Hatodik fejezet
Büntetőmunka, ajvé!

Büntetőmunka? Igazságtalanság!
- De tanárnő!
- Semmi de, Malfoy! Maga és Weasley jelenjenek meg az irodámban ma este nyolc órakor! – Anyám, de mérgesen néz rám.
Szinte lehet látni a szemében a vörösen izzó haragot.
- És, ha jól tudom mindketten szabadok, mert Weasleyt kidobták a csapatból, Malfoy pedig csak simán kilépett a Mardekár kviddics csapatból, mert olyan lusta, hogy edzésekre járjon! – csapott Malfoy asztalára.
Nem lennék mardekáros. Nagyon nem.
- Elnézést Mrs. Iron, csak hát tudja… nem tehetek róla, hogy Harper reggel hat órakor akar felkelteni mindenkit és, hogy röhögjön rajtunk miközben vért, izzad a csapat!
- EZ NEM IGAZ! – Mi? Mi a fenének szólaltam meg?
Reakció: mindenki, ismétlem mindenki rám nézett. Annyira ciki volt. Tuti, hogy megint elvörösödtem.
- Fogd be füli! Te nem is ismered Harpert! – mondta Malfoy.
Füliii?
Kikérem magamnak!
- Annyira ismerem, hogy ezt az egészet ne higgyem el róla…
Istenem… egy Merlinadta mázlista vagyok, hogy ez az aprócska megjegyzés nem volt hallható a csengőtől.
Illetve… remélem, hogy nem hallotta meg senki.
De még túl kell élnem még egy Átváltozástant. Aztán kaja.
- Hé, Rosie! Lejössz Hagridhoz? – kérdezte Ana. Ő?
- Őhm… Miért akarsz lemenni Hagridhoz? Pont te? Úgy tudtam, utálod…
- Igen lehet, de most… Na gyere!
- Nem. Majd tanítás után.
- Gyere mááár! – húzta a taláromat, amivel majdnem oldalra estem. A botlásomat pár mardekáros srác is észlelte, röhögcséltek is rajtam rendesen. Hihetetlen infantilis barmok.
- Hagyj már, Ana! – téptem ki a kardigánom ujját a kezéből. – Meg kell keresnem apát, valamit beszélnem kell vele.
- Basszus ez az év első büntetőmunkád, ezt, muszáj elmondanod neki?
- Igen, muszáj, hogy adjon valami programot! Tudod… semmi kedvem Malfoyjal büntetőmunkára menni!
- Csak kétszer-háromszor kell mennetek, most mit aggódsz?
- Hagyjuk… - Majd leültem a padra, és eszembe jutott a NAGY kérdés: - Egyébként… miért beszél mindenki a fülemről?
Ariana szokásához híven a röhögést egy röffentéssel kezdte.
- Hát… Tudod… Amikor elvörösödsz… akkor a füled is vörös lesz. De az jobban, mint az arcod.
- MICSODA?
- Azt hittem tudod! – csodálkozott.
- Dehogy tudtam! Azt hittem, hogy csak apunak meg Hugonak van meg ez a családi fogyatékosság!
- Ez már, hogy lenne fogyatékosság? Ez csak… örökség – vonta meg a vállát, mintha valami tök egyszerű dologról lenne szó, pedig a népszerűségi skálám és a bénasági skálám, nem egy és ugyanaz! És ezen változtatnunk kell!
De persze csak az órák után.

Vége lett a második átváltozástannak is, megebédeltünk, voltunk Hagridnál is – bár kitudja miért…
Ana folyton Agyarról kérdezősködött. Idegesítő volt már!
- És tényleg sokat nyáladzik? – 1. kérdés.
- Azt mondják néhányan allergiásak a kutya szőrre. Ugye ezt nem lehet varázslattal megelőzni?! – 2. kérdés.
- Sok bogarat tenyészt a szőrében? – 3. kérdés.
- Voltak eddig olyanok, akik megijedtek Agyartól? – 4. idegesítő kérdés. Itt már felfordultam unalmamtól.
- Kilehet képezni Agyart a gyilkolásra? – 5. idegesítőnél idegesítőbb kérdés.
- Mondd, Hagrid! Agyar már evett meg: ötödéves, Griffendéles, hülye csajokat? – a 6. és egyben utolsó kérdés. Mire választ kapott volna, már elhúztuk onnét a csíkot.

- Elment az a maradék agyad is? – kérdeztem, már felfelé menet a kastélyba.
- Egyáltalán nem. Sőt… nagyon-nagyon sok dolgot tudtam meg Agyarról! – mosolygott, mint a tejbetök.
Néha még képes vagyok elgondolkodni azon, hogy az emberek mit miért tesznek. De aztán rá kell jönnöm, hogy az emberi hülyeség végtelen.
Ó, Ariana, miért vagy te Ana?!
- Eddig úgy tudtam, hogy utálod a kutyákat!
Hirtelen megállt.
- Rose Weasley, miket hordasz itt össze? Ez nem is igaz! Csak… inkább macska-párti vagyok.
- Ja, macska-párti… - forgattam a szemeim.
Hihetetlen fárasztó ma. Pedig egy normál nap is elég komplikált vele…
- Egyébként neked is meg kell szeretni a macskákat, ha Malfoyjal akarsz járni.
- Magamat is meglepem azzal, hogy ezt a kérdést a mai nap először teszem fel, de: neked elment a maradék kis eszed is, Ariana Dacey?!
- Na jó… de azt már nem tagadhatod le, hogy jóképű.
- Albus is jóképű, mégis ha a kettőnk közti kevésbé aszexuális kapcsolatra gondolok, mint a testvérség… hát hányni tudnék. Na tessék. El is rontottad a gyomromat. Kösz szépen.
- Rosie szerelmes a Malfoy fiúba! Rosie szerelmes a Malfoy fiúba! Rosie szerelmes a Malfoy fiúba!
- Tudod, hogy kísértetiesen hasonlítasz egy meglehetősen kevés IQ-val rendelkező családtagomra? Egyébként pedig ha most azonnal nem hagyod ezt abba, megyek és elmondom Jamesnek, hogy szerelmes vagy belé.
- HAA? Úgy sem mered! – És elkezdtünk kergetőzni, mint az ovisok.
Lehet, hogy szánalomra méltók nem vagyunk, de édes Merlinem! Mi még gyerekek vagyunk!
Azt kezdtem el figyelni, hogy az ember gyermeke olyan hamar felnő… Szerencsére mi pont ennek az elméletnek az ellenkezői vagyunk.
- Ti meg mi a frászt csináltok? – kérdezte egy ismerős.
Egy idióta ismerős.
Egy idióta, lezser ismerőst.
Egy idióta, lezser, jóképű… Na most fejezd be, Rose Weasley!
Észrevettem, hogy komolyan kezdek megbolondulni. És most nem abban az értelemben véve, amit Hugo szokott használni rám. Tényleg így érzem. Először az a tükrös jelenet a Malfoy-család látogatása alkalmával. Aztán most ez a beteges gondolat. Mi következik?! A skizofrénia?!
- Te mit csinálsz itt? – néztem rá szúrós szemmel.
Scorpius Malfoy, az emlegetett szamár. Pfúj! Csak tudnám, miért jelenik meg mindig mindenhol… Tavaly meg azelőtt, mindig minden frankó volt. Kerültük egymást. Most meg csak én próbálom kerülni, ő meg a közelembe lenni. Vagy megint csak képzelődök? Remélem…
- Nyögd ki, hogy mit akarsz, aztán tünés vissza a pincédbe… - fordítok neki hátat remélve, hogy észleli, nem kívánt a társasága. Bár nem tudom miért is reménykedtem benne… eddig se tűnt fel neki.
- Meg akartam kérdezni, hogy eljössz-e velem a bálba. Tehát… lennél a kísérőm a karácsonyi bálon?
Kihagyott egyet a szívem. Hogy mi?
- Tudod, kivel szórakozz, ugye? Nem venném szádra édesanyád nevét…
- De én komolyan…
- Most csak viccelsz, mondd, hogy csak viccelsz – könyörögtem. Hátha szorult valami ész is abba az arisztokratikusan lenyalt szőke fejébe.
- Persze, hogy viccelek, vöri!
- Őhm… őhm… vháá! – Megőrülök! – Hagyj már magamra, basszus! Nyolctól úgyis ott vagyok élő céltáblaként. Hanyagolj már az isten szerelmére…
- Ha te mondod… Pedig nem akarlak piszkálni.
Ezt azért ő is nevetségesnek tartotta, úgyhogy úgy próbálta elrejteni a röhögést, hogy egy erőset harapott az ajkába. Túl erőset.
Megérdemelted. Idióta.
- Na, persze… Gyere, Ana! – megfogtam jó szorosan barátnőm kezét, és már húztunk is be a kastélyba.

Felmentünk a Griffendél toronyba, és leültünk az első fotelbe.
És megláttam...
- James!
…Azt a kis görög libát….
- Drágám…
Jelenet: A görög liba megcsókolja az angol hülyegyereket.
És elkezdtek sugdolózni. A görög liba rám néz, és elkuncogja magát. Sóhajtok. A görög liba rám vigyorog, és maga mellé húzza az ÉN unokabátyám. Mindjárt elbőgőm magam! Ez már ÁRULÁS!
- Miért nem beszélsz vele? – kérdezte tőlem Ana.
- Miért beszélnék vele? Beszélj te vele, elvégre ő a te Nagy Ő-d!
Szerintem ezen megsértődött. De nem érdekel… A legjobb barátom volt, most meg… eldob egy görög liba miatt, aki alig tud angolul!
Én pedig annyira hasonlítok rá, hogy körülbelül az ötödik mondatomban szerepel a görög liba szó. Kéne keresni valami szinonimát.
Most meg… Most meg mi a francért közelít?
- Őhm… Rose?
- Igen, ez a nevem – mormogtam.
- James, ázt üzeni, ’ogy beszélnetek kéne…
- Ha James, ázt üzeni, akkor miért nem ő jön ide beszélni?
- Mert… mert… mert csak, na!
- Hagyj lógva
Majd felkeltem és bementem a szobámba. Az egyetlen olyan helyre, amit még nem fertőzött meg a görög cézár saláta, és Zeusz…
…ostoba példa. Rájöttem.

×××

- Rosie… Rosie… ROSE!
- Na, mi van? – kiabálok fel az álmomból.
- Elaludtál.
Éljenek a szőke nők.
- Na ne mondd? Mennyi az idő? – kérdeztem, majd felvettem a taláromat.
- Mindjárt nyolc óra.
- MINDJÁRT? Miért nem ébresztettél fel hamarabb?
- Azon voltam fél órája!
De már futottam át a klubhelyiségen, a folyosókon be az átváltozástan terembe. Remélem, nem késtem…
- MRS. WEASLEY! KÉSÉS! – Óh, basszus! – Ezért két órával tovább fognak dolgozni!
Azt hiszem, késtem. Nem tudom, honnan a megérzés…
- Miért, mennyit dolgoznánk, tanárnő? – kérdezte a Szőke Ciklon.
- Kettőt eredetileg, de Mrs. Weasley miatt négyet – Majd egy lesújtó pillantás mindkettőtől.
- Kösz, malacka! – pusmogta az orra alatt Malfoy.
Malacka?
Miért én kapom tőle ezeket a megalázó beceneveket?
És egyáltalán… miért pont a sertés rokon értelmű szavait?
- Nos… a feladatuk az lenne, hogy az elsősök átváltozástan dolgozatát ki kéne javítani. Remélem mind a ketten figyeltek. De mivel az elsőévesek nincsenek olyan sokan, ezért a másodéveseknek, a harmadéveseknek és, ha marad még idő, akkor a negyedéveseknek is kijavíthatják a dolgozataikat.
Marha jó. Minden álmom, hogy ovisok felmérőjét javítsam.
- Ha rossz a javítás, akkor még egyszer kell jönni büntetőre.
- Mmm… - tettük mindketten hozzá.
Azért azon elgondolkoztam, hogyha úgyis ellenőrzi, akkor nekünk mi a fenének kell kijavítanunk… Neki így is, úgyis muszáj foglalkoznia vele. Bár öt év alatt megtanulhattam már, hogy a professzorasszony döntéseit nem meg kell érteni, hanem el kell fogadni.
Pár perccel később már egy tonna pergamen volt az asztalunkon, Scorpiusszal. Megbeszéltük – vagy inkább ő kijelentette, én meg magasról leszartam a dolgot –, hogy ő a mardekáros, hollóhátas, én meg a griffendéles és hugrabugos dolgozatokat javítom.
Na jó… én már látom, hogy még egyszer fogok jönni, mert…
- Te meg, hogy az anyámba vagy ilyen gyors?
- Mindenkié rossz! Egyes! – húzta át szépen az egész pergament egy pennahúzással. Eszméletlen ez az ember.
- Nem írhatsz minden dogára egyest… – vettem el a papírt a kezéből.
- Már miért ne? Maximum újra és újra kell járnom. De életem további napjait úgysem voltam hajlandó mással tölteni, mint a tieid megkeserítésével és alvással.
- Most, tényleg a lustaság miatt léptél ki a kviddics csapatból? – kérdeztem figyelmen kívül hagyva a rám célzó megjegyzést.
- És, ha igen?
- Pedig… egész jó játékos voltál… - mondtam egészen halkan, amit nagyon remélek, hogy nem hallott meg.
- Kösz, de nem csajozok malackákkal!
MICSODA?
Erre olyan ideges lettem, hogy a pennám el is tört. És nincs másik…
- Kell egy? – nyújtotta.
Legszívesebben elfutottam volna vele (szigorúan a pennával) a legközelebbi ládához, kettétörtem volna a térdemen, és belevágtam volna a dobozba, a legdurvább varázslattal lakatra zárnám, és belehajítottam volna az óceánba. Ehelyett:
- Őhm… add ide! – És kitéptem a kezéből a sajátját, majd tovább folytattam a javítást.
- Amúgy mit gondolsz a fajtádról?
- Most a hippikről vagy a félvérekről beszélsz? – kérdeztem, miközben rá se néztem.
- A malacokról.
Azt hiszem, meggyilkolom magam!
Nem… felelőtlen és gyerekes volna…
Őt gyilkolom le!
- Cukinak tartod őket? – faggatott a tipikus nemtörődöm stílussal. Ez jellemző rád Scorpius Malfoy. Szánalmas.
- Nem tudom… Büdösek.
- Igen, ez igaz… De, ha lenne egy akkor…
- Nem tartanék malacot! Semmi pénzért! Még, ha 1000 galleont is kapnék, akkor se.
- Pedig, Harper szereti az állatokat…
- Jó, szeresse, és akkor miva’… - n. De már nem tudtam befejezni, mert a tinta leesett a földre, és az egész padló fekete lett.
Gyorsan leugrottam a földre, és a zsebemből elővettem…
volna a pálcámat, ha nálam lett volna… hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Ez már kész őrület…
- Segítsek? – kérdezte.
Már válaszra se méltatnám ezt a bunkót.
De neki van pálcája… Ki mondta a szárító bűbájt, és…
- Hmm… Weasley. A homlokom hozzá nyomódott a tiédhez! Mi vagy te, homlok mágnes? – nevetett, majd én elvörösödve eltoltam magamtól.
- Merlin!
- Mondd.
- Mondom Merlin…
- Ne beszéljenek! – hallottuk a szertárból Mrs. Iron hangját.

Négy óra a borzalommal. Szörnyű… be nem állt a szája. De valamiért élveztem is. Jobban telt az idő. Komolyan, én mondom! Ha Scorpius szája egyszer kinyílik, akkor az csak jóval később záródik vissza. De telik az idő, így észre sem vettem, hogy négy óráig voltunk el.
- Hé, Weasley!
Jajj, mivan már?!
- Tessék ezt neked adom! – Scorpius volt… Valamit rakott a kezembe, és elfutott.
Ránézek az ölemben lévő va… EZ EGY MALAC!
- Merlin, Te biztosan nem létezel, azt kell, hogy mondjam – sóhajtottam a plafont bámulva.