Az meglehet, hogy amióta ismerem Scorpius Malfoyt, azóta: lenyalt szőke haja volt. Most meg tökre látszik rajta, hogy egész nyáron nem fésülködött. És így olyan rossz kisfiús beütése van, míg régebben az igazi sznobságával tündökölt.
Lábjegyzet: Nekem bejönnek a rossz kisfiúk!
- Nahát, Draco! Astoria! Mi-micsoda meglepetés! Örülök, hogy eljöttetek! – vigyorgott anyu, miközben megbökte apát, hogy ő is mondjon valamit.
- Őhm… Ja! – Na ne… most tényleg, csak ennyi?
- Köszönjük, Hermione, hogy itt lehetünk, már amúgy is kíváncsi voltam a házatokra – mondta „bájos” hangon Mrs. Malfoy.
- Óh, valóban? Hát akkor gyertek beljebb! De, ha gondoljátok, akkor még leülhetünk a nappaliban és…
- EGYÜNK! – mondta egyszerre apa és Mr. Malfoy.
Legalább egyszer az életükben, valamiben egyet értenek: nem akarnak egy házban együtt vacsorázni egy óránál tovább. Hát én is így vagyok vele…

Szóval mentünk az ebédlő asztalhoz, de én meg egy pillanatra megálltam. Belenéztem a lenti tükörbe, és csak most fogtam fel azoknak a szavaknak a mélyedési fokát, amibe én beleegyeztem. És ezt egy fiú miatt csinálom?
- Nem akármilyen fiú miatt!
- Mi van? – oké… beszél hozzám a saját tükörképem. Ez azért nem mindennapi, még a varázsvilágban sem.
- Hanem Ryan Harperről van szó! Az álmaid netovábbja! Hé… HÉ! Most meg hova mész?
Miután elszöktem a skizofréniám elől, ami egy kicsit para volt, leültem a helyemre, és csak most fogtam fel, hogy Scorpiusszal szemben kell helyet foglalnom...
- Bocsássatok meg, hogy késtünk – kezdte Astoria. – Csak Draco esze hol itt, hol ott járt. Érted, nem Hermione? – legyintett, közben nevetett Mrs. Malfoy.
- Azt hiszem pontosan, tudom, hogy mire gondolsz! – kacsintott anyu.
Na stop! Anyu és Mrs. Malfoy mióta is vannak ilyen jóban?
- Vagyis akkor tudja, hogy apu pucér sztrájkot tartott? – kérdezte Scorpius anyutól, majd az apja egy tockost adott neki.
Ránézek Mrs. Malfoyra, apura és anyura. Mind a háromnak kétszer akkora lett a szemmérete, és mind Scorpiusra nézett, vagy Mr. Malfoyra.
- Óhh… hát ebbe inkább ne bonyolódjunk bele… - mondta anyu, majd felállt. – Azt hiszem, hozom is a levest.
Jaj, ezt kihagyni, anyám! Apu most olyan gonosz mosolyt provokált, hogy röfögnöm kell röhögés közben! De mivel én most ilyen kis aranyos vagyok, ezért inkább kihagyom…
Astoria ránézett a két férfira. Nem bírta tovább:
- Jaj, Hermione! Hagyj, segítsek neked! – Vagyis: Jaj, Hermione! Most beszéljük ki a férjünket!
Közben apuék:
- Hmm… - kezdte apu. – Szóval… pucér sztrájk?
Scorpius kuncogott, mire még egy tockost kapott. Én már alig bírtam ki nevetés nélkül. Végre valaki elcsendesíti a nagy Scorpius Malfoyt. Hát, ez tényleg nagyon nevetséges...
- Tudod, Malfoy… ez nem szégyen! – felhúzott szemöldökkel nézek apura, Hugóval együtt. Most ki fog derülni, hogy ő is ilyeneket csinál, miközben mi a suliban vagyunk, ő meg haza kéredzkedik? – Nálunk ezt Hugo csinálta tíz éves koráig.
Hugo büszkén mosolyog.
- Bezony! Azok a régi szép idők! – Majd egy láthatatlan könnyet kitöröl a szeméből.
Én meg csak magamban röhögök, és szerintem Scorpius is.

Kb. tíz perccel később ki is jött anyu és Astoria a konyhából – tíz perc? Annyi idő egy levest behozni? Na, de kérem! -, és már mertek is mindenki tányérjába egy-egy adagot.
Hmm… gyümölcsleves!
- Utálom a gyümölcsöt! – fintorgott Draco.
- Hát, pedig csak ez van! – mondta kicsit mérgesen Astoria.
- Óh… várjál! Azt hiszem, van a spejzban, még elrakva egy kis húsleves, ha azt jobban szereted! – Mekkora mázli, hogy mi ilyenekre is gondolunk.
Mr. Malfoy persze egy nagyon furcsa mosolyt varázsolt az arcára… Valami olyasmi mehetett most az agyában, hogy: „A jó büdös francba!”
- Vegetáriánus vagyok… - Erre is ki tudd valamit találni? Játszunk nyílt lapokkal! Nyugodtan mondja ki legközelebb, hogy sárvérűek kosztjából nem eszik! Eszem megáll ettől a férfitől.
- De tegnap még tömted magadba a csülkö… Áhh! – Még egy tockos? Anyám, ezt a srácot korbáccsal is szokták verni, vagy csak itt ilyen szadista az apja?!
- Hát… akkor már csak répát tudok neked felajánlani a nyúl ketrecből… - cincogta anyu.
Nem lennék most a helyébe. Tökre várta ezt az egész felhajtást, most meg már a nyulak kajáját kell oda adnia ennek a válogatós kis…! Na de most komolyan! Pedig anyunak a nyulak a mindene, és Ifjabb Csámpás, a macskánk, aki egyben apu halála is.
- Fogadjunk… - csámcsogott mellettem halkan, Hugo. – Fogadjunk, három galleonba, hogy a desszertből sem fog kérni…
- Hmm… Szerintem meg már a főételnél feladja! – mondtam, majd kezet ráztunk.
Háhh! Nincs az az isten, hogy ne nyerjek!
De mit veszek észre? Anya bökdösi apu lábát? MERLIN, EZ UNDORÍTÓ!
- Hogy, mi? Ja, igen… szóval. Na és, Draco… mesélnél a hogyléted felől? – kérdezte apu. Mekkora mázli, hogy nem az történt, amire én gondoltam…
- Hát. Nincs semmi. – Majd Mr. Malfoy ránézett a feleségére, aki megforgatta a szemeit. – Illetve… mégis.
- Megnyit egy pucér sztrájk iskolát? – kérdeztem halkan.
Amit meghallott Draco. Ajaj.
- Hogy mit mondtál, kislány? – sziszegte.
- Úgy értem… Nagyon finom ez a gyümölcsleves! – vörösödök el.
- Látod a fülét? – kérdezte Scorpius apjától. – Nem mondtam?
Mr. Malfoy gonoszul mosolyog, miközben rám néz.
- De, tényleg. Mint az apjának.
Apa kiborul. Hogy honnan tudom? Úgy rávágta a kanalat a tányérra, hogy… hogy… hogy csak, na!
De ezt igazán kikérem magamnak! MIVAN A FÜLEMMEL?
- Drágám, kérlek, fejezd be ezt a cinikus hozzáállást! Azért hívtak meg minket, hogy az egész rivalizálást befejezzük!
- Rendben. – És innentől kezdve a desszertig meg sem szólalt.

FRANCBA!
- Mikor láthatom azt a három gallcsit?
- Mikor anyád meghal! – súgom vissza.
- Az a te anyád is!
- Fordulj fel!
- Kívánságod nem parancs!
- Mi lenne, ha befo…
- GYEREKEK! – rikácsolt anya.
- Bocsánat, anyu! – mondtuk egyszerre. Félelmetes!
- Szóval… Scorpius. Mióta is ismered Rosiet?
ANYA!
- Őhm… nem is ismerem. Csak gúnyolom, csúfolom és a többi… – Legalább őszinte. Milyen kedves kölyök…
- Igen? Óh… Figyelj, Rose! Szerintem megmutathatnád a szobádat, Scorpiusnak!
- TESSÉK? – kiabált fel egyszerre apa és Mr. Malfoy.
- Fúj, ne legyetek már ilyenek! – ültette vissza anyu apát.
Vajon mire gondoltak?
…
Óh, anyám… Ez már tényleg piszkos!
- Őhm, drága anyám… Ez most tényleg muszáj?
- Tényleg!
- Oké, oké…
Azzal felálltam, és láttam, hogy Scorpius nem. Bunkó. Szóval fogtam az ingjét, és olyan lezseren elkezdtem húzni, amilyen lezseren ült.
Mikor már a lépcsőnél voltunk megszólal:
- Tudod… legtöbbször én viszem a lányokat szobára. De legfőbbképpen nem olyan lányokat, amilyen te vagy!
Reakció: a feje találkozott a fallal.
- Mégis hogy érted? – kérdeztem.
- Hát… ha valaki egy arc plasztikát akar készíteni, és a te képedet mutatja fel, az cseszheti!
- Vágom, szóval ronda vagyok! – Ne vedd magadra, ne vedd magadra, ne vedd magadra... Ne hagyd már magad, az isten szerelmére!
Tudom, hogy nem vagyok Mandy Fisher, de azért kérem!
Mandy Fisher: Hollóhát. A tagozat szépe. „Állítólag”. Szerelmes belé James, Albus, Hugo… meg az összes osztálytársam. Azt hiszem…
- Hé… én ilyet egy szóval se mondtam!
- Fogd be, te ironikus dög! – Majd vágtattam fel a szobámba, miközben szorítottam Malfoy karját. Fúj. Már a gondolattól is hányok.

Benyitok az én drága kuckómba, és leülök az ágyra. Ledobom magamról ezt a nyomorult magas sarkút, és… Basszus! Milyen már a lábam? Tisztára feltörte ez a szerencsétlen cipő. Soha többet nem húzom a lábamra.
- Merlinre! – nézte a lábamat Malfoy… - Hányas a lábad, 48-as, hogy csak 36-os cipőt vettél fel?
- Ha-ha… Szétröhögöm a belem, Mr. Poéngyár! Mellőzve a viccet, amúgy 37-es a lábam, és ez a cipő is annyi.
- Na szép. Biztos mugli gyártmány!
- Na most, kuss! - Megölöm!
- Bocsi! – Majd körbe néz a szobámba.
Már sejtem, hogy miket fog mondani… De nem is igazán érdekel a véleménye, őszintén. Lényeg, hogy én szeretem.
- Hát… Igazából még sose jártam, olyasvalaki szobájába, aki ennyire imádja a saját házát a Roxfortból. Ha nem ismernélek, Weasley, akkor is rögtön tudnám, hogy a Griffendélbe jársz! – mondta, miközben a „HAJRÁ GRIFFENDÉL!” zászlót nézte a falon.
- Nem is igaz! De én a te helyedben nem pofáznék! Tuti, hogy a te szobád zöld meg szürke és tele van kígyókkal meg koponyákkal!
- Hé! Te jártál a szobámban? – mosolygott. Ez most komoly?
- Fúj, te!
- Mi van?
- A koponya! Az… az… az olyan…
- Sátánista?
- AZ!
- Bocs, hogy nem vagyok hippi!
HIPPI?
- Na ezt kikérem magamnak! Ha hippi lennék, akkor nem borotválkoznák! Bár ez most lényegtelen, tekintve, hogy lány vagyok.
- Attól függetlenül még lehetsz, hippi! És én tudom, hogy ki milyen…
- Édes istenem! – háborodok fel. – A szüleink korában az volt a baj, hogy ki arany -, sár- és félvér… most meg az, hogy kinek mi a stílusa?
- Hát… kitudja. De, ha akarod, akkor csúfolhatlak amiatt is, hogy az apád elvett egy sárvérű ném…
Na most borult ki nálam a bili!
Én Rose Weasley, úgy ráugrok arra az idióta és érzéketlen Scorpius Malfoyra, mint az oroszlán a… a… kígyóra (?).

De Scorpius gyorsabb volt, megfogta a karomat, így megállított. Az orrunk hegye már összeért. Kezdek félni, a francba is!
- Egy szót se! – suttogta, majd… majd…
Lehunyta a szemét, és… MI? NEE!
- Rose! – hallottam apu hangját már a folyosón.
Én még sokáig néztem Scorpiust. Hmm… csak most látom, hogy milyen szép a szeme. Szürkéskék.
- Rose, itt vagytok? – kérdezte már közelebb apu.
Több logikával, már az ajtómnál volt.
Oldalról apura nézek, akinek majd leesett az álla. Scorpius meg még mindig engem bámult. Szerintem ez itt és most így elaludt… nyitott szemmel.
Ránézek apura.
És pofon vágom Scorpiust!
- Aú! – tette oda reflex szerűen a kezét, ahol nem rég az én mancsom nyoma volt. Közben furcsán néz rám… De miután apura pillant, már érti a dolgot.
- Perverz! – kiabálom a pofájába.
- Áhh! Nők! – mondja, miközben kirohan a szobámból.

Apura nézek, ő meg rám. Nem is tudom. Én sokkal inkább rá ütöttem, talán csak az eszem anyué… Mondjuk kétlem ezek után, hogy egy másodpercre betudtam dőlni Malfoynak!
Leülök az ágyamra, apa mellém. Átkarol.
- Le kéne mennünk, nem? – kérdeztem. Gondolom Malfoyék már mennek.
- Még itt vannak. Anyáddal beszélnek meg egy új találkozót… - morogta.
Együtt érzek vele! De aztán eszembe jutott, hogy nekünk hamarosan Roxfort.
- De akkor csak Mr. És Mrs. Malfoy meg anyu lesz itt.
- Ja… csak kár, hogy édesanyád ezt a karácsonyi szünetre tervezi, mikor mind itthon vagyunk.
- Basszus! Nem vágom, amúgy! Anyu se bírta őket, akkor most mi ez a nagy hajcihő?
- Elege van a rivalizálásból! – Nekem meg ebből a hülye kifejezésből.
- Áhh! Pedig ez a buli az életben! Ellenségek nélkül minden unalmas lenne!
- Na, azért ezt inkább szívd vissza, kislányom! Tudod, erről elég sokat mondhatna a keresztapád!
- Oké, tudom, hogy az Ő ellensége a nagy és hatalmas Voldemort Nagyúr volt, de basszus! Annak már több mint húsz éve vége!
- Hé! Használjam a pálcám, vagy nem használsz többé ilyen szót?
- Használd, de holnap az egyik barátnőm vagy rokonom úgyis fel fog oldozni a bűbájból, és tovább káromkodok!
- Rose!
- Nyugi apu, nincs menekvés, rád ütöttem!
- Na jól van. Most lemegyek, azt mondom, hogy alszol.
- De nem vagyok álmos! – akadtam ki.
- Nem is kell aludnod! Csak szánok neked egy kis időt, hogy pakolj be holnapra, és megmentelek. Anyád már azt akarja, hogy puszi pajtások legyünk velük!
- Merlin! Dilibogyót vett be, vagy mi?
Erre már nem tudott mit mondani. De tuti, hogy a válasz az igen.

Szeptember 1. King’ s Cross!
- ROSE! – kiált rám Lilcsó.
- Lily! – ölelem meg az unokahúgomat.
Höhö. Lily is olyan nekem, mint James. A Potter család közül csak Albus az, aki nem akar normálisan viselkedni velem. Nem is értem, miért. Nem baj. Akkor én sem leszek normális vele.
Apu, anyu, Harry, Ginny, puszi-puszi, blabla… Mindig ez van!
- Na jó, késésben vagyunk! Szálljatok fel a vonatra – lökdösött minket mindenki. Milyen kedvesek!
- Na és… Milyen volt Görögország? – kérdeztem szem forgatva, mikor már a bőröndöket adtam fel Jamesnek.
- Őhm, jó. Megismerkedtem egy lánnyal. De ezt anyámnak, meg apámnak nehogy elmondd!
- Akkor miért mondtad el? – mosolyogtam, majd a hátam mögött a nevemet hallottam. – Mi van? – kérdeztem cseppet sem kedvesen, de már untam, hogy nem tudjuk befejezni ezt a nyomorult két mondatot Jamesszel.
Nem akartam hinni a szememnek! RYAN HARPER!
- Őhm, igen? – kérdeztem, miközben egy kicsit megigazítottam a hajamat.
- Ne segítsek? – kérdezte egy csábos mosoly kíséretében.
Megdermedtem. Ki átkozott sóbálvánnyá?
- Szevasz, James! – integetett a fent segítő Jamesnek, aki csak morgott. Többel se szerette a Mardekárosokat, mint a nagyapja… aki szintén James Potter.
- Nem, köszi! Majd megoldjuk! – mondtam egy kedvesnek szánt mosollyal.
- Hát legyen. Akkor még találkozunk a suliban. Szia – Majd elment.
Hogy lehettem ekkora idióta? Csak így elküldöm? Idióta, idióta!
- Inkább ne abba verd a fejed, mert az Lily kacatjai, amit Görögországból hozott!
- Pukkadj meg! – Majd adtam a bőröndöket.

Fél órával később már elindult a vonaton ültünk egy kupéban. Lily, Ariana (legjobb barátnőm), Maisie (Lily legjobb barátnője) és Én voltunk együtt.
Hol van már az édességes?