
- Ja, éhen halok – helyeselt Ron.
- Menjetek csak előre – intett Fred, aki a tömeget fürkészte.
- Igen, nyugodtan – folytatta George. – Mi csak várunk a…
- Barátnőitekre – somolygott Ginny.
- Ó – nézett rájuk Mr. Weasley. – Csak nyugodtan fiúk. Jaj, átjöttök vacsorára?
- Száz százalék, apa – küldött felé egy George-féle mosolyt George.
- Ne késsetek – sóhajtott anyjuk, majd Ronnal és Ginnyvel elsétált. Az ikrek újra a sokaságot kezdték figyelni, majd George hirtelen elmosolyodott.
- Megvan – mondta és Alicia felé indult.
Fred ismét csak kereste a tömegben Angelinát, de nem találta, hol lehet?

Végül meglátott egy magas, szakállas varázslót, őszülő hajjal, barna bőrrel, aki karöltve állt egy gyönyörű, fiatal asszonnyal, aki akár a lánya is lehetne, és ott volt Angelina is. Fred majdnem odarohant és átölelte, de a lába földbe gyökerezett, nem akarta a család találkozását elrontani. Aztán mégis lassú léptekkel elindult a társaság felé, a lány ránézett és ő is elindult, félúton találkoztak, majd Fredet már nem érdekelte, hogy itt vannak a szülők, a karjába zárta Angelinát, mintha soha többé nem akarná elengedni.
- Angie – suttogta.
- Itt vagy – hallotta a lány halk hangját.
- Még szép – mosolyodott el a fiú. – Az első leveledben ezt kérted, emlékszel? Nos, itt vagyok.
Angie eltolta magától Fredet és a szemébe nézett. – Jó látni téged.
- Gratulálok a vizsgáidhoz – bökött Fred az Angie kezében lévő oklevélre.
- Ne is emlékeztess rá – intett a lány.
- Angelina, nem akarsz bemutatni?
Mr. Johnson és felesége közelebb léptek, mindketten mosolyogtak, Fred gyomra mégis összeszűkült.
- Oh Anya… Ő Fred Weasley. Fred, ő anya, Nadine Johnson.
- Örvendek Fred – nyújtott elegánsan kezet a nő.
- Részemről a szerencse Mrs. Johnson.
- Apát már ismered…
- Már találkoztunk – bólintott Fred. – Hogy van, uram?
- Jól, köszönöm fiam – rázott kezet Freddel Mr. Johnson.
- Nagyon sokat hallottunk már rólad – mondta kedvesen Mrs. Johnson.
- Remélem csak rosszat – csúszott ki Fred száján.
- Most is viccel – mosolyodott el az Apa. – Ez az egyik ok, amiért megkedveltelek.
- Köszönöm uram.
- Jól megy a bolt? – érdeklődött Mr. Johnson.
- Nagyon jól, uram.
- Szép dzseki – nevetett rá a varázsló.
- Köszönöm, uram.
- Fred, majd valamikor szívesen látnánk vacsorára – mondta Mrs. Johnson. – Hogy jobban megismerjünk.
- Az csodás lenne – és a fiú tényleg így is gondolta. Persze elő kell vennie a legbájosabb viselkedését…
- Angelina… a lépcsőnél megvárunk – mondta Mr. Johnson és feleségével együtt távozott.
- Fred, mi a csuda van rajtad? – kérdezte Angelina, ahogy a szülei kiértek a halláskörzetből.
- Nem tetszik?
- De – válszolt a lány, óvatosan végigsimítva a bőrön. – Nagyon… szexi.
- Tényleg? – fogta meg a lány kezét.
- Aha – kacsintott rá a lány. – Na de volt egy másik rész is a levelemben…
- Ja, amiben leírod, hogy csókoljalak meg, ameddig szusszal bírod.
- Pontosan – húzódott közelebb hozzá. – De ha nem akarod megtenni nyilvánosan…
Fred azonnal betapasztotta Angie száját. A csók lassú, gyengéd volt és végtelen hosszú, de végül Angelina nevetésben tört ki.
- Na mennem kell, szeretlek.
- Én is téged. Holnap vacsora nálam, hétkor?
- Ott leszek – azzal újra megcsókolta a fiút, mielőtt eltűnt a kijárat felé.
Fred hosszan bámult utána, nem bírja ki holnapig.
- Hé – kiáltott rá valaki, vagyis George.
- Aliciát elhagytad?
- Ja, a szüleivel elment, ez az én szerencsém.
- Hát igen, inkább most menjünk segíteni anyának. Ja, amúgy holnap héttől enyém a lakás, ok?
- Barmok! – kiáltott rájuk valaki a távolból. Lee Jordan rohant feléjük.
- Lee, már aggódtunk érted.
- Ja, hát csak Katie-vel beszélgettem és… Na mindegy, ugye van helyem a boltotokban?
- Megőrültél? – nézett rá George. – Holnap kezdesz.
- És mi van a lakással?
- Oh – sóhajtott Fred. – van egy nagyon kicsi szoba, ami még raktár, de átalakíthatjuk a szobáddá, ha akarod.
- Az jó lenne – mosolygott rájuk Lee hálásan. – De ne verjétek magatokat költségekbe.
- Lee, te velünk laksz, te vagy London legmelegebb, legkanosabb, agglegény fickója.
- George – nevetett rá Fred. – Az agglegényt kihagyhatod.
- Mindegy, akkor a Csajos-kanos csávó, így jobb?
- Pompás – mondta Lee. – Kivételesnek érzem magam. És szabadnak. Ti nem?
- Imádom ezt az életet – bólintott Fred.
- Igen nem is olyan rossz, a saját szabályainkkal élni – helyeselt George. – nagyon is kellemes.
- Hiányoztatok – bökte ki Lee.
- Jaj, de édes – mondta George mézes-mázosan. – Te is nekünk.
- Viszont most mennem kell, családi vacsora… De holnap akkor ott leszek a boltban.
- Örömmel várunk – nevetett Fred, megveregette Lee vállát, aki a szülei felé sietett.
- Nagy utat tettünk meg – sóhajtott George, mire Fred ránézett és tudta mire gondol.
- Igen, néha lehidalok magamtól. Magunktól.